Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Hiteltelen a baloldali előválasztás

Hiteltelen a baloldali előválasztás

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Folytatódik az ellenzéki cirkusz...

Magyarország egyik legelvtelenebb politikusának számító Karácsony Gergely az elvhűségéhez méltó tisztaságú baloldali előválasztáson kaphatja majd meg a hitelesítő pecsétet az összellenzéki főpolgármesteri jelöltségre.

Vasárnap úgy vitázott először egymással az ellenzéki előválasztás első fordulója alkalmával Horváth Csaba és Karácsony Gergely, hogy deklaráltan ugyanazt a programot képviselték.

Az ebből következően vita nélküli vitaként működő előválasztási műsorból így legalább egyértelműen kiderült, hogy valójában csak papíron indul egymás ellen a Párbeszéd politikusaként Karácsony Gergely, valamint az MSZP színeiben pedig Horváth Csaba a balliberális oldal közös főpolgármester-jelöltségéért elindított előválasztáson.

A szocialista párt vezetőinek az eddigi nyilatkozatai alapján nagyon úgy néz ki, hogy eleve Karácsony Gergelynek áll a zászló a Magyarországon eddig még soha meg nem szervezett balliberális előválasztáson.

Nem is várható más eredmény attól az előválasztási parasztvakító produkciótól, amely eleve úgy jött létre, hogy a szocialisták által futtatott párbeszédes Karácsony Gergely megállapodott a teljességgel esélytelen Puzsér Róberttel annak lebonyolításáról.

A gyakorlatilag nem létező Párbeszédnek az MSZP által támogatott, úgymond független és összellenzéki főpolgármester-jelöltjeként Karácsony ugyanis arról állapodott meg Puzsérral, hogy Puzsér és az esetleg még jelentkező további ballib jelöltekről az ellenzéki előválasztás második fordulója dönt majd.

Az, hogy szoci politikust indítson az MSZP a budapesti főpolgármesterségért indított harcban az egyébként is eleve kizárt. Túl nagy ugyanis a volt MSZMP utódpárt elutasítottsága az ellenzéki szavazók körében ahhoz, hogy sikerrel indulhasson a főpolgármesterségért egy MSZP-s pártpolitikus.

Így - jobb híján - a szocialisták utolsó reménysége továbbra is Karácsony Gergely marad.

Az a finoman szólva is elvtelen politikusnak számító Karácsony Gergely, aki elárulta a saját maga által alapított LMP-t, hogy lehessen PM, és aki annak ellenére szemrebbenés nélkül elvállalta az MSZP miniszterelnök-jelöltségét, hogy korábban azt mondta nagy nyilvánosság előtt, hogy ő a volt komcsik pártjával, a múlt képviselőivel soha és semmit nem fog csinálni.

Nemrég már a Kétfarkú Kutya Párt elnöke is Karácsony Gergelyt nevezte meg az ország egyik legelvtelenebb politikusának, akinek a főpolgármester-jelöltsége ellen ezért mindenképpen önálló jelölt állítására készül a viccpárt.

Nem véletlen, hogy az azonnali.hu a napokban arra kérdezett rá Karácsonynál, hogy a szocik jelöltjeként egyetért-e Kunhalmi Ágnessel, aki imádja Kádár Jánost.

Szerintem nem oké, nekem más a családfám. Ebből is látható, hogy egy szövetségben küzdünk, de nem egy szervezetben. Mély empátiával kell viseltetni, hogy meg tudjuk változtatni ezt az országot.

Nekem ez nem esik nehezemre, én nem tudom felfedezni az MSZP-s politikusokban Kádár Jánost. Nem is keresem. Ha nagyon keresném, lehet, megtalálnám."

- válaszolta Karácsony Gergely, aki ezzel egyben minden maradék kétséget is kizárt az elvtelenségét firtató kérdésekkel összefüggésben.

Az ilyen módon veretesen következetes és hiteles, őszinte politikusnak számító Karácsony Gergely végül az elvhűségéhez méltó tisztaságú baloldali előválasztáson kaphatja majd meg a hitelesítő pecsétet az összellenzéki főpolgármesteri jelöltségére.

A baloldali előválasztás tisztaságát és tisztességét ugyanis az abban résztvevő balliberális pártok szavatolják.

Vincze Viktor Attila -]]> www.888.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Életmód (1) Belföld (10) Tv fotel (65) Politika (1582) Titkok és talányok (12) Szépségápolás (15) Gazdaság (702) Nagyvilág (1309) Heti lámpás (310) Történelem (17) Tereb (146) Egészség (50) Emberi kapcsolatok (36) Alámerült atlantiszom (142) Flag gondolja (36) Irodalmi kávéház (537) Mondom a magamét (7501) Sport (729) Nézőpont (1) Jobbegyenes (2778) Rejtőzködő magyarország (168) Mozi világ (440) Autómánia (61) Gasztronómia (539) Mozaik (83) Vetítő (30) Kultúra (6)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>