Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
f57274d1373da810bc0f438d695c21ad.jpg

Fricz Tamás: Huntingtont igazolta az idő

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A november 13-i párizsi terrortámadással összefüggésben ismét nagyon aktuális felidézni Samuel P. Huntingtonnak A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása című, klasszikussá vált munkáját.

Huntington műve azért fontos, mert ő volt az, aki vitába szállt Francis Fukuyamával, a „történelem vége” koncepció megalkotójával. Mint tudjuk, Fukuyama A történelem vége és az utolsó ember című, 1992-ben megjelent munkájában azt fogalmazta meg, hogy a hidegháború megszűnése, a Szovjetunió és a kommunista tábor felbomlása után létrejön egy egypólusú, a Nyugat értékeire alapozódó világrend, amelyben a liberális demokrácia fog uralkodni, és a történelemnek ebben az értelemben vége lesz. Huntington meglehetősen gyorsan reagált erre (1996-ban jelent meg a műve), s cáfolta Fukuyamát. Megállapította, hogy a politikai ideológiák – kommunizmus, liberalizmus, konzervativizmus – küzdelmének megszűnése után a kultúrák, vallások, civilizációk közötti konfliktusok erősödnek fel és uralják el a világot.

Huntington arra hívja fel a figyelmet, hogy a hidegháború idején a két nagy ideológiai pólus – a kapitalista és demokratikus Nyugat, illetve a kommunista Kelet – mintegy elfedte a vallási, kulturális ellentéteket, amelyek a hidegháború megszűntével újra előjönnek, felerősödnek, s az identitásválasztás legfőbb mozgatórugóivá válnak. Huntington hét, illetve nyolc civilizációt különít el egymástól: a kínait, a japánt, a hindut, az iszlámot, az ortodoxot, a nyugatit, a latin-amerikait és – nagy kérdőjelekkel – az afrikait. Állításának lényege: többpólusú világ jött létre, amelyben civilizációk, vallások, kultúrák léteznek egymás mellett. És ami a legfontosabb: ezek a civilizációk nem fogadják el egyik civilizáció felsőbbrendűségét sem, vagyis nem fogadják el, hogy a nyugati civilizáció az, amelyik kijelölheti számukra az egyetlen járható utat. Minden egyes civilizáció a saját értékei, vallása, kultúrája alapján kíván létezni, fejlődni, gazdagodni, egyáltalán, harmonikus életet élni.

Mindebből az is következik, hogy a civilizációk közti viszonyok nem felhőtlenek, konfliktusosak, s időnként háborúba torkollnak. Az elmúlt 25 év Huntington állítását igazolta: Afrikában, a Közel-Keleten, Közép- és Délkelet-Ázsiában számos háború robbant ki vagy újult meg, melyek mögött nem pusztán felsejlenek, hanem a legvilágosabban megmutatkoznak a kultúrák, vallások, civilizációk közti törésvonalak. Tipikus – és európai! – példa Bosznia, ahol három vallás határai húzódnak: a katolikus horvátok, az ortodox keresztény szerbek és a mohamedán bosnyákok folytattak egymás ellen véres, brutális háborút, s korántsem biztos, hogy Bosznia-Hercegovinában az „örök béke” idilli állapota alakult ki.

Kevesen beszélnek azonban arról, hogy Huntington arra is válaszol, mely civilizációk között alakulhatnak ki a leggyakoribb és legmélyebb összecsapások. Álláspontja egyértelmű: az iszlám és a nyugati civilizáció, vagy ha tetszik, az iszlamizmus és a kereszténység közötti törésvonalak válhatnak a legerősebbé. Hogy mik ennek az okai? Huntington vallási, történelmi és demográfiai okokat említ meg. Először is leírja, az iszlám kialakulásától kezdve a „kard vallása” volt, amely mindig is a katonai erényeket dicsőítette; Mohamed maga is kemény harcos és erőskezű hadvezér volt, s általában az iszlám tanok a hitetlenek elleni háború szükségességét hirdették meg. Itt jegyzem meg, hogy az iszlámban a végcél Allah törvényeinek bevezetése a világ minden szegletében – s ebben nincs kompromisszum, legfeljebb időlegesen.

A „hitetlenek elleni harc” történelmi oka abban a korszakban rejlik, amelynek során a Nyugat leigázta az iszlám civilizációt, az első világháború után önkényesen meghúzta az arab országok határait, felosztotta Törökországot. A demográfiai ok pedig már a jelenbe vezet: a hetvenes-nyolcvanas évektől kezdve óriási mértékben megugrott az iszlámhívő népesség aránya: 1980-ban a világ népességének

18 százaléka volt muzulmán, 2000-re 20 százalék fölé emelkedett, s a trendek szerint 2025-re elérheti a 30 százalékot. Huntington szerint ez a korszak az iszlám újjászületés időszaka. Az iszlám harcias jellegével kapcsolatban Huntington azt állítja, az iszlám országok „képtelenek békében élni szomszédaikkal”. Mindezt számokkal bizonyítja az elmúlt évtizedekből (ezeket most nem sorolom), s megállapítja, hogy háromszor akkora az olyan civilizációközi konfliktusok száma, amelyben muzulmánok is érintettek, mint az összes, nem
muzulmánok közötti konfliktusoké. James

Payne-t idézi, aki szerint „az iszlám és a militarizmus összefügg egymással”.Mindezek következtében a nyolcvanas és a kilencvenes években az iszlám általános irányvonala Nyugat-ellenessé, illetve kereszténység-ellenessé vált. Már a Clinton-kormányzat egyik igen befolyásos tagja kijelentette, hogy az iszlám a Nyugat globális riválisává vált. A kilencvenes évek elejei öbölháború idején Szafar al-Havali, a Mekkai Iszlám Egyetem dékánja kijelentette, hogy az iraki bathisták csak ideig-óráig tekinthetők ellenségeiknek; Róma viszont a végítélet napjáig az ellenségük marad.

Végül, meglepő módon, Huntington már a migráció problémáját is érzékelte. Így írt:„A népesség nyomása a gazdasági stagnálással (és a kívülről rájuk kényszerített belső háborúkkal – ezt én teszem hozzá) együtt elősegíti a muzulmánok Nyugatra és más, nem muzulmán országokba történő migrációját, s az érintett országokban a bevándorlás fontos és kényes kérdéssé válik.” S hogy mit gondol a megoldásról? Íme: „[…] a kilencvenes években a nyugat-európai államok egyre kérlelhetetlenebbül utasították vissza a nem európai bevándorlókat. Számuk így minimálisra csökkent. De a cél az, hogy a kapukat előttük teljesen bezárjuk.”

Most már csak az a kérdés marad, Huntington után szabadon: vajon mi történt az Európai Unió vezetőivel, amikor, az eddigi negatív tapasztalatok birtokában, egyszerre már nemcsak a civilizációk és kultúrák gondos elválasztásában, a távolság megtartásában, hanem a civilizációk keveredésében látják Európa problémáinak a megoldását? Vajon ki vette rá őket arra, hogy ennyire önsorsrontó módon cselekedjenek? Csak nem Richard Coudenhove-Kalergi Páneurópa-terve lappang újra a háttérben (aki egyébként a bécsi Humanitas nevű szabadkőműves páholynak is a tagja volt), melynek szellemében mondta el Churchill híres 1946-os zürichi beszédét, amelyben „Egyesült Európa” létrehozását tűzte ki célul? Csak nem? S egyáltalán, hogy lehet az, hogy még ma is, minden második évben Coudenhove-Kalergi-díjat adnak ki valakinek, aki – úgymond – az európai egység (milyen egység?) érdekében tevékenykedik?
Egy biztos: az iszlám–keresztény, arab országok–nyugati országok viszony – főleg a párizsi terrortámadás után – a végletekig kiéleződött, ezért a sürgős önvédelmi óvintézkedéseket itt és most, azonnal meg kell, kellene tennie Európának.

A szerző politológus

Fricz Tamás - ]]>www.magyaridok.hu]]>

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tereb (146) Autómánia (61) Vetítő (30) Sport (729) Kultúra (6) Történelem (17) Szépségápolás (15) Tv fotel (65) Egészség (50) Nagyvilág (1309) Mozaik (83) Nézőpont (1) Rejtőzködő magyarország (168) Emberi kapcsolatok (36) Flag gondolja (36) Heti lámpás (310) Belföld (10) Gasztronómia (539) Politika (1582) Titkok és talányok (12) Alámerült atlantiszom (142) Jobbegyenes (2778) Mondom a magamét (7501) Életmód (1) Mozi világ (440) Irodalmi kávéház (537) Gazdaság (702)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>