Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Egy Gréczy-kép keret nélkül…

Egy Gréczy-kép keret nélkül…

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Gréczy pedig ezúttal nem a nadrágjában rendetlenkedik

Az egykori kolléga, jelenleg a Gyurcsány-párt árnyékkormányának táskahordozásért felelős helyettes államtitkára (szerintem van ilyen pozíció…) időnként előkerül, mond valamit, gyakran posztol a Facebookon. Ne tagadjuk, ezt mi nem bánjuk, józan megfontolás szerint ő ugyanis egy ingyen kapott dzsóker a pakliból – minden megnyilvánulása ajándék a jobboldalnak, ékes bizonyítéka annak, hogy teljesen reménytelen a DK kormányra kerülése, és legfőképpen rémálomba illő.

Legfrissebb műve egy fotó. Általában igen nehéz egy fotográfiát szóban elmesélni, ezúttal azonban megkísérlem, pláne mert a mi Zsoltink kommentárjával együtt vélhetőleg mindenki számára érthető lesz az alkotás eszmei mondanivalója. Kezdjük talán a szöveggel: „Győri taggyűlés meghívottja voltam. (...) Minden szóba került, ami aktuális. (...) Jó látni, hogy a DK-s csapat egyben van, tenni akar. Büszkeség köztük lenni.” És akkor nézzük a fotót: a tablókép szélén maga a szenátor úr áll, aki – közel hatvan évesen – a kompánia Benjáminja. A többiek, nagyjából tízen, jóval hetven fölötti, a szocializmus barázdáit arcukon viselő aktivisták, hitük nyilván Kádár idején csírázott, Horn alatt szökkent szárba, s most talán már azt sem tudják, hogy jelenleg éppen egy globalista-liberális, álbaloldali egyletet támogatnak, de talán mindegy is nekik, a lényeg, hogy O1g…

Félreértés ne essék: minden tiszteletem a vidékieké és a szépkorúaké, már csak azért is mert jó ideig éltem vidéken, és néhány év múlva már én is érintett lehetek nyugdíjügyekben. De éppen a DK, és éppen Győrben?

Ők, akiknek az értelmiségi holdudvara tizenkét éve nyíltan, kendőzetlenül köpködi a vidékieket, a „mucsaiakat” és a „nyuggereket”, mert szerintük ők a Fidesz bázisa, a tanulatlan birkák, akik fenntartják a rendszert?! És éppen azon a megyeszékhelyen, ahol a korábbi polgármester botránya után is kormánypárti jelöltet választott a város, és a parlamenti választáson is taroltak arrafelé?

Ezt úgy hívják, hogy totális önértékelési zavar, Gréczy ilyen akciói demonstrálják, hogy ők az elvtelenségből és a felejtésből akarnak politikai várat építeni – hol szociáldemokraták, hol liberálisok, Vadai Ágnes felfestett monoklival tüntet a nők jogaiért, Gyurcsány táblákat aggat a nyakába, amelyeken hol cigánynak, hol melegnek, hol migránsnak vallja magát, a Jobbikot ki akarták átkozni a parlamentből, később összefogtak velük, a munkavállalók érdekvédőjeként tetszelgő Varju László szerencsétlen, munkájukat jól és udvariasan végző biztonsági őr munkavállalókat provokál.

Da capo al fine…

Gréczy pedig ezúttal nem a nadrágjában rendetlenkedik (a szépkorú aktivisták véleményét e témában nem ismerhetem), hanem Győrben mosolyog a nyugdíjasok között, akik most aktuálisan tenni akarnak. Egy kép, keret nélkül…

Galsai Dániel -]]> www.magyarhirlap.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tereb (146) Irodalmi kávéház (537) Nézőpont (1) Sport (729) Gasztronómia (539) Vetítő (30) Titkok és talányok (12) Nagyvilág (1309) Emberi kapcsolatok (36) Mozaik (83) Mondom a magamét (7501) Életmód (1) Politika (1582) Heti lámpás (310) Rejtőzködő magyarország (168) Autómánia (61) Kultúra (6) Mozi világ (440) Szépségápolás (15) Tv fotel (65) Alámerült atlantiszom (142) Flag gondolja (36) Gazdaság (702) Történelem (17) Egészség (50) Jobbegyenes (2778) Belföld (10)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>