zt azért még a magyar történelem legkatasztrofálisabb hadügyminisztere, a honvédségünket a sorsfordító pillanatban lefegyverző Linder Béla sem mondta, hogy „Dicsőség Romániának!” Végső soron persze, azon dolgozott (sikerrel), hogy az ellenségnek jó legyen, de legalább így pacekba nem hirdette, kinek szurkol.

Korunk nemzetvesztői már nem ennyire szégyenlősek. A közpénzen ]]>zsírleszívásra]]> meg ]]>tokaplasztikázásra]]> járó Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnök rendszeresen ]]>úgy üdvözölte]]> a NATO-tanácskozásokon egybegyűlteket: „Dicsőség Ukrajnának!” Hogy azután szerény, alig 928 milliót érő szolgálati vityillójába hajtasson, ott a telefonkönyvében tárolt ukrán törzstisztek telefonszámait rendezgesse, majd sárga-kék pizsamájában álomba szlává ukráinyizze magát.

Amikor a magyar honvédelem élén ilyen alakok álltak, mindig tragédia lett belőle. Szerencsére Romuluszt gyorsan kihajították. Ám puhára esett: az Ukrajna-imádatra szerveződött brüsszeli bábszakkörbe (Tisza) kérdés nélkül fölvették, ott az ilyeneknek bérelt helyük van.

Nagyobb baj, hogy ez a típusú agylágyulás nem egyedi, elszigetelt jelenség. Ragályosnak tűnik, tömeges méreteket ölt a magyarokkal ellenséges országoknak, szervezeteknek szurkolás. Lám, a magyarok pénzét elsikkasztó, velünk évtizede packázó, minket rágalmazó brüsszeli bürokratáknak is komoly szurkolótábora támadt a magyarországi baloldalon. És mindig, minden esetben a velünk ellenséges globalisták pártját fogják. 

Ugyanezt látjuk Ukrajna esetében is. A puccsal globalista bábkormányzás alá helyezett maffiaállam bő évtizede terrorizálja a kárpátaljai magyarokat: nyelvhasználatukat korlátozta, anyanyelvi oktatásukat ellehetetlenítette, emlékműveit ledönti, náci alakulatokat masíroztat falvaikban, városaikban. És hiába a szép szó, a kérlelés, nem hajlandók visszaadni az elvett kisebbségi jogokat. Mert csak. Mert megtehetik. Mert érzik, ott áll mögöttük az a sátáni erő, amely a háborút is annyira akarta.

Ki az az elvetemült, aki magyar létére – pláne magyar katona létére – egy ilyen országnak szurkol, neki kíván dicsőséget? Ki az, aki magyar létére egy ilyen ország színeibe öltözik az Európai Parlamentben? Aki az ő pártjukat fogja akkor, amikor azok Magyarországot zsarolják, rágalmazzák, fenyegetik? 

Rögzítsük: az Övcsatos minapi, úgynevezett ]]>„atombombája”]]> semmi más, mint Ukrajna érdekében elkövetett nyílt színi haza- és nemzetárulás. A magyar honvédelmi miniszter hadseregfejlesztésről szóló mondatainak ellenséges kiforgatása, átkeretezése nem sokban különbözik Linder Béla elhíresült mondatától: „Soha többé katonát nem akarok látni.” Legfeljebb annyiban, hogy Magyar Péter szerencsére nincs, és reméljük, soha nem is lesz abban a helyzetben, hogy ez irányú, beteges szándékait beváltsa.

Szergej Melnicsuk ukrán parlamenti képviselő, az Ajdar neonáci alakulat egykori parancsnoka 2019 márciusában (tehát három évvel a nyílt sisakos háború előtt) világossá tette a NewsOne tévécsatornán: 

Biztosak lehetünk benne: ha ez a 128-as megindulna, néhány nyálkás, csúszómászó, szlává ukráinyiző „magyar” rögvest fölajánlaná nekik szolgálatait. Igen, Magyar Péterék.

Zárszóként Pósa Lajos örökbecsű versét küldöm mindazon Tisza-vezetőknek, akiket érint:

Verje meg az Isten,
Veretlen ne hagyja,
Ki magyar létére
Magát megtagadja.

Szabadságunk fáját
Fosztja, – fosztogatja,
Leveleit, virágait
A viharnak adja.

Verje meg az Isten,
Nem egyszer, de százszor,
Ki magyar létére
Idegenhez pártol.

Ősi jussát önként
Idegennek dobja,
Kincseinket egy más fajnak
Kincstárába hordja.

Verje meg az Isten
Minden kis dolgába;
Ki magyar létére
Egy más faj szolgája,

Mást érez és mást mond
Talpnyaló nyelvével,
Háromszínü lobogónkat
Ronggyá tépi széjjel.

Verje meg az Isten
Ki a magyart bántja,
Ki magyar létére
Száz örvénybe rántja.

Verje meg, verje meg
Minden haragjával!
Júdásszerü két kezének
Tüzes ostorával!

Pilhál Tamás - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>