Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Bencsik András: Nem akartam politikai újságíró lenni

Bencsik András: Nem akartam politikai újságíró lenni

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
A Demokrata főszerkesztője őszintén beszélt az életéről.

Két és fél évtizede tulajdonosa a Demokrata című hetilapnak, valamint annak főszerkesztője is, de nevéhez kötődik a Békemenet szervezése is. Mint sok más újságíró a pályán, Bencsik András sem újságírónak tanult eredetileg. Diákévei alatt inkább a műszaki dolgok érdekelték. Az ]]>ECHO TV]]> Őszintén című műsorában arról beszélgetett Turda Adrienn-nel, miért jelentett fordulatot a karrierjében az 1990-es taxisblokád és hogyan vált belőle politikai újságíró.

Diákévei alatt inkább a műszaki dolgok érdekelték, azonban korán rájött arra, hogy a magyar ipar eléggé elmaradott még az iskolában tanultakkal szemben is, ezért otthagyta a fénytant.

A magyar iparban szerzett nem túl biztató tapasztalatok után, András bevonult a seregbe, ami után egy katonai lapot kezdett szerkeszteni, pontosabban tervezni – és talán ez határozta meg a további pályafutását – emlékszik vissza.

Talán ez az élmény hajtja ma is Bencsik Andrást, aki már nem tudná elképzelni másképp az életét, bár nem így képzelte el a mai világot – na meg a szakmát – 40 évvel ezelőtt.

Az újságírónak nem áll rendelkezésére mindenkivel, így minden politikussal órákon át beszélni, faggatni őket – mondja András, de a tényeket mégis kell közölni az emberekkel, ami sokszor nem egyszerű.

Egyet tehetünk, hogy nagyon tisztességesen bevalljuk, hogy mi milyen értékrendet képviselünk, vallunk, és ennek szellemében közvetítjük, amit gondolunk

– mondta.

Bencsik András visszaemlékezett arra is, fiatal, huszonéves korában Csukás Istvánhoz hasonló író szeretett volna lenni, mesejátékokat akart írni. Igyekezett távol maradni a politikától, mert az egész nem érdekelte.

Később a Pesti Hírlaphoz került, a taxisblokád pedig választás elé állította őt. Hiszen közvetlenül a rendszerváltozás után, 1990-ben megemelték az üzemanyagok árát 25 forinttal, ami után a taxisok az egész országot gyakorlatilag megbénították.

Az ösztönös igazságérzetünk arra az oldalra lökött bennünket, amit ma úgy nevezünk, hogy jobboldal. Onnantól kezdve elkezdődött a médiaháború és mire észbe kaptam, politikai újságíró lett belőlem

– idézte fel Bencsik András.

A teljes adás:

 

]]>www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Egészség (50) Emberi kapcsolatok (36) Tv fotel (65) Életmód (1) Mozi világ (440) Gazdaság (702) Heti lámpás (310) Nézőpont (1) Flag gondolja (36) Irodalmi kávéház (537) Autómánia (61) Jobbegyenes (2778) Vetítő (30) Alámerült atlantiszom (142) Nagyvilág (1309) Sport (729) Szépségápolás (15) Rejtőzködő magyarország (168) Mondom a magamét (7501) Gasztronómia (539) Kultúra (6) Titkok és talányok (12) Történelem (17) Mozaik (83) Belföld (10) Politika (1582) Tereb (146)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>