Emmanuel Macron elnök pártja, a Köztársaság lendületben és politikai szövetségese, a centrista Modem a szavazatok 32,32 százalékával végzett az élen a francia nemzetgyűlési választások első fordulójában. A jobbközép Köztársaságiak 21,5, a Marine Le Pen vezette Nemzeti Front 13,2 százalékot kapott, míg a májusig kormányzó szocialisták 9,5 százalékot értek el.

Jó hír? Dehogy. Nagyon rossz hír. A választásra jogosult mintegy 47 millió francia állampolgárnak ugyanis kevesebb mint fele szavazott, vagyis az a helyzet, hogy Macron a választók alig felének alig harmadával, magyarul a választásra jogosultak úgy 15 százalékának támogatásával aratott győzelmet, és a torz francia választási rendszernek köszönhetően a második forduló után kétharmadosnál is nagyobb többsége lehet.

Franciaországban az történt, hogy a köztudottan megcinkelt francia választási rendszerben a választásra jogosultak több mint fele nem bízik. Minden oka megvan erre, mert egy, a semmiből jött médiamozgalom, élén egy egyszer már bukott politikussal, a választásra jogosultak elsöprő többségének, 85 százalékának a közönye vagy elutasítása mellett (ami közel hasonló alapállás) ekkora győzelmet söpörhet be.

Franciák, nagy a baj, kellene mondania erre az univerzális Csintalan Sándornak, a köpönyegforgatás nemhivatalos világbajnokának, aki épp ezekkel a szavakkal indította el az utóbbi évek legundorítóbb médiaakcióját, amelyben jobbikos és ultraliberális politikusok egymást erősítgetve bizonygatják a magyar választási rendszer igazságtalanságát. A szocialista Csintalan Sándor, a liberós Gálvölgyi János, Hajós András, Kornis Mici, Misetics Bálint, valamint a jobbikos Pörzse Sándor, a szintén liberós Stohl András, Thuróczy Szabolcs, Törley Katalin, a vígan zsidózó jobbikos Zagyva György Gyula és a többiek közös szerepléséhez azonban csak alibiként szolgál a nagy jajveszékelés a magyar egyfordulós választási rendszer miatt.

Itt többről van szó, ez az első alkalom, hogy a szélsőbal és a szélsőjobb egy közös politikai kiállásban fogalmazza meg, mi az, ami közös bennük: a kormány iránti gyűlölet és a kormánybuktatás vágya. Ez volt az első akció. A közvélemény rászoktatása megkezdődött. Hamarosan újabb vészjelentés következik, és akkor megint összefognak a szép arcú népi demokraták, akik között a globális demokráciaharc olyan neves tényezői is megjelennek majd, mint az édibédi Bajnai Gordon, a hervadhatatlan Pető Iván, az örök­ifjú és tetterős Demszky Gábor, másfelől pedig Vona Gábor – és együtt a népi zenekar.

Forgatókönyvük most lendületet kapott Franciaországból: ha ott hülyét lehetett csinálni a közvéleményből, és ennek Európa örül, miért ne lehetne ezt a tragikomédiát eljátszani itt is? Miért ne lehetne az Orbán-rezsim szörnyű terrorja ellen lázadni – ha már a bunkó nép túlnyomó többsége az istennek sem akar elfordulni választottaitól – egy totális szélsőbal-szélsőjobb összefogással?

Miért ne lehetne székházakat foglalni, autókat gyújtogatni, utcai blokádokat szervezni (ez 1990-ben már bejött), közterületi balhékat indítani, esetleg egy kis vér is folyhatna, és ezek kellő média­támogatással ügyesen megzavarhatnák, megfélemlíthetnék a közvéleményt, és akkor akár össze is jöhetne valami…

Németországban és Franciaországban a választóknak már nincs módjuk a saját sorsukról dönteni, azt kell választaniuk, amit kapnak. Mi azonban meg kell védelmezzük magunkat. Ezektől a zombiktól is.

Bencsik András - ]]>www.demokrata.hu]]>