Ma 2024 április 18. Andrea, Ilma napja van. Holnap Emma napja lesz.
Juncker nekiesett a románoknak

Juncker nekiesett a románoknak

Flag

Szöveg méret

1
Átlag: 1 (1 szavazat)
Erre senki sem gondolt...

Nem várt helyről kaptak kritikát a románok.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság luxemburgi elnöke megkérdőjelezte egy szombati lapinterjúban, hogy Románia politikailag felkészült az Európai Unió soros elnökségének átvételére január elsejétől, noha szerinte az ország technikailag készen áll a feladatra – írja az MTI.

Romániában az év során kiéleződött az ellentét a kormány és az ellenzék között az igazságszolgáltatás átalakítása miatt. Klaus Iohannis államfő, a jobboldali ellenzék és az európai intézmények is hevesen bírálták a kormány reformtörekvését, mert szerintük az veszélyezteti a jogállamiságot és az igazságszolgáltatás függetlenségét.

A fél éves uniós elnökség viszont komoly feladatokat ró az adott tagországra, neki kell meghatároznia az EU fejlesztésének fő prioritásait és menetét erre az időszakra, valamint folyamatosan közvetítenie kell az összes tagország között. Ráadásul a következő fél évre esik Nagy-Britannia kilépése az unióból, és az európai parlamenti választás.

Juncker a Welt am Sonntag című német lapnak adott interjújában azt mondta:

Részben az Európai Bizottság segítségének köszönhetően Románia technikailag jól felkészült, de szerintem a bukaresti kormány nem teljesen értette meg, hogy mit jelent az uniós elnökség. Megfontolt tárgyalásokhoz a soros elnök országnak oda kell tudnia figyelni a többiek álláspontjára, és nagy akaraterővel kell rendelkeznie ahhoz, hogy a saját kívánságait félretegye. Ezzel kapcsolatban vannak kétségeim."

A bizottsági elnök szerint Románia belpolitikai helyzete miatt nem tudja "kompakt egységnek" mutatnia magát Európában.

Ahhoz, hogy egy tagország erősíteni tudja az európai egységet, belföldön is egységfrontot kell alkotnia"

– húzta alá Juncker.

Iohannis román elnök novemberben maga is kijelentette, hogy országa nincs felkészülve az elnökségre. Liviu Dragnea, a kormányzó szociáldemokrata párt elnöke emiatt arra kérte párttársait, találják meg a módját annak, hogy hazaárulásért bíróság elé lehessen állítani az államfőt. Iohannis azóta derűlátóbban nyilatkozik a következő fél évről.
 
Horváth Tamás -]]> www.888.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Sport (729) Rejtőzködő magyarország (168) Tv fotel (65) Egészség (50) Történelem (18) Politika (1582) Mozi világ (440) Titkok és talányok (12) Belföld (10) Életmód (1) Autómánia (61) Nagyvilág (1310) Heti lámpás (312) Szépségápolás (15) Irodalmi kávéház (537) Alámerült atlantiszom (142) Flag gondolja (36) Mozaik (83) Mondom a magamét (7546) Vetítő (30) Jobbegyenes (2788) Gasztronómia (539) Emberi kapcsolatok (36) Tereb (146) Nézőpont (1) Gazdaság (705) Kultúra (7)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>