Ma 2022 október 03. Helga napja van. Holnap Ferenc napja lesz.
Horn Gábor szerint a piac az Isten

Horn Gábor szerint a piac az Isten

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Ezt a magyar polgárok érdekeit semmibe vevő, szabad demokrata gondolkodást jól ismerjük már az elmúlt évtizedekből.

 

Horn Gábor, a Gyurcsány-kormány volt államtitkára, valahai SZDSZ-es politikus egyszerűen fel van háborodva amiatt, mert az osztrákok és más szomszédos országokból érkezők nem részesülhetnek a hazai benzinárstop előnyeiből. Vagyis, nagyon nem ért egyet azzal, hogy a magyar autósok érdekeit képviseli a magyar állam, és nem a külföldiekét.

Ezt a nemzetgazdasági, a magyar polgárok érdekeit semmibe vevő szabad demokrata, balliberális, kozmopolita gondolkodást jól ismerjük már az elmúlt évtizedekből, a SZDSZ-es miniszterekkel feldúsított Horn-, majd Gyurcsány-kormányok (mert utóbbiból kettő is volt) gyakorlatából.

Meg is szenvedtük rendesen, kezdve a Bokros-csomagtól a Magyar Bálint-féle PPP-konstrukciókon át egészen a Horváth Ágnes liberális egészségügyi miniszter elszólásáig, mely szerint az egészségügyben is minden a profitról szól (mi, szerencsétlenek meg azt hittük addig, hogy a betegek meggyógyításáról).

Ismerjük tehát a ballibek gondolkodásmódját, ami egy cseppet sem változott, s aminek filozófiai lényegét ismét megfogalmazta Horn Gábor: ő piaci fundamentalistának tartja magát, ennélfogva bárminemű ársapka-intézkedést és állami beavatkozást elfogadhatatlannak tart, hiszen azok ellentmondanak az áruk és szolgáltatások szabad áramlásának.

Ugyanígy gondolkodik egyébként a Demokratikus Koalíció, többek között Dávid Ferenc képviselő, aki – akárcsak Horn – elutasítja a kormány gyakorlatát, de természetesen hasonlóképpen vélekednek a momentumos és más liberális politikusok is.

Horn Gábor azt mondja tehát, hogy a piacnál nincs jobb dolog a világon. Az állam pedig ne avatkozzon bele a gazdaságba, mert csak összezavarja a gazdasági folyamatokat, igazságtalan és károkat okoz.

Hiszen a piac igazságot tesz a gazdasági szereplők között, a tehetségeseket jutalmazza, a tehetségteleneket bünteti, a kereslet-kínálat elve alapján egyensúlyok jönnek létre, minden a valódi értéke szerint cserél gazdát, és ez végső soron a jólétet növeli.

Horn Gábor piaci fundamentalizmusával csak az a baj, hogy már azok sem hisznek benne, akik még mindig hirdetik.

Ugyanis ma már a piac százszorosan megmutatta, hogy az nem egy „láthatatlan kéz” (Adam Smith), ami mint egy független mechanizmus mindent megold, hanem a piac emberekből áll, akik egyre nagyobb és nagyobb profitra próbálnak szert tenni, gátlástalanul és szemérmetlenül.

Talán érdemes megnézni a világ jövedelmének megoszlását, mely már jó ideje azt mutatja, hogy egyre szűkebb körök, az egy százalék egy százalékának kezében összpontosul a világ vagyonának döntő része. Ez a folyamat minden adat szerint évről évre erősödik, a vagyoni egyenlőtlenség brutális méreteket ölt a glóbuszon.

Már régen rájött mindenki arra, hogy a neoliberálisok által fennen hirdetett lecsorgási (trickle down) elmélet, mely szerint jó az, ha kiválasztódik egy dúsgazdag réteg, mert majd ők az extraprofitjukat újra befektetik, beruháznak, munkahelyeket teremtenek és így az alul lévő is jól járnak („lecsorog” hozzájuk a pénz) – egyszerűen nem igaz. A tények azt mutatják, hogy az extraprofit nem csorog le sehová, hanem pénzügyi spekulációk révén tovább növekszik ugyanazoknak a zsebében.

Vagy hivatkozzak a baloldaliaknak oly kedves Karl Marxra, aki már a XIX. században megírta, hogy a tőke természeténél fogva – piaci hatások alapján! – centralizálódik és koncentrálódik, hiszen a nagyhal megeszi a kis halat, illetve globalizálódik, s legyűri a nemzetgazdasági érdekeket?

Már régóta lehet tudni: a piac – főleg a globálissá vált piac – meghatározó szereplői a piac jó hatásainak megszüntetésére törekednek. Vagyis, a globális piaci elit akarja leginkább megszüntetni a piacot.

Nos, ezért kell az állam, a nemzetállam, amelyik a piacellenes gazdasági elitet ellensúlyozni képes, például az energia, olaj és gáz világpiacán, ahol keselyűk és héják határozzák meg és manipulálják az árakat – leginkább az egekbe srófolva a háború kellős közepén. Az állam képes egyedül megvédeni egy ország állampolgárait az elszegényedéstől.

De hát ez túl „gyakorlatias” gondolkodás egy piaci fundamentalistának. Éljen az elv! Éljen az elmélet! Éljen a megbonthatatlan eszme!

A „férgese” pedig – a lakosság – pusztuljon, hiszen az eszme érvényesülésének útjában van.

Fricz Tamás -]]> www.magyarnemzet.hu]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Vetítő (30) Alámerült atlantiszom (142) Politika (1581) Titkok és talányok (12) Szépségápolás (15) Gasztronómia (539) Gazdaság (667) Mondom a magamét (6347) Heti lámpás (260) Rejtőzködő magyarország (168) Kultúra (6) Mozi világ (440) Autómánia (61) Jobbegyenes (2431) Belföld (8) Tereb (142) Irodalmi kávéház (514) Tv fotel (65) Történelem (15) Sport (729) Mozaik (83) Emberi kapcsolatok (36) Nagyvilág (1464) Flag gondolja (33) Egészség (50) Életmód (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>