A minisorozat nyitányában szöveg magyarázza el, hogy mit fogunk látni: archív felvételeket, amiket fekete-fehérből színessé újítottak fel, és vágtak össze az intenzív és zsigeri hatás érdekében. Elsősorban a kiszínezett felvételek, nem pedig a vágás avatják ezt a sorozatot kötelező látnivalóvá. A technika nem újdonság: 2018-ban Peter Jackson, A Gyűrűk Ura-filmek Oscar-díjas rendezője jelentkezett egy dokumentumfilmmel ]]>Akik már nem öregszenek meg]]> címmel, amiben első világháborús felvételeket varázsoltak színessé, hogy így hitelesebben adják vissza a címszereplő katonák élményeit és a háború valódi látványát. Még ennél is korábban, 2009-ben mutatták be A II. világháború színesben című sorozatot. 

Ugyancsak a Netflixen debütált 2017-ben Az öt, aki visszajött című, háromrészes produkció, aminek címszereplői John Ford, William Wyler, John Huston, Frank Capra, és George Stevens, hollywoodi rendezők, akik mint haditudósítók forgattak felvételeket a háborúról. (Róluk beszélnek olyan szintén nagysikerű alkotók, mint Francis Ford Coppola, Guillermo del Toro, Paul Greengrass, Lawrence Kasdan és Steven Spielberg.) A világháborút tehát legendás hollywoodi rendezők is filmezték, ennek tudatában talán kevésbé meglepő, hogy micsoda elképesztő felvételeket találhatunk a Netflix új produkciójában. Új generációk láthatják a II. világháború olyan fordulópontjait, amelyek egy rakás sikeres mozifilmet is megihlettek, elég a Ryan közlegény megmentésére és a normandiai partraszállásra gondolni, a Pearl Harborra, a Midwayre és a Dunkirkre, vagy akár Christopher Nolan idei sikerfilmjére, a csaknem egymilliárd dolláros bevételt elért ]]>Oppenheimerre]]>.

Ami történetmesélés és látványvilág összhangját illeti, bármennyire is meglepően jól dokumentáltnak tűnik a II. világháború ebben a sorozatban, olykor azért érezhetően szétválik a kép és a hang. Az alkotók olyasmiről tudósítanak, amit nem képesek megmutatni, miközben alkalmazkodhattak volna jobban is az archív felvételekhez ahelyett, hogy a világégés egészét próbálják felvázolni. Azzal is vádolható Rob Coldstream sorozata, hogy túlságosan szemérmes a borzalmak ábrázolásában, pedig ha van bármi, amit nem érdemes megszépíteni, az a II. világháború. 

A pozitívum, hogy amikor épp nem John Boyega narrál, remek új interjúkat hallunk a háborút túlélt civilekkel vagy veteránokkal, akik részt vettek az adott csatában, akár ellentétes oldalon. Ezek a gyakran egymásnak is ellentmondó beszámolók jól kompenzálják a sorozat fő hibáját: a narrációt és a jobb esetben leegyszerűsítő, rosszabb esetben pontatlan ábrázolást. Míg Meryl Streep Emmy-díjat kapott a Az öt, aki visszajött narrációjáért, addig John Boyega kihozza a minimumot a feladatból. A harmincegy éves sztárnak nem sok fogalma lehetett arról, hogy mit olvas fel: ő elég laza volt ahhoz, hogy egy költözéskor az ágya alatt felejtse a készülő Star Wars: Skywalker kora forgatókönyvét, amit egy takarító megtalált és rögtön elkezdett árulni az eBayen. Pedig Boyega nem feltétlenül volt rossz választás Star Wars-sztárként, mivel George Lucas világát egyértelműen inspirálta a II. világháború, mint az ebből a sorozatból is kiderülhet, ha figyelmesen nézzük. És ezzel el is érkeztünk a műsor másik, nagyobb hibájához: a II. világháború nagyjából annyira tűnik bonyolult történetnek e minisorozat alapján, mint egy Star Wars-féle hollywoodi tündérmese. Az első epizód rögtön a náci gonoszság tobzódásával nyit, fel sem téve a kérdést, honnan jön, hogyan születik ez a fajta példátlan borzalom. Pedig például az itt prezentált fekete-fehér gondolkodás egészen biztosan nem segít abban, hogy tanuljunk a II. világháborúból és elkerüljük a hasonló vérontást a jövőben. 

Elhallgatásokból és pontatlanságokból sincs hiány, amelyekből persze a fekete-fehér gondolkodásnak megfelelően a szövetségesek jönnek ki jól. Látunk ugyan persze az ő oldalukon is tragikus tévedéseket, de az elhallgatásra a legjobb példa talán a Molotov–Ribbentrop-paktumnak és Lengyelország 1939-es szovjet megtámadásának (majd a katyńi vérengzésnek) a kifelejtése. A tévedésre pedig, hogy az olaszok gyorsan felőrölték a gyenge görög ellenállást, miközben valójában a németek beavatkozására volt szükség, akik így kevésbé tudtak a Szovjetunió elleni, végül kudarcba fulladt hadjáratukra összpontosítani. Amit tehát elronthattak a Netflixnél, azt elrontották: mivel a korabeli felvételek egy részét egyébként is propagandacélból forgatták, fontos lett volna a hiteles ábrázolás ennél a világot leuraló, és így véleményformáló streamingszolgáltatónál. De persze azokkal a felvételekkel így is nagyon gyorsan eltelik a hat óra a tévé előtt.

Borítókép: Egy világháborús színes fotó 1942-ből (Fotó: AFP)

Csiger Ádám

]]>www.magyarnemzet.hu ]]>