Soha ne higgyünk az ellenzéki tábor szószólóinak, mert utólag kinevetnek a naivitásunkért

Emlékeznek, Donáth Anna milyen meggyő­zően hajtogatta a Varga Judittal folytatott vitáján a Tranzit rendezvényén, hogy márpedig ő egyáltalán nem egyeztetett Věra Jourová biztossal a bizottság jogállami jelentésével kapcsolatban? Milyen beleérzéssel, szinte színészi képességekkel? Kérdezzék meg maguktól: mindenki biztosan sejtette, amikor ezt hallotta, hogy a momentumos EP-képviselőhölgy szemenszedett módon hazudik bele a nagyvilágba?

Valljuk be magunknak is: mi, nemzeti és keresztény értékrendű emberek aligha vagyunk képesek ilyen, szinte vakmerő, szenvtelen, kiváló színészi játékkal előadott hazugságokra. Képtelenek vagyunk, s ezért talán nem is tudjuk elképzelni, hogy mások erre képesek, méghozzá ehhez rendelt nagy tehetséggel megáldva. Ezek a mások pedig a balliberálisok. S mivel tényleg néha kissé túlzottan ártatlan módon viszonyulunk ezekhez a jelenségekhez, ezért könnyen megvezetnek bennünket. Elhiszünk nekik itt és most olyan kijelentéseket, amelyekről később egyértelműen kiderül, hogy azoknak az ellenkezője volt az igaz. De ami a legkegyetlenebb: miután évek múlva kiderül valahogyan, hogy hazugságok hagyták el balliberális politikusok száját, akkor cinikus módon ők kérdeznek vissza: hát csak nem hittétek el, amiket mondtunk? Hiszen – hogy egy klasszikus hazudozót idézzek – „teljesen nyilvánvaló volt, hogy amit mondunk, az nem igaz”! Vagyis utólag még meg is aláznak bennünket: hát ilyen naivak és balekok vagytok egyszerre, hogy látványos hazugságokat is elhisztek? Akkor magatokra vessetek! Egyetlen dolgot kell most már véglegesen ­megtanulniuk a nemzeti és keresztény embereknek: hogy a ballib oldalon a hazugság napi rutin, politikai levegővétel, a politikai cselekvés nélkülözhetetlen eszköze.

Csak néhány példa. Gyurcsány Ferenc politikai kalandor a 2006-os választások előtt néhány nappal interjút adott egy ballib portálnak, s arra a kérdésre, hogy hogyan is áll a magyar gazdaság jelen pillanatban, azt válaszolta szemrebbenés nélkül: „A gazdaság, köszöni szépen, jól van.” S miután megnyerte a választásokat – többek között éppen azért, mert ilyen brutálisan hazudott –, rá néhány napra kőkemény megszorító intézkedéseket vezetett be a katasztrofális gazdasági helyzetre való tekintettel.

2006 őszén pedig kibukott az őszödi beszéd, megtörtént az október 23-i brutális rendőri attak a békés tüntetőkkel szemben, s utána az egész országban tüntetéssorozat kezdődött el, Gyurcsány távozását és előre hozott választásokat követelve. Ezen az őszön azonban a ballib oldal minden politikusa, minden képviselője nevetségesnek minősítette a kormány lemondásának és az előre hozott választásoknak a követelését, s azt hangoztatták, hogy ennek semmilyen politikai alapja sincs, az őszödi beszéd igazságbeszéd volt, a kormány végzi a dolgát és jól kezeli a válságot.

Hozzáteszem: ezen az őszön Sólyom ­László akkori köztársasági elnök sem látta szükségességét a kormány távozásának és előre hozott választásoknak, nem is tett ennek érdekében semmit. S ami a legszomorúbb: voltak a jobboldalon is olyanok, akik elfogadták, hogy a helyzet megváltoztathatatlan, hiszen Gyurcsányt 2006-ban megválasztották, miért is kellene távoznia idő előtt.

Ehhez képest, sok évvel az események után több „vallomás” született arról, hogy a balliberális kormánykoalíció háza táján is többen gondoltak arra, hogy le kellene mondania Gyurcsánynak, mert túlságosan nagy politikai kárt fog okozni az ő következmények nélküli maradása. Többek között Lendvai Ildikó is elmondta ezt, de Horn Gábor, akkori SZDSZ-es politikus is nyilatkozott arról, hogy reális alternatíva volt a balliberális táborban is a miniszterelnök visszalépése és esetleg előre hozott választások megtartása. De akkor, 2006-ban, 2007-ben, 2008-ban a ballibek kemény, elhitető erővel szajkózták, hogy szó sem lehet kormánybukásról és előre hozott választásokról, mert ennek nincs semmilyen „jogállami” alapja. És voltak, akik ezt elhitték nekik.

Ezek után, ha kilépünk a nemzetközi porondra – konkrétan az unió színpadára –, akkor ugyanezzel a jelenséggel találkozunk, mint idehaza, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy az unióban már nemcsak balliberálisok hazudnak úgy, hogy közben állítják, „csakis az igazat, a színtiszta igazat mondják”, hanem a balosok hasznos idiótái, egyes néppárti politikusok is beállnak ebbe a sorba. Nézzük csak meg, mennyire hihetünk egyes, formailag még kereszténydemokrata-konzervatív, valójában azonban már a liberális értékdiktatúrának behódoló néppárti vezető politikusok mostani nyilatkozatainak a „jogállamiság” nevezetű blabla kapcsán. Néhány apró példa jön, amelyekre többek között Varga Judit, Novák Katalin és Deutsch Tamás is felhívta a figyelmet, s amelyeknek az az érdekességük, hogy nem a hazugságok után, hanem már jóval előbb kimondták, hogy az ellenkezőjét gondolják annak, mint amit most mondanak.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság korábbi, néppárti elnöke 2017-ben még arra figyelmeztette az uniót: nem lenne szerencsés a költségvetési kifizetéseket bármilyen demokratikus kritériumokhoz kötni. Ma már egyetlen szót sem emel az ellen az európai parlamenti és német elnökségi javaslattal szemben, hogy valamiféle jogállamisági megfeleléshez kössék a különféle pénzek kiutalását a tagországok számára. Donald Tusk, az Európai Néppárt jelenlegi elnöke, korábban az Európai Tanács elnöke 2018-ban (!) mondta azt, hogy azokkal a forrásokkal kapcsolatban, amelyeket a költségvetésből különféle célokra szánnak, nem szabad politikai kritériumokat megfogalmazni. Ma Donald Tusk ugyanazt a nótát fújja, amit a balliberálisok mondanak az Európai Parlamentben. Még szerencse, hogy róla – és Junckerről – nem utólag derül ki, hogy mai álláspontjuk köszönő viszonyban sincs a két-három évvel ezelőttivel, itt és most tudhatjuk, hogy hazudnak a „nemes cél”, Magyarország és Lengyelország megbüntetése érdekében.

Végül Manfred Weberről, aki jelenleg az ­Európai Néppárt EP-frakciójának vezetője. Ő a 2018-as, Magyarországot jogállamisági szempontból elítélő Sargentini-jelentést megszavazta, azzal az indoklással, hogy Magyarországon rendszerszintű bajok vannak a jogállamisággal és a demokráciával. „Nagyon” elhittük neki akkor, hogy igazat beszél, valóban így látja, még ha ez nem is tetszik nekünk. S mi derül ki két évvel később, a néppárti frakció egy nem régi ülésén? Nem fogják elhinni: Weber egy megjegyzésében kijelentette, hogy a Sargentini-jelentés érvei pusztán jogi szempontból nem állnának meg egyetlen bírói fórum előtt sem. Tehát: a Sargentini-jelentés valójában semmire nem volt jó! Ám éppen ez a jelentés volt az, amelynek elfogadása következtében az EP kezdeményezésére Magyarországgal szemben elindult a 7-es cikkely szerinti, végső soron tagállami szavazatmegvonásig is eljutható eljárás.

Köszönjük szépen, hogy Weber úr két évvel később van szíves bejelenteni a nyilvánosság előtt, hogy szerinte is tartalmatlan és hazug volt a Sargentini-jelentés, miközben két éve – és utána is – nagy elánnal támadta az Orbán-kormányt és sürgette a 7-es cikkely szerinti eljárást. Hiába, a balliberálisokhoz közeledve az ember balliberális karakterré is válik: a nagy cél – Magyarország kinyírása – érdekében, ha kell, hazudik ő is reggel, éjjel meg este. Aztán pár évvel később lesz oly kegyes, és bevallja: ki gondolta komolyan a Sargentini-jelentést? Csak nem hittétek el, amit akkor mondtam? Ilyen ostobák vagytok ti, még megmaradt nemzeti konzervatívok, hogy hisztek annak, amit mi mondunk?

Hát valóban ne legyünk ostobák és hiszékenyek!

A gyurcsányi, Kóka János-i, Dobrev Klára-i, Donáth Anna-i, illetve junckeri, weberi, tuski stb. hazugságkultúrán lássunk végre át. Ha ők itt és most mondanak valamit, éljünk a gyanúperrel, hogy nem mondanak igazat, s annak az ellenkezője a valóság. Ezzel pedig egyszer és mindenkorra elejét vesszük annak, hogy később a képünkbe nevessenek.

Inkább mi nevessünk a képükbe, itt és most – már csak önvédelemből is.

Fricz Tamás

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója

]]>www.magyarnemzet.hu]]>