Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Ellenzéki hős akar lenni? Legyen trágár!

Ellenzéki hős akar lenni? Legyen trágár!

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Blanka, elég volt!

Néhány hete vált országosan ismertté Nagy Blanka, aki trágár beszédeivel hívta fel magára a figyelmet. Az ellenzéki média egyből piedesztálra emelte, hangosan ünnepelte, majd védte, miután a kormánypárti sajtó is elkezdett vele foglalkozni.

Trágár és ízléstelen beszédét „szabadszájúnak”, „szókimondónak” nevezte a balliberális média, a kormánypártiak kommentárjait és kritikus megnyilvánulásait pedig „össztűzként” írták le.Néhány hete vált országosan ismertté Nagy Blanka, aki trágár beszédeivel hívta fel magára a figyelmet.

Az ellenzéki média egyből piedesztálra emelte, hangosan ünnepelte, majd védte, miután a kormánypárti sajtó is elkezdett vele foglalkozni. Trágár és ízléstelen beszédét „szabadszájúnak”, „szókimondónak” nevezte a balliberális média, a kormánypártiak kommentárjait és kritikus megnyilvánulásait pedig „össztűzként” írták le.

Blanka hőssé válásának története Nagy Blanka, a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium 18 éves tanulója december 21-én Kecskeméten, január 5-én pedig Budapesten intézett mocskos szájú beszédet a felhergelt tüntetőkhöz. A 444-nek elmondta, hogy egy-másfél éve egy lebetegedett diáktársa beszédét adta elő, ami annyira tetszett a népnek, hogy onnantól kezdve „rengeteg” tüntetésre meghívták.

A média csak a budapesti beszéde után kezdett intenzíven foglalkozni vele, Blanka erre úgy reagált, hogy „néhány embernek lassú lehet a felfogása”. Az ellenzéki média és politikusok semmilyen kivetnivalót nem találtak a performanszaiban. Ízléstelen beszédek Összegyűjtöttük a Békemenetet marhamenetnek nevező Blanka beszédeinek legalpáribb (akarjuk mondani, legszókimondóbb) részleteit: Egy undorító, alattomos, ocsmány és fertőző járvány járja az országot. (...) Ezt a járványt úgy becézzük, hogy Fidesz. ...a Fidesz ugyanis az ország és a társadalom végbélnyílása.

Áder Jánosról is sajátos stílusban beszélt: Véglezárásként csak üzenem annak a bajszos f*sznak és az összes fideszes képviselőnek, legyen kecskeméti, félegyházi, vagy bárhonnan, hogy álljon hátrébb eggyel és b*ssza arcon magát! Hátszél ellenzéki politikusoktól és médiumoktól A 444.hu a számos cikk mellett két önálló videót is szentelt Nagy Blankának, a HVG újságírója meg is kérdezte, mit gondol a kormánypárti sajtóban megjelentekről: a lány jogi lépéseket ígért, és elmondta, hogy szánalmasnak tartja a kormánypárti médiát. Az ATV pedig meghívta az Egyenes beszéd című műsorba, amelyből megtudhattuk, hogy a rendezőnek készülő Blanka példaképe Alföldi Róbert.

Ám nemcsak az ellenzéki média, az ellenzéki politikusok és megmondóemberek is szárnyaik alá vették aktuális hősüket. Ellenzéki politikusnők - Demeter Márta, Gurmai Zita, Hohn Krisztina, Potocskáné Kőrösi Anita, Schmuck Erzsébet, Szabó Tímea, Varga-Damm Andrea, illetve az MTVA székházában cirkuszoló Bangóné Borbély Ildikó, Bősz Anett, Kunhalmi Ágnes, Szél Bernadett és Vadai Ágnes - nyílt levelet írtak Blankának. Levelükben elmondják, nem ismerik, nem is tudják, valójában ki ő, azt viszont tudják, hogy nincs azzal baj, ha így beszél, ilyen „erős” kifejezéseket használ, mert néha ők is így tesznek.

A baj azokkal van, akik „meggyalázzák” őt. Az ellenzéki honanyák ezután bevallják, nekik sincs mindig igazuk, majd ötösre osztályozzák Blanka „tisztességét”, „helytállását”, „bátorságát”, „emberi becsületét”. Dobrev Klára bátornak és talpraesettnek nevezte Nagy Blankát, akire „édesanyaként” büszke is.

„A féltéstől néha kicsit összeszoruló gyomorral, de nagy nagy szeretettel, ismeretlenül is ölellek” – írta Gyurcsány felesége.

A teljes cikket a ]]>www.demokrata.hu]]> oldalon olvashatják el.

]]>www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozi világ (440) Nézőpont (1) Alámerült atlantiszom (142) Flag gondolja (36) Sport (729) Kultúra (6) Vetítő (30) Gasztronómia (539) Heti lámpás (310) Rejtőzködő magyarország (168) Életmód (1) Mondom a magamét (7501) Jobbegyenes (2778) Politika (1582) Egészség (50) Belföld (10) Emberi kapcsolatok (36) Autómánia (61) Gazdaság (702) Titkok és talányok (12) Tv fotel (65) Tereb (146) Szépségápolás (15) Irodalmi kávéház (537) Történelem (17) Nagyvilág (1309) Mozaik (83)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>