Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
Az ellenzék sikeresen megbénította az ellenzék működését

Az ellenzék sikeresen megbénította az ellenzék működését

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Ennyire béna, retardált, szerencsétlen ellenzéket még nem hordott a hátán a Földtányér!

Volt egy megnyerhető, egy hozható csatájuk, háborút akartak belőle, erre mindent elveszítettek. Orbán idén már biztos nem kér hülye ellenzéket a Jézuskától.

A németektől eltekintve senki nem szeret dolgozni. A világ pszichésen egészséges része úgy van a munkával, hogy azért csinálják, hogy legyen mit enniük. A munka mellett még a kényszert se szeretik (a németek igen, kényszermunkának nevezik), így a „rabszolgatörvény” elnevezés és a narratívájuk, miszerint a kormány a munkaadókkal összeesküdve túlórákra kényszeríti a dolgozó osztály tagjait egy könnyen megnyerhető csatának látszott a mediatizált és a facebook által jelentősen lebutított közbeszédben.

Erre mit csináltak? Elbaszták! Ezt is!

Az ellenzék ugyanis – saját szavaik szerint – a „polgári engedetlenség” módszerével akarta megakadályozni a Munka Törvénykönyve módosítását. Ez azt jelentette, hogy a DK és az MSZP (és annak vedlés utáni állapotai) fél órával az ülés kezdete előtt elfoglalták az elnöki pulpitust, hogy ezzel megakadályozzák magát az ülést. Ebből annyi lett, hogy Kövér és Latorcai a saját képviselői székeikből egy mikrofon segítségével egykedvűen levezették az ülést, megszavazták a megfelelő napirendi pontokat, miközben Tordai Bence szaladgált és sikonygatott.

Az a helyzet, hogy ebben a pillanatban áldozatból elkövetővé váltak, olyan agresszív köcsöggé, aki emellett még totálisan sikertelenek is.

Mert lehetsz balfasz, lehetsz agresszív, de legalább ne egyszerre!

Mintha csak arra számítottak volna, hogy belovagol a parlamenti őrség és szétkardlapozza a levezető elnök pulpitusa elé vont blokádjukat. 2010 óta arra vágynak, hogy végre megpofozza őket Orbán rendőrsége, hogy áldozatiságukat mutogathassák a világ közvéleményének. Csak éppen Doktorminiszterelnökúr és Csapata sokkal okosabb és higgadtabb ennél, és Tordai Bencééknek még azt is sikerült bebizonyítania, hogy nem véletlenül hozták létre a házőrséget, hiszen az ő fenyegető közelségük állította meg a fizikai erőszakot, ami amúgy szerves része a haladó hagyománynak. Miattuk, ezek a kis agresszív köcsögök miatt vannak ott, nem azért, mert Orbán diktatúrát épít.

De ennyi szerencsétlen balfaszság nem volt elég nekik. Dehogy! Tordai Bence igazán bájos volt, amikor a törvénytelen obstrukciója után a törvényességért kiabált, mert valami technikai blablát észrevételezett a szavazások során. Bence, bazdmeg, máskor leülsz a helyedre, majd a pulpituson ülő elnöknek jelzed, ha valami nem stimmel. De ha ájfonnal rohangálsz meg belesípolsz a Doktorminiszterelnökúr arcába, akkor kurva vicces utána ilyesmivel jönnöd.

Mint mikor kifosztják a kalózt, és egyből a törvény kéne neki, mert ő a rablók áldozata.

Arról se feledkezzünk el, hogy az ellenzék robosztus testének másik lába (hehehe), az utcai ellenzék mit csinál éppen! A Momentum a Kossuth térre hívta híveit, meg is jelentek vagy kétszázan kétszáz érdeklődő katasztrófaturista mellett. És ott álltak a téren és hülye, pattanásos kiskamaszok, elsőéves bölcsészek szónoklatait hallgaták a munka törvénykönyve kapcsán. Mint akiknek bármi fogalma van a munkáról. A közönség tapsa és az ovációk pedig felvételről szólaltak meg. Ja, és miről szóltak a szónoklatok? Hogy ők, akik még 20 évesek se múltak el, a világ legokosabb, leghelyesebb, legtökéletesebb lényei, a seggükön fut keresztül a baktérítő, Orbán és a Fidesz azonnal csinálja azt, amit ők követelnek. Taps a magnóról….

Már csak egy kérdés maradt. Minek ma szarabb lenni? Ellenzékinek vagy Fekete-Győr válltáskájának?

]]>www.tutiblog.com]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Irodalmi kávéház (537) Heti lámpás (312) Történelem (18) Sport (729) Életmód (1) Autómánia (61) Tv fotel (65) Nagyvilág (1310) Politika (1582) Belföld (10) Gasztronómia (539) Gazdaság (705) Nézőpont (1) Vetítő (30) Emberi kapcsolatok (36) Mozaik (83) Mondom a magamét (7546) Egészség (50) Szépségápolás (15) Alámerült atlantiszom (142) Titkok és talányok (12) Flag gondolja (36) Kultúra (7) Jobbegyenes (2788) Mozi világ (440) Tereb (146) Rejtőzködő magyarország (168)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>