Örömhírt közölnék: a Budapest Pride a rendőrség tájékoztatása szerint rendben ért véget. Mit nem izgultam emiatt össze. A demonstráción civil szervezetek és gazdasági társaságok mellett részt vettek az MSZP, a Párbeszéd, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Momentum képviselői is. Ettől szintén szebb lett a világ.

Nem tudom, Önök hogy vannak vele, de engem sosem érdekelt, hogy a szomszédom mit csinál a kertjében. Sőt, egyéb típusú bulvár-pletykák is a végtelenségig hidegen hagynak.

Ki kivel, mit, mikor, hogyan? Ennyire senki nem érhet rá…

Szemlátomást a fent említett pártocskák mégis úgy érezték, nekik rettentően ki kell állniuk az emberek különféle nemi identitása mellett. Kedves egészségükre váljék, de tényleg: mit szeretnének mondani? Köztudomásúan Magyarországon mindenki azzal létesít hivatalos – szó szerint törvényes – élettársi kapcsolatot, akivel akar. Nevezzük nevén: papírt is kaphat mindenki arról, hogy az ő életük egymáshoz tartozik. Ennek tudatában továbbra is tipródom: mi a problémájuk?

Jó, az MSZP már a lufigyűjtők csoportjához is csatlakozna, csak azért, hogy legalább fél szóig foglalkozzanak velük. Ez mondjuk igaz a Párbeszédre és a Momentumra is – ne tetézzük azzal a felvetéssel, hogy a „luftballonos dzsemborit” a Kétfarkú Kutyák rendeznék…

Utóbbiaktól persze illetlen lenne megkérdezni, hogy „úgy egyébként” mindezekre miből futja-futotta nekik (amúgy választásilag is), de hát ne legyünk szőrszálhasogatók.

Mégis, hiányérzetem van. Hol volt a Liberálisok mind a másfél tagja?! Hol van itt a toleranciáért, együttérzésért, a „végtelenségig elnyomott kisebbségért” való kiállás?!

Ejnye-ejnye, Fodor Gábor sem a régi már.

Még a végén kiderül, hogy ő is rájött, itt senki nincs elnyomva? Persze, Bősz Anettnek kell még „az új pedigré”, teljesíteni is szeretne, de gyakorolni kell ezt még… Elfogadom, nehezített terep: olyasmi ellen küzdeni, ami nem létezik?

Nagyon őszinte leszek: botor módon egy sok évvel ezelőtti szombat délután az Andrássy úton fagylaltoztam. Nem, hogy aktuális tartalomban, de szókincsemben sem volt meg a „Pride”.

Nem prüdéria, hanem jelenség szintjén döbbentett le, hogy – finoman szólva is – ledér alsóneműben táncikálnak emberek Budapest egyik legpatinásabb sugárútján.

Igen, persze, azóta megpróbálták megtanítani, hogy ez a „normális”, mindenkinek mindenhez joga van, s ehhez minimum tapsolni illik, ha már lelkesedni nem tudunk.

Megismétlem: nincs nekem bajom mások dolgával, mert az tényleg az ő dolguk. De hogyan lehetne azt számukra is lebetűzni, hogy magánügy?

Mindenki éljen boldogan, avagy ahogy tud.

S igen, az egy másik magánügy, amit csak Önökkel osztok meg: a feleségemmel néha egymásra mosolygunk az utcán, ha egy idős párt látunk – vélhetően Nagymamát és Nagypapát – akik ki tudja, hány évtized után is egymást átkarolva sétálnak a járdán.

Ők értékesek.

Rájuk érdemes büszkének lenni!

Fotó: hirma.hu

Máté T. Gyula - ]]>https://matete.pestisracok.hu]]>