Első megállapítás: Amerika gyengül, Oroszország erősödik. Kína is erősödik, India is erősödik. Az Európai Unió gyengül, a Távol-Kelet erősödik. És így tovább.

Következésképpen a Föld geopolitikai egyensúlya gyorsuló tempóban helyeződik át az úgynevezett Nyugatról az úgynevezett Keletre, amit ma még inkább egy másfajta világfelfogásnak, mintsem konkrét helyszínnek kell tekintenünk. Moszkva, Almati, Ankara, Nur-Szultan, Peking, Szöul, Mumbai, Tokió, Rabat és a többi szuperváros bármennyire is eltérő stratégiát követnek, valójában az új keleti létfelfogást építik.

Második megállapítás: a hanyatló birodalmak gyorsulva omlanak össze. A hatalmasra nőtt szovjet birodalom hetven diadalmas év után az úgynevezett peresztrojka 1986-os meghirdetését követően 1990-re vérontás nélkül szűnt meg. Az erősödő birodalmak előbb gyorsan, majd lassan és fokozatosan épülnek föl, amíg el nem érik a zenitet, ahol a stagnálás után, amely akár évtizedekig is eltarthat, elkerülhetetlenül bekövetkezik a fentebb már leírt hanyatlás. A kérdés ezért az, hogy a birodalommá vált Amerikai Egyesült Államok, amelyik számos jelét adja az agóniának, igazából fejlődésének mely szakaszához ért el. Ha a válságjelekkel együtt is tart még a fejlődés, akkor az amerikai birodalom akár még évtizedekig fennállhat, ha azonban elhagyta már fejlődésének csúcsát, akkor az összeomlás rövid időn belül bekövetkezhet.

Harmadik megállapítás: soha egyetlen birodalom sem élte túl az összeomlást, mert olyan minőségi változás következett be, amely után már nem lehet folyamatosságról beszélni. Bármilyen erős nosztalgiával gondol például az orosz elit a győzelmes szovjet korszakra, a mai orosz hegemonizmus a nyelvhasználaton kívül semmiben sem hasonlít a szovjet hegemonizmusra. Amíg a szovjet felfogás expanzív volt, és a forradalom exportjával a létező kommunizmust hirdetve gyarmatosította a világ egy részét – kezdetben elsöprő sikerrel –, a mai orosz felfogás alapvetően védelmi jellegű. Még akkor is, ha a történelmi orosz paradigmához részben visszatérve, a gigantikus földrész-ország peremvidékét is saját érdekkörének tekinti és ennek megfelelően védelmezi.

E tényeknek a meg- és beismerése nem érzelmi kérdés. Józan belátással a jelenség értelmezhető, és így mód nyílik a változásra időben fölkészülni. Nem az a kérdés, hogy ki nyeri meg a háborút Ukrajnában, mert az már eldőlt akkor, amikor a túlerőben lévő orosz hadsereggel szemben nem mert saját zászlaja alatt Amerika és a Nyugat felvonulni. Márpedig a történelem tanítása szerint az nyeri meg a háborút, aki állva marad a harctéren.

Így lesznek érthetőek a távlatos világlátású aggastyánnak, Henry Kissingernek davosi szavai, aki szerint a Nyugat ne akarja térdre kényszeríteni Oroszországot, mivel Oroszország az európai kultúra és civilizáció elengedhetetlen részeként a felborulni készülő Nyugat–Kelet egyensúly fontos záloga is. Ha kell, területi engedményeket kell adni, mert a béke, az idő, a túlélés…

A másik aggastyán, Soros György a Sátán üzenetét közvetíti: a Nyugat pusztítsa el Oroszországot. Szállítson még több fegyvert, fokozza a háborút, egyúttal számolja fel tagállamainak vétójogát, alakuljon át föderációvá, jöjjön létre az Európai Egyesült Államok: valahogy úgy, ahogy a brit birodalom fiókbirodalmaként jött létre az őslakosok kiirtásával az Amerikai Egyesült Államok. Ez stimmel is: az őslakosok kiirtása a migráció révén itt már javában folyik.

Bencsik András - ]]>www.demokrata.hu]]>