Ma 2024 június 18. Arnold, Levente napja van. Holnap Gyárfás napja lesz.
Hamis héja-nász

Hamis héja-nász

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Hogy új rablói vannak a nyárnak, már Ady Endre is észrevette, de ha Dobrev Klára minapi elszólására gondolunk, a befejezést is előre is megírhatjuk.

Hogy új rablói vannak a nyárnak, már Ady Endre is észrevette, de ha Dobrev Klára minapi elszólására gondolunk, a befejezést is előre is megírhatjuk. A DK nagyasszonya ugyanis belengette, hogy akár Magyar Péterrel is összefognának, mi mégsem álmélkodunk, tudtuk, hogy hamis héja-nász zajlik a szemünk előtt. Véres torzsalkodás, eszement hajsza, ahol a két madár látszólag egymást tépi, majd – hogy akkor felfedjük a költő aktuális végkövetkeztetését – végül lehullanak az őszi avaron.

Valójában a Gyurcsányék irányította baloldali blokk és a Magyar-féle messianisztikus szekta meghitt viszonyt ápol. Magyar ugyan néhány hét alatt átrendezte a teljes baloldalt, elragadta a kis pártok szavazóit, megnyirbálta a DK holdudvarát is, de mondjuk meg őszintén, bántó szándék nélkül: olyan hétpróbás pszichopaták, mint Gyurcsány és Magyar között illúzió valóságos érdekellentétet feltételezni.
Fogalmazzunk inkább úgy, hogy a mesterterv hosszú hónapok óta készen áll. 

Rájöttek ugyanis a baloldal külföldi kitartói, hogy egyetlen, közös tömbbel továbbra is esélytelenek a Fidesz–KDNP-vel szemben (ezt Márki-Zay kínos leégése is bizonyította).

 Így aztán igyekeznek látszólag hárompólusúvá formálni a magyar belpolitikát, a jobboldal és a baloldal mellé felemelnek egy messianisztikus mozgalmat. Mindeközben semmi sem változott, továbbra is baloldal és jobboldal működik, magyarék is baloldalaiak, még ha mást is terjesztenek magukról. A lényeg pusztán annyi a dollárpapák számára, hogy a 2026-os választás után a baloldal és a messianisztikusok szavazatai összeadódjanak, vagyis mandátumtöbbséget szerezzenek a jobboldal felett. Közösen alakíthatnának kormányt, éppen olyan elvi alapon, ahogyan a „liberális” SZDSZ annak idején összefeküdt az MSZP-vel. Summa summarum: van az a pénz és hatalmi kényszer, amiért az ellenzékiek szépen szövetséget kötnek egymással a döntő pillanatban. Aki ebben nem hisz, aligha érti mélységében a baloldali gondolkodást: a konc a lényeg, nem pedig valamifajta eszmei közösség. Ebben a baloldal valóban verhetetlen világszerte.

 

Az ellenzéki egymásra találás azonban nem jelenti a jobboldal fiaskóját. Egyrészt a Fidesz–KDNP szavazói láthatóan hűségesen kitartanak Orbán Viktorék mellett. Magyar Péter legfőbb célját, a kormánypártiak átcsábítását a messianisztikus mozgalomba nem érte el. Másrészt azt is látni kell, hogy a Tisza Párt napról napra, hétről hétre menetel a belső anarchia felé. Megjelentek a hazugok, a szerencselovagok, az árulók, a tolvajok, ahogyan minden baloldali mozgalomban ott voltak és ma is ott vannak irdatlan mennyiségben. 

Magyarék támogatottságát csökkentheti majd az is, hogy előbb-utóbb mondani illene valamit aktuálpolitikai kérdésekben, konkrétumokkal szükséges kampányolni, állást kell foglalni különféle ügyekben.

 Ebben Magyar Péter teljességgel amatőr. Ettől persze még foroghatna a kerék, csakhogy Márki-Zay példájából láttuk, hogy amikor sárdarabok szorulnak a küllők közé, hirtelen elakad minden. Mondjunk egyetlen okot, hogy az átmeneti tömegcsődületből hogyan lesz egy csapásra acélos kormánypárt… Nyilvánvalóan sehogy. Dobrevre szükségük van, neki pedig Magyarra. Ilyen egyszerű.
Addig pedig: dúlnak a csókos ütközetek, hogy visszatérjünk Adyhoz. Azonban mindez nem ránk tartozik. Mészárolják le egymást, vagy udvaroljanak ágaskodó tollakkal – semmi közünk ehhez. Mindenesetre amit eddig láttunk a véres násztáncból, politikailag értékelhetetlen produkció. Azt hiszem, ez a lényeg, a többi szórakoztató jelenet.

]]>

Szentesi-Zöldi László - www.magyarnemzet.hu]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Vetítő (30) Flag gondolja (36) Egészség (50) Belföld (11) Sport (729) Autómánia (61) Életmód (1) Történelem (18) Rejtőzködő magyarország (168) Tv fotel (65) Gasztronómia (539) Emberi kapcsolatok (36) Heti lámpás (319) Titkok és talányok (12) Nagyvilág (1310) Irodalmi kávéház (537) Szépségápolás (15) Nézőpont (1) Kultúra (9) Mozaik (83) Mozi világ (440) Jobbegyenes (2815) Gazdaság (711) Mondom a magamét (7657) Politika (1582) Tereb (146) Alámerült atlantiszom (142)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>