Ma 2024 december 21. Tamás napja van. Holnap Zénó napja lesz.
Bemutatunk egy DK-s „járványügyi szakembert”

Bemutatunk egy DK-s „járványügyi szakembert”

Flag

Szöveg méret

1
Átlag: 1 (1 szavazat)
Így nem tűnik könnyű célnak a nemzeti összefogás.

Azt már eddig is tudtuk, hogy Varga Zoltán DK-s politikus szeret feltűnősködni. Volt, hogy mindenféle – tételesen cáfolt – korrupcióról víziónált a debreceni önkormányzattal kapcsolatban, s az általa kreált ügyben befeketíteni kívánt budaörsi ]]>Latinovits színház nevét sem volt képes helyesen leírni]]>.

Volt, hogy a debreceni közgyűlést nem tisztelve, alufóliasisakban vitatta a Soros-terv létezését.

Varga Zoltán mostanra már járványügyi szakembernek tartja magát.

Ennek a bátor elképzelésnek megfelelően a koronavírusról tartott „nagyívű” sajtótájékoztatót. Miután a kormány, és így nyilván a kormány által mozgósított szakemberek teljesítményét lesújtónak nevezte a témában, a következő „viccet” eresztette el: „az ellenzék mindent megtesz annak érdekében, hogy az ország minél kisebb traumával vészelje át a helyzetet.”

Mindezzel összhangban volt a hétfői parlamenti ülés is, ahol az ellenzéki megszólalók legnagyobb gondja az az államtitkári határozott fellépés volt, amellyel vasárnap egy provokáló kérdést papagájként ismételgető újságírót helyretett.

Az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulásokkal ebben a nehéz, koronavírussal megterhelt időszakban az olyannyira vágyott és áhított nemzeti összefogás nem tűnik könnyűnek.

Juhász Attila - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozaik (83) Vetítő (30) Emberi kapcsolatok (36) Nagyvilág (1310) Kultúra (9) Sport (729) Irodalmi kávéház (543) Tv fotel (65) Titkok és talányok (12) Gazdaság (724) Szépségápolás (15) Belföld (11) Történelem (18) Alámerült atlantiszom (142) Gasztronómia (539) Nézőpont (1) Jobbegyenes (2898) Heti lámpás (342) Életmód (1) Mondom a magamét (8038) Egészség (50) Tereb (146) Autómánia (61) Politika (1582) Flag gondolja (38) Mozi világ (440) Rejtőzködő magyarország (168)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>