- 0
Zsoltika akcióba lépett...
Akármennyire is rejtegetik, újra meg újra kibújik a kommunista szög a liberális zsákból. Most éppen a szabadidejét amatőr pornóperformanszokkal múlató és ezeket az interneten a szélesebb nyilvánossággal is készséggel megosztó Gréczy Zsolt panaszkodott arról, hogy túl sok a párt Magyarországon, kevesebb kellene belőlük.
Külön nevesítette is a Fideszt, mint amelynek a létezése a leginkább zavarja.
Mintha már hallottunk volna hasonlót: hetvenegynéhány évvel ezelőtt ugyanez volt a sláger, a Magyar Kommunista Pártot is zavarta a sok párt, a vele elvileg szövetséges szociáldemokraták léte éppúgy, mint a kisgazdáké. A szavakat tettek követték, és Rákosi elvtárs a szovjet megszállókat képviselő Kliment Jefremovics Vorosilov marsallal karöltve neki is látott a sok fölösleges párt felszámolásának, amely erőfeszítésüket 1948-ra siker koronázta. Ekkorra sikerült elérniük, hogy egyetlen párt – a Magyar Dolgozók Pártjának átnevezett kommunista párt – maradjon a politikai palettán,
amely politikatörténeti momentum iránt Gréczy képviselő úr szemmel látható nosztalgiával viseltetik.
Persze nemcsak a pártokat nyírták ki, hanem a nem sokkal utána kommunista belső leszámolás áldozatává lett, majd később hőssé avatni próbált Rajk László vezetésével a „fasiszta reakciót” (értsd: a polgári Magyarországot) megjelenítő civil szervezeteket is.
Nos, ha jól értem, valami hasonlót szeretne ma is Gréczy Zsolt és társai, de szerencsére ők már csak gyenge utánzatai a korábbi elvtársaknak: Rákosi helyett Gyurcsány, Rajk helyett Gréczy, Vorosilov helyett pedig Pressman, ami – lássuk be – elég jelentős szintcsökkenés.
A másik oldalon pedig a Fidesz most jobban állja a sarat, mint anno a kisgazdák.
Azért nem árt figyelni rájuk. Egyrészt azért, mert a politikai megmaradás törvénye szerint a kommunista nem vész el, csak átalakul, másrészt azért, mert bár jelentősen meggyengültek, a szándékaik mit sem változtak. Ahogyan Gréczy írja:
Nem váltogatunk értékrendet: a DK-ról pontosan lehet tudni, miről, mit gondol.
Igen, pontosan tudjuk. És szerencsére – ha esetleg felejteni kezdenénk – időnként emlékeztetnek is rá bennünket.
Borítókép: Gréczy Zsolt, a DK politikusa (Fotó: Havran Zoltán)
Felföldi Zoltán