Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Gyurcsány lazít, de csapatai harcban állnak

Gyurcsány lazít, de csapatai harcban állnak

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Ő így szeret bennünket. De nem baj. Amilyen az adjon Isten, olyan lesz a fogadj Isten.

Bár Gyurcsány Ferenc saját fia körül bébiszitterkedik hetek óta Brüsszelben, ahonnan sok minden magánjellegű eseményről beszámol, de arról nem, hogy tett-e valamit azért, hogy Brüsszel gyorsabban szállítson vakcinákat Magyarországra. Erről hallgat.

Az embernek az az érzése, mintha nem is akarna tenni semmit. Neki így jó a magyarországi vakcinahelyzet, ahogy van. Illetve még így is kevésbé van az ínyére annál, ahogy ő szeretné. Könnyen megtehetné, hogy a Facebookon látványosan az asztalra csap, hogy ezzel is tárgyalt volna, meg azzal is, de mindig lepattant, mint Kunhalmi a csukott ajtóról, ami azt jelezné, hogy a jelenleginél tényleg képtelen az Európai Bizottság több vakcinát Magyarországra juttatni. Ez nyilván Orbán igazát támasztaná alá, amiben persze eddig sem volt kétség, de legalább egy jelzés lenne a magyaroknak, hogy Gyurcsánynak is fontos lenne az életmentés. És ők tényleg nem oltásellenesek, ahogy azt Vadai kolléganő legutóbb a parlamentben beleordította a nyilvánosságba. Erre azonban kísérletet sem tesz.

Valószínűsítem azonban, hogy jó oka van Ferencnek arra, hogy lazára vegye a figurát, noha egy bő év múlva parlamenti választások lesznek, ahol ő mindenképpen győzni akar. Sameszai – Fekete-Győr, Jakab Péter, Karácsony mester – az eredményről már múlt időben beszélnek, mert szerintük tuti, hogy nyernek. Rajtuk kívül is ismerhetünk ilyen nagyarcú figurát a politikai palettáról. Vona Gábornak hívják. 2018-ban ő volt annyira meggyőződve a sikerről, hogy még a lemondását is felajánlotta a Jobbik elnöki tisztéről. Azóta már nem is jegyzik a nevét a politikai életben. Nem árt tehát Jakabéknak sem az óvatosság. Ezt persze tudják jól ők is, ugyanis még véletlenül sem ajánlotta föl sem Fekete-Győr, se Jakab, se Karácsony, Gyurcsányról nem is beszélve, hogy a 2022-es bukás után lemondanak.

Ferenc azonban nyilván napjainkban nem véletlenül laza, nem véletlenül veszi látszólag félvállról a politikai küzdelmeket. Tisztában van azzal, hogy a Magyarországon állomásozó szabadcsapatai harcolnak helyette is.

Itt van például a Magyar Orvosi Kamara (MOK), amely az egyik zászlóvivője napjaink DK irányította hergelő seregének, ismerjük Kincses Gyula MOK elnök Gyurcsányhoz való szoros kötődését. Napjainkban azonban nem ő, hanem a MOK egyik alegysége lendült országos támadásba, Szijjártó László vezetésével. Ő például szenvedélyesen állítja, hogy nincs elég szakember, zavar tapasztalható az oltások elosztásában, sőt azt is, hogy a háziorvosok nyomás alatt állnak és fenyegetésekkel kell szembenézniük. Az természetesen számára nem releváns információ, hogy Gulyás Gergely a kormányinfón mindennek az ellenkezőjét állította, fontosabb, hogy megfeleljen Gyurcsány elvárásainak. S az sem érdekli, hogy kettőjük közül Gulyásnak van teljes rálátása az egészségügyi rendszerre, nem neki, aki a MOK-nak csak egy alegységét vezeti. Az pedig, hogy az oltások beadását megtagadó – egyébként a baloldal mellett politizáló – erdőkertesi háziorvost megbüntették egymillió forintra, az olyannyira jogszerű volt, hogy maga az érintett sem tiltakozott ellene, sőt ő is megkezdte az oltások beadását.

De látja Ferenc azt is, hogy a zűrzavar fokozása érdekében jól dolgozik a Magyar Orvosok Szakszervezete is, amelynek képviselője Daróczy-Gaál Ágnes azzal hergelt az ATV-ben, hogy a létező egészségügyi dolgozók tartalékai már elfogytak. Érzékeli Gyurcsány a Pedagógusok Demokratikus Szerveztének aknamunkáját is. Fehér Béla nevű képviselője nemhogy örülne a pedagógusok soron kívüli beoltásának, ehelyett az a baja, hogy az első oltás után még a veszélyeztetett helyzet továbbra fenn fog állni. Úgy beszél, mintha békeidő volna, nem pedig háborús helyzet, amikor csak a legfontosabb harci eszközből, a vakcinából nincs elegendő, minden másból igen, Brüsszel sorozatos mulasztása következtében.

De megnyugvással vehette tudomásul Gyurcsány a TASZ legényeinek csatasorba állását is. Ez a Soros-kommandó természetesen azt követelte, hogy a migránsokat is oltsák be minél előbb, tehát a magyarok sokaságát is megelőzően. A sor végére Tüttő Kata főpolgármester-helyettest hagytam, akinek megint sikerült elkapnia a szarva közt a tőgyét, amikor az oltakozásban a temetkezési dolgozóknak követelt soronkívüliséget. Azoknak, akik a jogszabály szerint az egészségügyi dolgozókkal egy időben, tehát az elsők között már megkapták a vakcinát. Mindegy, mivel ezt sokan nem tudták, ezért a lázítás, a gyűlöletkeltés szorgalmi feladatainak ellátása között valószínűleg neki is elszámol Feri egy piros pontot. Márcsak az egykori élettárs-csókos vörösbáró, Leisztinger Tamás kedvéért is. Talán Kata is kap majd egy parlamenti helyet a Gyurcsány-listán, de ez még nem biztos.

Szóval Feri most nyugodtan bébiszitterkedhet Brüsszelben, csapatai idehaza harcban állnak az oltás, az emberi életek ellen. Legnagyobb sajnálatára azonban itthon az oltakozás anélkül is szépen halad, hogy ő egy gazszálat keresztbe tett volna azért, hogy több vakcina jusson Magyarországnak.

Ő így szeret bennünket. De nem baj. Amilyen az adjon Isten, olyan lesz a fogadj Isten.

Horváth K. József - ]]>www.888.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Történelem (17) Kultúra (6) Gazdaság (702) Irodalmi kávéház (537) Vetítő (30) Rejtőzködő magyarország (168) Mozi világ (440) Életmód (1) Titkok és talányok (12) Nagyvilág (1309) Belföld (10) Tv fotel (65) Mozaik (83) Emberi kapcsolatok (36) Jobbegyenes (2778) Politika (1582) Egészség (50) Szépségápolás (15) Sport (729) Flag gondolja (36) Autómánia (61) Mondom a magamét (7501) Gasztronómia (539) Nézőpont (1) Alámerült atlantiszom (142) Tereb (146) Heti lámpás (310)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>