Ő mesélte, hogy minden évben járnak ki Erdélybe, egy árvaházba. Élelmiszert és ruhákat visznek a gyerekeknek. Nagyon meghatott, amit mondott, hiszen sem a nénit, sem a családját nem veti fel éppenséggel a pénz.

Erdélyben, mai határainktól alig 160 kilométerre, ahol kiégett, ablaktalan, ajtótlan salétromos panelházakban gyermekek tengetik az éhhalál szélén életüket, néhány év alatt egy kis édenkert született. A „csoda” 1992-ben kezdődött, amikor a dévai utcákon éhesen és piszkosan kóborló árva gyermekek feltartott kézzel kéregető kántálására valaki egy öleléssel válaszolt. Böjte Csaba ferences szerzetes és az árva gyerekek az elhagyott, romos dévai kolostor lakatjait leverték, és lépésről lépésre új otthont teremtettek maguknak. Ahogy a szükség dagasztotta az itt élő gyermekek számát, úgy lett a szomszédos panelházakból nevelőcsaládok otthona, óvoda, a kolostorból iskola….

A gyermekotthonok híre messzire hallatszik, s az erdélyiek tudják, amelyik gyerek Csaba testvér otthonába bekerül, az megmenekült. Sokan itt találkoznak először folyóvízzel, fésűvel, iskolával, jó szóval és Istennel.

Itt szinte minden a nagylelkű emberek adakozásának a gyümölcse, amely nélkül a gyermekek otthona néhány hét alatt összeomlana.

Ma már több, mint 500 gyermek nevelkedik Csaba testvér „intézményeiben”.

Böjte Csaba civilként autóvillamossági szerelőnek tanult, majd miután ezt a szakmáját feladta, egy évig bányászként élt és dolgozott a Hargitán. Ezzel a döntéssel, akaraterejét próbára téve, lelkiekben már a papi pályára készült.

Édesapja költő volt, s egy verse miatt a Ceaușescu-rezsim bírósága hét évi börtönre ítélte, ahonnan négy és fél év után szabadult. A börtönben elszenvedett kínzások és egyéb megpróbáltatások következtében szabadulása után másfél hónappal meghalt. Csaba testvérnek ez alapvető momentum volt annak megértésében, hogy a baj nem az emberben, hanem a tudatlanságban lakozik. Ennek hatására döntötte el, hogy pap lesz.

A ferences rendbe még a Ceaușescu-diktatúra alatt, 1982-ben jelentkezett, a legnagyobb titokban. Tanulmányait Gyulafehérváron és Esztergomban végezte, mielőtt pappá szentelték volna 1989-ben.

Több helyen eltöltött papi szolgálata után, a felszentelést követő harmadik évben Dévára helyezték, ahol jelentős fordulatot vett az élete. Oltalmába fogadott néhány utcagyereket, és leverve a lakatot az elhagyott és évtizedek óta üresen álló ferences kolostorba költöztek. A román hatóságok ellenezték ezt a lépését, és többször felszólították az épület elhagyására. Böjte atya válasza az volt:  rakják a gyerekeket az utcára a rendőrök. Ez nem történt meg.

Az árvákat befogadó ferences rendi szerzetesnek hamar híre ment Déván (is). Mára tevékenységét elismerik egész Erdélyben, Romániában, Magyarországon és a Felvidéken is. Az alapvető életfeltételeken (ruha, étel, stb.) kívül a gyerekek taníttattásával is foglalkozik, melybe vallási és erkölcsi nevelés is beletartozik.

A ]]>Blogstarnak adott, tavaly pünkösdi interjújában]]> arra a kérdésre, hogy „Hihetetlen erőt sugároz. Miből meríti ezt?” ezt felelte:

„Van egy titkos doppingszerem, amit soha senki nem tud kimutatni. A gyerek a legjobb orvosság mindenre. Ebéd előtt egy kicsit az ember feldobja a levegőbe – ebéd után nem ajánlatos – és a kicsi elkezd harsányan nevetni, átöleli a nyakunkat ad egy nagy puszit, ez annyit segít, hogy tíz évvel tovább élünk. Ha adnának egy nagy receptes könyvet, hogy írjak orvosságot az embereknek, akkor az állna a papíron, hogy minden család merjen gyermeket befogadni. A mennyei atya 2000 évvel ezelőtt is mit adott az emberiség bajára? Egy gyermeket, a kis Jézust, aki akkor még sírt, kacagott. Ő volt Isten válasza az emberek bajára. Amikor gyerek születik, akkor minden megváltozik, hiszem, hogy erre a csodaszerre mindenkinek szüksége van”.

Böjte Csaba rengeteg figyelemreméltó és gondolkodásra ösztönző könyv szerzője is. Mindig egy-egy témát jár körbe. Volt, amikor a gyerekek neveléséről írott gondolatait szedték össze, akkor arról írt, hogy merjünk napfény lenni, mert ha a kis virágmag tőlünk fényt kap, akkor nemcsak kibújik a Földből, hanem virágba is borul. A legutóbbi könyvében a zarándoklatokról, az Istenhez és az önmagunkhoz való viszonyunkat járta körbe. A könyv azoknak lehet érdekes, akik létkérdésekkel foglalkoznak.

Elismerései

• Magyar Örökség díjas (2002)
• Év embere díj 2004. a Magyar Hírlaptól (a díj átvétele 2005-ben volt)
• Aphelandra Díj 2005.[2] - Humanitárius díj
• Sütő András-díj (2007)
• A Pannon Példakép alapítvány díja 2008-ban.
• A Százak Tanácsa által alapított Haza Embere díj első kitüntetettje 2008-ban.
• 2010-ben Zajzoni Rab István Dij Négyfaluban (Erdély, Brassó megye)
• A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2010)
• Az Európai Parlamenttől 2011 júniusában Európai Polgári Díj (Civi Europaeo Praemium)
• Giesswein Sándor Emlékbizottság, Giesswein-emlékérem – 2012
• Magyar Szabadságért díj (2015)

 És Húsvét lévén, álljon itt egy húsvéti üzenet a szerzetestől.

Mi húsvét ünnepének valódi üzenete? – kérdezték egyszer tőle

„A húsvét nem kétezer évvel ezelőtti dolgokon való merengés, hanem kérdésfelvetés is: Vajon az én életemben mibe torkolltak a megújuló virágvasárnapok? A Krisztus mellett, az élet mellett, a szeretet mellett való döntésbe?

Vagy inkább szépen csengő harminc ezüstpénzbe, Péter tagadásába vagy az emmauszi tanítványok fáradt, rezignált meghátrálásába? Hol vagyok én?

Húsvétkor azt a végtelen szeretetet ünnepeljük, amellyel Isten körülvesz bennünket”.

]]>http://hetijoarc.blogstar.hu]]>