Az első vagy szerelmes Vona Gáborba, vagy még mindig politikai evolúciója egysejtű korszakát éli, és teljesen függetlenül attól, amit a párt vezetése éppen hirdet, mindig elhiszi az aktuális verdiktet. A második típus hajdani baloldali szavazó, aki az olcsó demagógiát keresi, és alantas ösztönei szerint szimatolva most éppen a Jobbiknál kötött ki, de miután protesztszavazó, ha bennük is – mint mondani szokta – „csalódik”, azonnal tovább áll. A harmadik közönséges karrierista, a hatalom igézete és Simicska Lajos pénze csalta a pártba, de igazából semmiben sem hisz. Lehetne máshol is, csakhogy ő most történetesen itt van, kész, ennyi. A negyedik hajdani nemzeti radikális, aki ingadozik, még nem tudja, otthon marad-e, vagy fogcsikorgatva a Jobbikra szavaz, csak az a biztos, hogy rosszul érzi magát a bőrében.

Ezek tehát a főbb típusok, de akad még egy minden szempontból figyelemre méltó, ha úgy tetszik, a negyedik típus egyik altípusa: a Jobbik nélküli jobbikos. Őt érdemes közelebbről is szemügyre venni.

A Jobbik nélküli jobbikos per pillanat nincs a pártban, mert mélységesen csalódott Vona Gáborékban. Hajlíthatatlan nemzeti radikális, hajdan a MIÉP-re szavazott, de annak elmúltával nem a Fideszben találta meg a politikai családját, mert nem szereti a szofisztikált gondolkodást, és nem érti a reálpolitikát. A Jobbik nélküli jobbikos vezércsillagai régen és ma is a Kuruc.info, a különféle gárdák, a szélsőjobboldali underground. Ez a típus egydimenziós kulturális környezetben él: Wass Albertet tartja a világ legnagyobb írójának, a Kárpátiát a legnagyobb zenekarnak, az ő zászlója nem a piros-fehér-zöld, hanem az árpádsávos, és beteges mértékben vonzódik a magyar őstörténet „elhallgatott” kérdéseihez.

A fideszes véleményformálók gyakori tévedése, hogy a Jobbik nélküli jobbikosok végül a polgári erőknél horgonyoznak le. Erről szó sincs. A Jobbikból eltávozottak gondolkodó része már réges-rég a Fidesznél van, hiszen a nemzeti radikálisok által állandóan sürgetett cselekvő politikát Orbán Viktor pártja ma ezerszer jobban gyakorolja mindenki másnál. A Jobbik nélküli jobbikos azonban másfajta. Ő legfeljebb kacérkodik a Fidesszel, egy-egy eltagadhatatlan intézkedésről jó véleménye lehet, de ideológiai megrögzöttsége vagy sima ostobasága miatt a polgári oldalt gyávának, puhának látja. Neki nem ez a terepe. Ő Toroczkai Lászlóra esküszik, és elhiszi, hogy ásotthalmi mezőőrök és nem a magyar kormány állította meg a bevándorlást déli határainknál. Ő Novák Elődöt áldozatnak látja, és elfelejti, hogy annak előtte Novák ugyanazzal a szenvtelen hűvösséggel nyírta ki politikai riválisait, ahogyan a Vona–Szabó tandem végül vele is végzett. Hanyatt esik a világ legfurcsább ingeit viselő Gaudi-Nagy Tamástól, és a lelke mélyén meg van győződve arról, hogy ha kidobjuk az uniós zászlót a Parlament ablakán, megmentettük a világ magyarságát. Neki a Betyársereg, a Hatvannégy Vármegye és az összes egyszerre lépő egylet a mérce, még mindig nosztalgikusan sóhajtozik a csendőrség után, és valósággal issza Drábik János közéleti megszólalásait.

A Jobbik nélküli jobbikosok állandóan maguk között tanácskoznak. Évekig dühöngtek, hogy rossz a párt irányvonala, de miután megbuktatni nem tudták a ravasz termékértékesítőt, kiszorultak a Jobbikból, vagy elszigetelődtek. Most dühödten kutakodnak új politikai identitás után, a lényeg, hogy ne legyen bonyolult, és soha ne kelljen végiggondolni, hogy mi a különbség a légvárépítés és a való élet kihívásai között.

A Jobbik nélküli jobbikosban erős a revansvágy, törleszteni akar Vona Gábornak, és helyre akarja állítani a néppártosodás előtti Jobbikot. Arról azonban fogalma sincs – mert ez a típus soha nem tanul a hibáiból –, hogy a Jobbik régi irányvonala éppen olyan reménytelen és kilátástalan, mint a jelenlegi, önárulás utáni tapogatózások. Amiben ő hisz, az egyszerűen nem létezik. Vele soha nem fogod megértetni, hogy nem azért nem teljesülnek a politikai célok, mert gyávák és tétovák a politikusok, hanem azért, mert az erősebbek erőterében csak annyit lehet megvalósítani, amennyit kicsikarunk maguknak. Azt sem érti, hogy a társadalmat, az országot nem jó bemondásokból élő amatőröknek, hanem felkészült, tapasztalt, tekintélyes politikusoknak kell vezetniük. Mivel őt még csak meg sem legyintette – és nyilvánvalóan soha meg sem legyinti – a közéleti felelősség szele, tét nélkül szórhatja a bölcsességeit, soha, semmilyen következményei nincsenek ingyen adott tanácsainak, és ne is legyenek, mert nemzeti tragédia lenne a vége.

A Jobbik nélküli jobbikos pszichéje tehát tökéletesen megegyezik a tényleges jobbikosokkal, az egyetlen különbség, hogy az előbbinek nincs pártja. Legalábbis jelenleg. Könnyen meglehet ugyanis, hogy április 9-én új időszámítás kezdődik. Csordogáló hírek szerint több hónapos előkészítés után lényegében ugrásra készen áll a Jobbik nélküli jobbikosok új pártja. A szervezők között akad a jelenlegi Jobbik elnökségi tagja, nemzeti jogvédő, kiebrudalt frakciótag. Már csak a választást várják, azt, hogy Vona Gábort kivégezze a népakarat. Akkor aztán előlépnek és viszik tovább, amit a fordulat előtti Jobbik is képviselt: a cigány- és zsidóközpontú beszédkényszert, a félkatonai alakulatok imádatát, az operettmagyarságot, a csillapíthatatlan vágyat, hogy belevessék magukat a szakadékba, de persze, gondosan magukkal rántsák a nemzetet is. A Jobbik nélküli jobbikosról fogunk még hallani.

Szentesi Zöldi László -]]> www.demokrata.hu]]>