Koszos, mocskos matracokon - vagy csak úgy a földön - fekvő, maguk alá piszkító és hát sajnos borzalmas bűzt árasztó emberek. Ez a látvány és érzés fogadta a Budapesten közlekedőket, járókelőket ha csak akár a vasúti pályaudvarok, aluljárok és egyéb közterületeken voltak kénytelenek áthaladni, ami ugyebár a legtöbb esetben elkerülhetetlen akkor, ha bárki A pontból B-be szeretne eljutni.

Ez a tarthatatlan állapot mintegy két és fél évtizedig tartott. Mostanáig. Október 15-én ugyanis végre életbe lépett a közterületen történő életvitelszerű tartózkodást szabályozó törvény, melyet - ugyebár jól emlékszünk - a mindenféle normális rendet illetve azt szabályozó intézkedést izomból elutasító szélsőséges neoliberalizmus már többször megpróbált elkaszálni, mindenféle fórumokon.

Miközben ők is, mi is, mindannyian jól tudjuk, hogy a hajléktalanság maga egy senkinek sem jó állapot, viszont számtalan példa igazolja, hogy igenis van belőle kivezető út, csak az első lépést kell megtenni, amihez bizony nem árt némi segítség az arra rátermettektől.

Mert hogyan is jut/jutott el odáig egy ember, hogy az utcán kezdjen el élni? Legtöbb esetben a kiváltó ok a mérték nélküli alkohol- és/vagy kábítószer-fogyasztás, illetve az ebből fakadó összeférhetetlen viselkedési forma, valamint a szintén ezzel együtt járó anyagi ellehetetlenülés.

Amikor már az ember bármikor előbb költi el forintjait alkoholra, drogra és más tudatmódosító-szerekre, mint hogy befizesse a lakbért, a gáz-, a fűtés-, a víz-, a villanyszámlát és a közös költséget, vagy éppenséggel, hogy ételt vásároljon. Ám az ilyen embereknek tényleg csak egyszer kell meghúzni azt a bizonyos határvonalat, hogy "eddig és ne tovább, nem bírom tovább ezt az életmódot, jelentkezem a megfelelő szakembernél, segítséget kérek, hogy visszakapaszkodjak az élet pereméről!"

Egy biztos: a segítséget mindenki megkapja, aki kéri, ám az nem megoldás, hogy akik erre viszont képtelenek, tönkre tegyék emberek millióinak mindennapjait. Pontosan ennek érdekében született meg ez a most életbe lépett törvény, ami a balliberálisok állításával szöges ellentétben - nem kegyetlenség.

Amikor ők voltak hatalmon emlékezhetünk, semmit nem tettek ennek a helyzetnek a megoldása érdekében, amit pedig Gyurcsányék csinálnak, hogy kiülnek a parlament lépcsőjére és hajléktalant játszanak, az nem más mint egy álszent és demagóg akció. De hát dőreség lenne mást várni ezektől.

A törvény életbe lépése óta egyébként egészen más állapotokat lehet tapasztalni ama bizonyos közterületeken és érdekes módon -e sorok rendszeresen a városban nagy sétákat megtevő írója sehol sem tapasztalt olyat, hogy rendőreink bárkivel szemben bármiféle erőszakot is alkalmaztak volna. Szó sincs ilyesmiről.

Szép szóval megkérik az illetőt, hogy fáradjon be a részükre fenntartott szálláshelyekre, akik pedig erre megroggyant egészségi állapotuk miatt nem képesek, azoknak a mentők gondoskodó csoportja siet
segítségükre. Úgyhogy kedves ballibjeink, a kormány ismét megtartotta egyik igéretét, jelesül azt, hogy senkit sem hagy az út szélén!

Még akkor sem, ha önök ezt minden erejükkel megpróbálták megakadályozni. Utcán élni ugyanis nem alapvető jog, hanem egy kisiklott élet eredményeként kialakult beteg állapot, melynek gyógyítása egy, a döntő többség akaratát képviselő kormányzatnak igenis kötelessége. Ezt a célt szolgálja ez a törvény.

Azt csak remélhetjük, hogy egyszer ezt a másik oldal is belátja.

Juhász Attila