Ma 2024 december 20. Teofil napja van. Holnap Tamás napja lesz.
Biden kikotyogta a rakétákkal kapcsolatos igazságot

Biden kikotyogta a rakétákkal kapcsolatos igazságot

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Bármennyire megdöbbentő, ebben egyetértenek Putyinnal.

 

Biden már több mindent kikotyogott. Nem tehet róla szegény, pedig csak azt kell tennie, amit leírnak. Felolvasnia a valódi hatalmat gyakorlók által a szájába adott információkat. Hogy erre mikor és mennyire képes, nem tudni. Bakik sorát követte el eddig, például, amikor felolvasta papírjáról magát az utasítást is, hogy mit és miként kell olvasnia, vagy éppen a minap, amikor a cetlin a szöveg után azt írták neki, hogy majd négyen kérdeznek tőle. Nyilván "spontán" kérdéseket feltéve...

Akkor igazán nagy a gond, amikor önállóan nyilvánul meg. Ekkor történnek olyanok, hogy egy daruhoz beszél, szellemmel fog kezet, halottat keres a közönség soraiban, vagy eltéved a Fehér Ház kertjében.

Most viszont ennél lényegesen komolyabb incidenst hozott össze. Miután már az egész világsajtó arról az ukrán(?) narratíváról találgatott (itthon is szinte minden csatornán), hogy orosz légitámadás ért egy lengyel települést, két ember halálát eredményezve, Biden megszólalt. Azt ]]>állította]]>, hogy az orosz gyártmányú rakéták röppályájának ismeretében nem valószínű, hogy azokat Oroszországból lőtték ki.

Megérkeztünk.

Nézzük a tényeket:
- Az USA ismeri a rakéták röppályáját. (Persze, hogy ismeri, hisz nem fogpiszkáló robbant.)
- Bizonyos, hogy orosz gyártmányú rakétákról van szó. Szintén tény, hogy a fentieket eddig sem Lengyelország, sem a NATO, sem Oroszország nem cáfolta. Feltételezve tehát, hogy igaz, néhány dolog ezekből mégiscsak következik.
- Olyan ország bombázhatta Lengyelországot, amelyiknek vannak orosz típusú rakétái.
- Ha nem oroszországi a röppálya kiindulópontja, akkor bizonyára egy másik, még meg nem nevezett ország az, amely vélhetően nem Lengyelország.

Na, ugyan melyik országról lehet szó? És még egy kérdés. Szintén költői. Folytatja-e ezek után az ukrán (és amerikai titkosszolgálati?) mantrát az "eltévedt" orosz rakétáról a világsajtó és a kórusban bégető "szakértő" birkanyáj?

Üdvözlet, KJ

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Titkok és talányok (12) Politika (1582) Alámerült atlantiszom (142) Emberi kapcsolatok (36) Mozaik (83) Flag gondolja (38) Nagyvilág (1310) Sport (729) Egészség (50) Szépségápolás (15) Irodalmi kávéház (543) Nézőpont (1) Autómánia (61) Heti lámpás (342) Gazdaság (723) Vetítő (30) Életmód (1) Belföld (11) Kultúra (9) Történelem (18) Mozi világ (440) Gasztronómia (539) Tereb (146) Tv fotel (65) Mondom a magamét (8034) Rejtőzködő magyarország (168) Jobbegyenes (2898)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>