Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
Bencsik András: Csendes forradalom

Bencsik András: Csendes forradalom

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Liberális totalitarizmus és az abortusz ellenforradalma a brit szigetvilágban…

Közzétették az írországi abortusztörvényről szóló népszavazás végeredményét a múlt hétvégén. Leo Varadkar ír miniszterelnök az igenek nagy arányú győzelméről kijelentette, „ez Írország csendes forradalmának a csúcspontja”. Szerinte ugyanis az, hogy a szavazók kétharmada támogatta a tilalom eltörlését, pontosan ezt mutatja. Csendes forradalom? Nem inkább ellenforradalom?

Eközben Magyarországon az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, Rétvári Bence a gyereknapon elmondta, 2010-ben a családok egy évre körülbelül ezermilliárd forint támogatást kaptak, ami mára megduplázódott. „Büszkék vagyunk arra, hogy Európa egyik legkiterjedtebb családtámogatási rendszere a magyar…” – tette hozzá, és elárulta, a mostani ciklusban a kormány szeretné tovább bővíteni a családok támogatását. Családok… gyarapodás… gyerekek… Huh.

Még ennél is meglepőbb dolgok vannak minálunk: a Hozz világra még egy magyart mozgalom szerint, aki harminc fölött még a szüleivel lakik, vagy külföldre vándorol, hogy munkát vállaljon, feláldozza a nemzetet a kényelme oltárán. A mozgalom szóvivője Budaházy Edda, Budaházy György testvére. Ez aztán egyenes beszéd… Nem inkább a magyarföldön történő dolgokat kéne csendes forradalomnak nevezni? Az életszeretet és a családi méltóság csendes forradalmának?

És ha már itt tartunk, nagyon úgy néz ki, hogy ha túléli a hányattatásokat – amire most csekély az esély –, tán éppen hozzánk menekül majd egy Tommy Robinson nevű brit úriember, akinek az a bűne, amiért 13 havi börtönre ítélték, hogy egy erőszakoskodó bűnbanda tagjaival készített azok bírósági tárgyalásakor beszélgetéseket.

Jól látja a Tisztelt Olvasó. Ez nem vicc. Idézem Oláh Gellért beszámolóját a 888.hu-ról: „Tommy Robinson aktivista újságírót tegnap letartóztatták Londonban »uszítás és a köznyugalom megzavarása« vétsége miatt. Gyorsított eljárásban még aznap 13 hónap börtönre ítélték, amiért interjúkat készített, és a Facebook-oldalán tudósított egy muzulmán nemi erőszaktevő banda (angol eufe­mizmussal »grooming gang«) peréről… A bíróság épülete előtt interjúkérdéseket tett fel a bandatagoknak. Ez a liberálisoknál és a rendőrségnél is kiverte a biztosítékot. A brit liberális lapok természetesen örülnek a letartóztatásának, sőt azt írják, egyes esetekben a sajtó- és szólásszabadságot is fel kell függeszteni, ha ezzel meg lehet gátolni a »gyűlöletkeltést«. A történetet interpretálók szerint ez a legnagyobb hatósági támadás a szólásszabadság ellen. Hiszen itt, ebben a konkrét esetben arról van szó, hogy miközben nem csinálsz semmit, elvisznek, beraknak egy börtönbe, ahol a rabok 70 százaléka muzulmán, akik már egyszer ki akartak nyírni. Mindezt azért, hogy ismét legyen rá alkalmuk. Mindehhez a liberális lapok asszisztálnak, a konzervatív politikusok behúzzák a farkukat, a hatóságok pedig összejátszanak a bűnözőkkel. Ha mindezt meg lehet tenni következmények nélkül, akkor konkrétan bármit lehet. Bármikor, bárki ellen, aki felemeli szavát a dolgok eddigi alakulása ellen. Öt évtizede tudjuk, hogy ez a lassú, de biztos út a liberális totalitarizmushoz. Azt hiszem, ki lehet jelenteni: Megérkeztünk!”

Liberális totalitarizmus és az abortusz ellenforradalma a brit szigetvilágban… velük szemben a magyarok élettel teli csendes forradalma… és a kettő között az olaszok kétségbeesett küzdelme, hogy visszanyerjék az öntudatukat. Európa, ébredj már föl!

Bencsik András -]]> www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Autómánia (61) Mondom a magamét (7546) Szépségápolás (15) Életmód (1) Titkok és talányok (12) Nézőpont (1) Gazdaság (705) Mozi világ (440) Politika (1582) Egészség (50) Tereb (146) Mozaik (83) Flag gondolja (36) Alámerült atlantiszom (142) Gasztronómia (539) Kultúra (7) Nagyvilág (1310) Sport (729) Jobbegyenes (2788) Tv fotel (65) Emberi kapcsolatok (36) Irodalmi kávéház (537) Történelem (18) Rejtőzködő magyarország (168) Vetítő (30) Belföld (10) Heti lámpás (312)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>