A jelentés már előszavában keményen bírálja Donald Trump amerikai elnököt és a politikai szabadságjogok korlátozásának szándékával is vádolják, de jut kritika bőven a brit konzervatív kormánynak is, mivel a törvényhozás nemrég elfogadott egy olyan jogszabályt (Investigatory Powers Act), amely jelentősen – és az Amnesty szerint indokolatlanul – kibővíti a hatóságok tömeges megfigyelési és lehallgatási lehetőségeit és a telekommunikációs csatornák ellenőrzését.

A vonatkozó jelentés Magyarország esetében komplett emberi jogi bűnlajstromot vonultat fel, és az állítások kapcsán a következőkben kitérünk néhány konkrét ügyre. Sajnos annyit előre leszögezhetünk, hogy a jelentés készítői munkájuk során nem fogadták meg Tacitus intelmét: sine ira et studio, vagyis: harag és részrehajlás nélkül! Ennek megfelelően egy hazánk tekintetében meglehetősen elfogult, szakmailag pedig felületes elemzés született.

A jelentés egyik képtelen állítása például így összegezhető: a magyar törvényhozás megfosztotta a nemzetközi védelmet kapó embereket az egészségügyi ellátás és a lakhatás lehetőségétől, és lényegében megszüntette integrációs programokhoz való hozzáférésüket. Ez így persze, ebben a formában sima csúsztatás: annyi történt, hogy 2016. június 1-jétől az integrációs szerződés nevű támogatási forma szűnt meg. E körben érdemes rögzíteni, hogy a Belügyminisztérium indoklása szerint nagyszámú harmadik országbeli állampolgár használja fel visszaélésszerűen a tartózkodási engedély belföldi kérelmezését és az ahhoz kapcsolódó méltányossági eljárást arra, hogy akadályozza a kiutasítás végrehajtását.

Jelenleg törvény és kormányrendelet szerinti ellátásokra és támogatásokra jogosultak – főszabály szerint – a szociálisan rászoruló menekültek és oltalmazottak, és a vagyon- és jövedelemfüggő jogosultság meghatározása az 1993. évi III. törvény alapján történik. Mind a befogadó állomáson elhelyezett, mind a magánszálláson lakó menekültek és oltalmazottak jogosultak egészségügyi ellátásra, minden ezzel ellentétes állítás nem felel meg a valóságnak.

Ugyancsak hamis az Amnesty azon állítása, amely a civil szervezetekkel szembeni Kehi-vizsgálatok jogszerűségét vonja kétségbe, és hogy ezek az ellenőrzések sértik az egyesülési szabadságot. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) az ellenőrzött szerv adószámának felfüggesztését is kezdeményezheti abban az esetben, ha az ellenőrzött az adatszolgáltatási és együttműködési kötelezettségének jogszabálysértő módon nem tesz eleget. A jogszabályok betartása ugyanis mindenkire vonatkozik, így a civilekre is! Érdemes emlékeztetni, hogy az Alkotmánybíróság egy 2015. októberi határozatában az Ökotárs Alapítvánnyal és társszervezeteivel szembeni Kehi-vizsgálatok jogszabályi környezetének Alaptörvénnyel való összeegyeztethetőségét állapította meg. A Kehi jogállását és eljárásrendjét szabályozó jogszabályok összhangban vannak az Alaptörvénnyel.

Az Amnestynek nem tetszik a terrorveszélyhelyzet mint különleges jogrend szabályozása sem Alaptörvényünkben, ami kissé érdekesnek is tűnhet a jogvédők részéről, különösen az elmúlt néhány évben Európa-szerte végrehajtott, nem egyszer halálos kimenetű terrortámadások megszaporodása nyomán. Okkal tehetjük fel a kérdést: ki az, aki nem érzi az idők szavát? Az Amnesty azt állítja, hogy ez a magyar szabályozás a nemzetközi jogi kritériumokkal sem fér össze, pedig igen, sőt értelmezhető az európai szabályozási spektrum számos ismert példája alapján is. A terrorveszélyhelyzet kihirdetése, illetve meghosszabbítása kétharmados parlamenti többséget igényel, ami megfelel az európai gyakorlatnak is. (Például Németországban az ún. védelmi helyzet fennállásáról a Bundestag a parlamenti felsőház, a Bundesrat egyetértésével dönt, és a döntést a szövetségi kormány kezdeményezésére hozzák meg, mégpedig kétharmados többséggel.) És semmilyen nemzetközi jogi akadály nem gátol egy kifejezetten a terrorizmusra szabott, különleges jogrendi szabályozást.

A jelentésből – úgy látszik – nem maradhatott ki a magyar igazságszolgáltatás finoman rasszista színezetűre való festése sem. A gyűlölet-bűncselekmények kapcsán ugyanis azt rója fel a jogvédő szervezet, hogy a Debreceni Ítélőtábla tavaly áprilisban megváltoztatta azt a korábbi elsőfokú döntést, amely szerint a rendőrök hátrányosan megkülönböztették Gyöngyöspata roma lakóit, amikor 2011-ben nem védték meg az érintetteket az őket zaklató szélsőségesektől. Az ítélőtábla szerint azonban a rendőrségnek nem volt jogszabályi lehetősége fellépni abban az időben a szélsőségesekkel szemben. Az új, a polgárőrségről és a polgárőri tevékenységről szóló törvényt csak a gyöngyöspatai eseményeket követően alkották meg, és ebben már szankcionálták a hivatalosság látszatát keltő közbiztonsági, kirívóan közösségellenes magatartást tanúsító, ezáltal a közösség tagjaiban riadalom keltésére alkalmas tevékenységeket. Mivel addig a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület (SZJPE) tevékenysége nem ütközött jogszabályba, nem róható a főkapitányság terhére az intézkedés elmulasztása.

A jelentés lényegében a magyar kormány nyakába varrná a Népszabadság tavaly októberi bezárását is, noha a napilapot kiadó cég 70 százalékát már 2014-ben megvette egy osztrák üzletember. Az MSZP a kormányzása alatt végig hagyta, hogy a Népszabadság veszteségeket termeljen, majd lemondtak róla, és 2015 júniusában az MSZP pártalapítványa eladta közel 28 százalékos részesedését az osztrák Mediaworks-nek. A kormány nyilvánvalóan nem szólhat bele egy médiatulajdonos sajnálatos döntésébe, és bár állítólag nem vagyunk jogállam, 2017 januárjában a Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében kimondta, hogy a Mediaworks Zrt. jogellenesen járt el, amikor a munkavállalók előzetes tájékoztatása nélkül döntött a Népszabadság felszámolásáról, és a munkavállalók munkavégzés alóli felmentéséről. Ilyen hát, így kerek a világ!

Jóllehet az Amnesty-jelentés szerint Magyarország súlyosan korlátozta a menekültek és menedékkérők számára a hozzáférést az ország területéhez, és igyekszik a helyzetet úgy beállítani, hogy a migrációs válságkezelésben folytatott magyar gyakorlat nem felel meg egy kultúr-jogállam viszonyainak, példaként emlékeztessünk egy tavalyi luxembourgi döntésre! Az Európai Unió Bírósága 2016 márciusában, a Shiraz Baig Mirza kontra Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal ügyben kihirdetett ítéletében rögzítette, hogy megfelel a Dublin III rendeletnek és a vonatkozó menekültügyi irányelveknek az a magyar szabályozás (és annak gyakorlati alkalmazása), amely lehetővé teszi a dublini rendszer keretében átvett kérelmezők esetében is az ún. elfogadhatatlansági vizsgálatot. Így például elfogadhatatlannak minősülhet akkor is egy kérelem, ha a kérelmező úgynevezett biztonságos harmadik országból érkezett, és mégis menekültügyi kérelmet ad be egy tagállamban.

Ha már migráció: az Amnesty bírálja Magyarországot, mert megpróbáltunk menedékkérőket visszaküldeni Görögországba annak ellenére, hogy bírósági ítélet – a menekültügyi rendszer lefagyására hivatkozva – felfüggesztette ezeket a visszaküldéseket. Ilyenkor is rajtunk csattan az ostor, mert csak rajtunk szokták számon kérni a szabályok betartását, mi viszont nem kérhetjük számon azok érvényesítését. Nem Magyarország veszi semmibe Dublint, hanem sajnos más tagállamok nem szokták betartani a játékszabályokat például a regisztráció elmulasztásával, ezért pedig nem vagyunk büntethetőek! Görögországba kell küldeni azokat az embereket, akik ott léptek be az Unió területére.

Megjegyzendő, hogy a nagyobbik kormánypárt szerint az Amnesty "egyike azoknak a migránspárti ügynökszervezeteknek, amelyek Soros György pénzéből működnek és a migránspárti erőket szolgálják", így talán az érintett kritika is más megvilágításba kerülhet.

Persze különösebb empátiára – sajnos – továbbra sem számíthat hazánk az úgynevezett jogvédők részéről, és a jövőben is hasonlóan kiegyensúlyozott jelentéseket várhatunk tőlük. Az Amnesty-bírálatból kiragadott néhány konkrét ügy ékesen példázza, hogy – miként a bölcsesség tartja – elég pusztán kabátot és lopást emlegetni, hogy valakire a gyanú árnyéka vetüljön…

(Kép forrása: ]]>itt.]]>)

Ifj. Lomnici Zoltán

]]>http://mozgasterblog.hu]]>