Ma 2019 december 07. Ambrus napja van. Holnap Mária napja lesz.
77786.jpg

Fricska az 1968-as forradalmi hitvallás dogmatistáinak

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Az akkori burzsoá gyerekek és tettestársaik jókora politikai vereséget szenvedtek, de későbbi „kulturális forradalmuk” az egyetemekről gömböcként kigurulva elárasztotta az elszaporodó médiafelületeket.

Szabadság, egyenlőség, bevándorlás? E címmel jelent meg Párizsban nemrég Jean-Claude Barreu könyve, melyben a nyolcvanas éveit taposó esszéista és közéleti ember igen szellemesen fricskázta orron a szabadkőművesség és a francia forradalom hitvallását: szabadság, egyenlőség, testvériség. A könyv, de szerzőjének életműve is ékes bizonyíték arra, hogy időben figyelmeztették a francia politikai elitet és a közvéleményt a muszlim bevándorlás, az esztelen befogadás veszélyeire, de az eredmény falra hányt borsó – képletesen és szó szerint is. A hatszögű állam – hasonlóan másokhoz – e tekintetben sem látta el alapvető feladatát. Nem engedték neki.

Barreau-nak mozgalmas élet jutott. Katolikus lelkipásztor és az utcagyerekek nevelője volt, de VI. Pál pápának a papok cölibátusáról kiadott enciklikája ellen, valamint a fogamzásgátlás engedélyezése miatt tiltakozva kilépett, és családot alapított. Aztán évtizedeken át írta mozgósító erejű könyveit, regényeit. A mostani könyve már a negyvenharmadik. Jézus Krisztus üzenetéről szóló művét, Az örömhír címűt kétszer is kiadták Magyarországon, még a rendszerváltoztatás előtt. Könyveinek mindig árulkodó címet adott, mint például Az imádkozás és a drog (1974), A bevándorlásról általában és a francia nemzetről különösen (1992), Franciaország el fog tűnni? (1997), A láthatatlan államcsíny (2000), Az istenek nem egyenlők (2001), Káosz – nemzet nélkül (2012). Írásaival felrázni szeretné a fásult közvéleményt, akárcsak példaképei: Georges Bernanos és Francois Mauriac. Barreau képességeire a politika is felfigyelt: előbb Francois Mitterrand, majd Charles Pasqua jobboldali belügyminiszter bevándorlásügyi tanácsadója lett. 1989-ben a Nemzetközi Bevándorlási Hivatal elnöke volt, de foglalkozott a francia népességstatisztikával is. Szerinte a demográfiai erő civilizációs motor. Hivatásának tekintette a bevándorlóáradat mederben tartását. Mindhiába. Pörös száját azonban nem fogta be: 1991-ben könyvet jelentetett meg Az iszlámról általában és a modern világról különösen címmel, amelyben beszámol a bevándoroltatás okozta társadalmi gondokról. Többek közt azt írta, hogy ez a vallás bezárja a nőt, és elzárkózik az emberi jogok érvényesítése elől is. A tabut döntő könyve miatt nem késett a megtorlás: Mitterrand szociális és integrációs ügyekért felelős minisztere, Jean-Louis Bianco eltávolíttatta állásából.

Lehet valakit kirúgni egy könyvért Voltaire és Rousseau országában? Igen, amint Jean-Claude Barreau példája is mutatja. Amit nem lehetett megtenni régebben – mondjuk Charles de Gaulle elnökségének a végéig –, az lehetővé vált később, amikor eladósodott az ország, amikor a vállalati és befektető mágnások érdeke felülírta az ország hosszú távú érdekeit, és amikor kötelezően tekintettel kellett lenni az arab követségek érzékenységére. A lakosságtól eközben az újsütetű demokrácia fogyasztásbővítéssel vásárolta meg az átmeneti békét. „Nincs semmilyen, a bevándorlással kapcsolatos politikánk” – nyilatkozta Barreau a Le Figaro február 5-i számában, a könyve megjelenése alkalmából készített interjúban. Elmondta, hogy már a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján, a hivatali idején, évente százezernyi tartózkodási engedélyt adott ki. Természetesen ő sem bevándorlásellenes, sőt lehetségesnek tartotta a befogadó és a befogadott számára is a boldog együttélést. Ennek viszont két feltétele volt: egyrészt a bevándorlás folyójának gazdagítania kell a nemzeti folyamot, és nem árvízként elöntenie a termőföldeket, másrészt a bejövőnek el kell sajátítania a francia nemzeti kultúra alapjait.

Arra a kérdésre, hogy a Charles de Gaulle utáni kormányok miért voltak eszköztelenek az ijesztő méretű bevándorlással szemben, Barreau szerint a ’68-as hajcihő a válasz. Az akkori burzsoá gyerekek és tettestársaik jókora politikai vereséget szenvedtek, de későbbi „kulturális forradalmuk” az egyetemekről gömböcként kigurulva elárasztotta az elszaporodó médiafelületeket. A magazinokban és tévéstúdiókban futtatott celebjeik pocakos főszerkesztők, kockahasú tréningvezetők, magakellető médiaguruk lettek. Némelyikükkel keljfeljancsit lehetett játszani az EU parlamentjében. Világ proletárjai, egyesüljetek! helyett Tilos a tiltás! lett a menő szlogen. Míg azonban a munkásosztály hazai volt, a munka pedig integráló hatású, az új baloldal által kultikussá pingált bevándorló viszont internacionális jelenség, aki ugyan hadilábon áll a munkával, de jelenlétével tagadja az avas nemzeti identitást.

A mai Európa bürokratikus vezetéséről Barreau lefegyverző egyszerűséggel beszél: asszimilálni, célt adni csak egy nemzet képes és nem az absztrakt Európa. „Az EU rejtett célja – jelenti ki vabank vakmerőséggel –, hogy tönkre tegye a nemzeteit.” A cél fellengzős szavakkal palástolt: nyitottság, egyetemesség, haladás, a másság tisztelete – egészen a teljes önfeledésig. A kritikus tekintet azonnal észreveheti az ördög patáját a paraván alján. A Hollande elnök által kitalált új francia régiókat egy gyerekek számára népszerűsítő brosúrában ez áll: „Az Európai Unió az Egyesült Államok szövetségi rendszerének átültetése a kontinensünkre. Az államok régiói egy nagy országba, Európába egyesülnek.” A központosított állam kivételes szerepét tekintve a történelmükben, a nagy államok közül Franciaország a legfenyegetettebb. Ha bebizonyosodik, hogy az állam központja nem Párizs, hanem Brüsszel, akkor miért tartsanak össze a franciák? A felülről jövő és a médiából gerjesztett dezintegrációs légkörben nem csoda, ha a bevándoroltak másodgenerációja a radikális iszlámban talál önmagára.

Az „irányadó gondolkodók” a laicitás dogmáját évtizedek óta sulykolva módszeresen szűkítették a kereszténység lelki rezervátumát. Mostanság azonban a moralizáló újbaloldal a laicitás helyett a sokféleségben (diversité) találta meg a közbeszéd terét alakítgató varázspálcáját. Igazságtalan – rebegik – azt kérni a bevándorlótól, hogy mondjon le a szokásairól, de a telebeszélt fejű „bennszülöttől” viszont ugyanezt elvárnák. Ugye, hogy az okosabb hallgat? Különben is a bevándorlók a testvéreink – és dobjunk vissza kenyérrel.

S. Király Béla - A szerző politológus

]]>www.magyaridok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Kultúra (4) Tereb (138) Szépségápolás (15) Mondom a magamét (4135) Történelem (13) Mozi világ (440) Jobbegyenes (1645) Autómánia (61) Sport (729) Gasztronómia (539) Nagyvilág (1440) Egészség (50) Vetítő (37) Irodalmi kávéház (474) Alámerült atlantiszom (142) Életmód (1) Mozaik (42) Flag gondolja (33) Politika (1571) Heti lámpás (219) Belföld (5) Rejtőzködő magyarország (171) Emberi kapcsolatok (36) Tv fotel (65) Gazdaság (633)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>