Ma 2024 december 22. Zénó napja van. Holnap Viktória napja lesz.
Cseh Katalin Budapesten folytathatja az aknamunkát

Cseh Katalin Budapesten folytathatja az aknamunkát

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Borzasztó...

Kipróbált globalisták, a Soros-hálózathoz köthető előadók mellett lép fel Cseh Katalin is a közeljövőben egy budapesti rendezvényen, amelynek témaköre a demokrácia ellenállása a dezinformációval szemben. A Momentum volt európai parlamenti képviselője a liberális Renew Europe frakció ülése után ismét úgy áll ki a demokrácia védelmében egy nyilvános rendezvényen, hogy a magyar választók korábban már megvonták tőle a bizalmat.

Egy lengyel alapítású ]]>globalista platform Budapesten rendezi meg]]> november 11-én a „Demokratikus rugalmasság – gyakorlati lépések a dezinformáció leküzdésére” című eseményét. A varsói központú Visegrad Insight az Európai Néppárthoz kötődő budapesti Robert Schuman Intézet részételével olyan előadókat hívott meg, mint Cseh Katalin, a Momentum volt európai parlamenti képviselője vagy Krekó Péter, a Soros György által támogatott Political Capital (PC) igazgatója. Szintén a Soros-világban kiképzett, a CEU-n tanult, majd a PC-nél, valamint több globalista NGO-nál – például a German Marshall Fundnál – is megfordult Takácsy Dorka, aki jelenleg az Euroatlanti Integrációs és Demokrácia Központ kutatója, a szakterülete pedig a dezinformáció. Felszólal majd a rendezvényen a Robert Schuman Intézet igazgatója, Berczeli Gábor is.  

A Visegrad Insight honlapján meghirdetett esemény ismertetőjében úgy fogalmaznak: „Ez a panel az üzleti élet, a technológia, a civil társadalom és a média szakértőit ​​tömöríti, hogy megvitassák az EU által a dezinformáció elleni küzdelemben megtehető konkrét lépéseket, a szabályozási felügyelet fokozásától és a mesterséges intelligencia hasznosításától a pénzügyi átláthatóság előmozdításáig és a médiaműveltség előmozdításáig.”

A rendezvény témakörét tekintve több mint furcsa, hogy Cseh Katalin személyében egy olyan politikus lesz az egyik előadó, akit június 9-én a magyar választópolgárok a pártjával együtt kiszavaztak az Európai Parlamentből. Kétséges ugyanis, hogy a demokrácia és a korrekt tájékoztatás védelmében mennyire képes hitelesen szót emelni egy támogatottságát elvesztett párt bukott képviselője. 

Az is visszatetsző, hogy éppen az a Cseh Katalin beszél majd a dezinformáció elleni küzdelemről, aki az elmúlt öt évben az EP-ben rendszeresen adott muníciót hamis információkkal vagy féligazságokra épülő alaptalan vádakkal a hazánkat támadó brüsszeli bürokratáknak. Nem ez az első olyan esemény, amelyre meghívták a momentumos politikust azok után, hogy a magyar választók már megvonták tőle és pártjától a bizalmat. Szeptember közepén ]]>a liberális Renew Europe nevű frakció ülésén tűnt fel]]> Cseh Katalin, a Momentum másik kiszavazott ex EP-képviselőjével, Donáth Annával együtt. 

Valerie Hayer, a Renew Europe francia frakcióvezetője az X közösségi oldalon közzétett bejegyzésében külön üdvözölte Donáth Annát és Cseh Katalint. A poszt azzal a felvezető gondolattal indult, hogy „a mi Európánk nem enged a demokrácia aláásására törekvő vezetőknek”, majd Hayer egykori kollégáit, a két momentumos politikust üdvözölte Strasbourgban, politikai családjuk körében. 

A novemberi rendezvény házigazdájáról érdemes tudni, hogy saját honlapjuk bemutatkozó sorai szerint a Visegrad Insightot 2012-ben alapította a Res Publica Alapítvány – egy magát függetlennek nevező varsói agytröszt, a zászlóshajójával, a lengyel nyelvű Res Publica Nowa kiadvánnyal és az Új Európa 100-zal, a holnap vezetőinek hálózatával. 

A Visegrad Insight neve ]]>korábban már feltűnt]]> abban a cikksorozatban, amiben bemutattuk a Soros-hálózat befolyásgyakorlását a nemzetközi médiában. A Magyar Nemzet birtokába került hangfelvételen Andrej Nosko, a Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) korábbi igazgatója egyebek mellett arról számolt be, hogy több alkalommal is fizetett egy-egy újságírónak azért, hogy Soros György narratívájának megfelelően jelenítsék meg a különböző országokat a nemzetközi sajtóban. 

Az egykori igazgató kitért arra is, hogyan hasznosíthatók azok az anyagok, amelyek nem férnek be a napi politikával foglalkozó olyan nemzetközi lapokba, mint a Politico vagy a Financial Times. Úgy vélte, ezeket a történeteket olyan magazinokban lehet elsütni, mint a New Europe, a Visegrad Insight vagy éppen a National Geographic. Kiemelt fontosságúnak nevezte, hogy az adott sztori megragadja a lapok figyelmét, s ezért szerinte akár kreálni is lehet a hírértéket. 

Ezek fényében különös érdeklődéssel várjuk, hogy az előttünk álló rendezvény előadói milyen gyakorlati lépéseket javasolnak majd a dezinformáció elleni harchoz. 

]]>www.magyarnemzet.hu]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozaik (83) Autómánia (61) Vetítő (30) Nézőpont (1) Mozi világ (440) Belföld (11) Jobbegyenes (2898) Heti lámpás (342) Tv fotel (65) Irodalmi kávéház (543) Egészség (50) Gasztronómia (539) Emberi kapcsolatok (36) Szépségápolás (15) Mondom a magamét (8038) Nagyvilág (1310) Történelem (18) Rejtőzködő magyarország (168) Sport (729) Gazdaság (724) Kultúra (9) Tereb (146) Flag gondolja (38) Alámerült atlantiszom (142) Politika (1582) Életmód (1) Titkok és talányok (12)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>