Ma 2024 december 22. Zénó napja van. Holnap Viktória napja lesz.
Bencsik András: Forró nyár lesz

Bencsik András: Forró nyár lesz

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

A cél a kiirtásunk.

Forró nyár lesz, vagyis már van, ráadásul egyes szakértők azzal ijesztgetnek, hogy a mostani év lesz az évszázad leghidegebbje ahhoz képest, ami ez­után jön. Egy elemzés szerint 2100-ra az északi féltekén fél évig tart majd a nyár, és csupán két hónapig a tél.

Csekélység. Megsülünk. Bezzeg régen. Olvasom egy tanulmányban, hogy „Nyugat-Európát a XIV. század első felében igen hűvös és csapadékos időjárás sújtotta. Az 1313 és 1321 közötti időszak szakadatlan esőzései országrésznyi területeket változtattak mocsárrá, ahol sem szántani, sem vetni, sem aratni nem lehetett. Emiatt Nyugat-Európa teljes területén, különösen Franciaországban és Angliában szörnyű éhínségek pusztítottak, amelyek több országban a kannibalizmusig fokozódtak.”

Uh. Nem mondom, hogy régi, szép idők, mert inkább a két véglet között jó élni: békében, biztonságban, harmóniában a környezettel. Most azonban sajnos mintha az emberi civilizáció rá akarna tromfolni a természetre, hogy aki túléli a pokoli aszályokat, majd az özönvíz és az öklömnyi jégdarabok csapásait, az belerokkanjon abba a torz rettenetbe, amit a külvilág készül rákényszeríteni.

Eső vagy aszály, megszállás vagy pusztító járvány, mindig, minden esetben ugyanarról van szó: a túlélésről, illetve arról a sötét szándékról, amelyik meg akarja akadályozni. Amelyik valami érthetetlen okból, ráerősítve a csapásokra, ki akarja irtani az emberi civilizációt minden bűnével és mulasztásával együtt felvirágoztató fehér kultúrát. Olyan ez, mintha rengene a föld, lángolna a ház, de a bent lévők nem menekülhetnének, mert egy martalócbanda mit sem törődve a végveszéllyel, elállja az utat, hogy előbb még lemészárolja őket.

Túlzás? Akkor olvassuk ezt a hírt: az Európai Bizottság az Európai Parlament támogatásával azt akarja, hogy Magyarország engedje be az LMBTQ-aktivistákat és szervezeteket az óvodákba és az iskolákba, mondta az igazságügyi miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Varga Judit leszögezte, Magyarország ezt nem akarja. „Itt eltaláltunk egy ideget.” A miniszter a törvény kapcsán „nagy európai agresszióról” beszélt, ami a magyar kormányt és Magyarországot sújtja.

Ne cifrázzuk a dolgot. A szexuális deviancia propagálása, sőt mindenfajta, a szakralitástól (szerelemtől) megfosztott szexuális propaganda egyetlen célt szolgál, hogy az élővilág legfőbb törvényét – a többségnek túl kell élni – megtagadja. Az utódok nemzése, ami a létezés legfontosabb és legszentebb feladata, szükséges rossznak lett beállítva, valami olyannak, ami a roppant élvezetes szex nem kívánt velejárója. Nem véletlen, hogy a szélsőséges mozgalmak a feleslegesnek ítélt magzatok megölését akár a megszületés napjáig is kívánatosnak tartják. (És Isten nem sújt le rájuk.)

A nagy hadovában, amit ezek az úgynevezett emberijogisták hirdetnek, elvész a lényeg: azt akarják, hogy egyre kevesebb európai ember szülessen, mert a népességfogyásnak van egy olyan kulminációs pontja, mondják, ahonnan már nincs visszaút. Legyél deviáns, az a legjobb, mert akkor biztos nem lesz utódszülési kényszer, de ha mégsem, akkor halaszd a szülést minél későbbre, hogy a késés hatására elvesszen egy fél generáció – így tegyél meg mindent a kényelmedért!

A cél a kiirtásunk. Ezt értem. Csak azt nem értem, mire jó. Mit tud majd teremteni az a torz, identitás nélküli keverék civilizáció, amelyik a helyünkre készül? Miért akarja a Sátán elpusztítani a világot?

Bencsik András - ]]>www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tv fotel (65) Mozaik (83) Gazdaság (724) Nézőpont (1) Tereb (146) Sport (729) Alámerült atlantiszom (142) Gasztronómia (539) Jobbegyenes (2898) Heti lámpás (342) Mozi világ (440) Belföld (11) Autómánia (61) Mondom a magamét (8038) Irodalmi kávéház (543) Nagyvilág (1310) Titkok és talányok (12) Emberi kapcsolatok (36) Szépségápolás (15) Rejtőzködő magyarország (168) Politika (1582) Flag gondolja (38) Életmód (1) Kultúra (9) Történelem (18) Egészség (50) Vetítő (30)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>