Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
A gyűlöletipar magasabb fokozatba kapcsolt

A gyűlöletipar magasabb fokozatba kapcsolt

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Valójában ez az igazi bűnük.

Lech Kaczynski köztársasági elnök 2010. április 10-én az oroszországi Szmolenszk közelében hunyt el, miután a Lengyel Légierő kötelékébe tartozó elnöki különgép, amely a katyni vérengzés 70. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésre szállította őt és kíséretét, a szmolenszki katonai repülőtértől nem messze lezuhant. A tragédiában kilencvenhat fő vesztette életét, köztük számos lengyel politikai és katonai vezető is.

Ilyen „ügyesen” tudott lezuhanni Kaczynski. Legalábbis Kovács M. Mária szerint.

Ismert – illetve dehogy is ismert, hisz aki az Indexből, a 444.hu-ból, a 24.hu-ról vagy a HVG-ből tájékozódik, az nem is hallhatott a botrányos esetről –, hogy Kovács M. Mária Orbán Viktor washingtoni látogatása apropóján azt írta ki a Facebook-oldalára: „Ha Kaczynski olyan ügyesen le tudott zuhanni…” Így, három ponttal a mondat végén. Sokat sejtetően.

Kovács M. Mária eddigi munkásságáról nem tudni túl sokat, ellentétben Lengyelország volt köztársasági elnökével. Kovács M. Mária a CEU professzora, szélsőbaloldali-liberális ellenzéki aktivista. Meg persze hobbiszinten Orbán Viktor haláláért fohászkodó, a volt lengyel köztársasági elnök balesetét követendő és pozitív példaként emlegető Facebook-gyűlölködő. Nevéhez fűződik még az az eset is, amikor 2017-ben társaival együtt mondvacsinált ügyek felsorakoztatásával próbálta meggyőzni Izrael miniszterelnökét, Benjámin Netanjahut arról, hogy Magyarország a legsötétebb vészkorszakot idéző, antiszemita ország.

Ez utóbbi azért különösen bájos, mert a CEU-n egy szép nagy palesztin zászló van az épületre tűzve, amely jelenleg büszkén lobogva hirdeti, mit is gondol valójában az oktatási intézmény Izraelről és a zsidóságról. Meg úgy általában az antiszemitizmusról. A balliberális narratíva szerint ugyan Orbán egy hamisítatlan antiszemita kampánnyal vetette el Magyarországon a gyűlölet magjait, amikor is Soros képét helyeztette az ismert óriásplakátokra, ugyanakkor a palesztin zászló nem véletlenül lengedezik Soros György egyetemén. A CEU egyik szélsőséges, vállaltan Izrael-ellenes diákszervezete a palesztin gyásznap (nakba) alkalmából megemlékezést szervezett, amelyen a diákok megnézték egy amerikai palesztin genderideológus, Jasbir Puar filmjét, amelyet amerikai kormányzati nyomásra még az al-Dzsazíra hírportál is letiltott, mivel a film antiszemita. Egyénként a palesztin gyásznap egyben Izrael, a zsidó állam megalapításának napjára esik. Csak nem Izrael létrejöttét gyászolja a magyar kormányt antiszemitizmussal vádoló egyetem?

Ugye, mondtam, hogy bájos.

De térjünk vissza Kaczynskira! A tragikus körülmények között elhunyt politikus az ikertestvérével, Jaroslavval együtt a lengyel demokratikus ellenzék meghatározó alakjai voltak, később, a demokratikus átalakulás után is azok maradtak. Sőt. A két testvér, akik még két tojáshoz képest is szinte megkülönböztethetetlenek voltak, mindent elértek a politikában, amit el lehetett. Jaroslav 2006–2007 között a lengyel köztársaság miniszterelnöke volt, Lech pedig a köztársaság elnöke. No és persze mindezt az elismerést jobboldali, keresztény-konzervatív politikusokként érték el.

És valójában ez az igazi bűnük.

Ezért örömködik Kovács M. Mária. Ezért nem gyászol. Ha Lengyelország egyik legnagyobb tragédiájában vezető komcsi és libsi politikusok vesztették volna életüket, akkor Kovács M. most nem merészelne aljas módon viccelődni, hanem a legnagyobb tisztelet hangján beszélne az elhunytakról. De jobboldaliaknak nem jár tisztelet, konzervatívoknak nem adatik meg a gyász. Ők az ilyen liberálisok szerint nem emberek. Csak agymosott fasiszták meg nácik, akik azzal teszik/tennék a legjobbat a bolygónak, ha szépen megdöglenének.

A progresszívek, a haladók szalonjaiban így beszélnek róluk, rólunk. Ne legyenek illúzióink! Ez az ordenáré megnyilvánulás nem egy elszigetelt eset volt. Ők tényleg ezt gondolják a magyar miniszterelnökről és a jobboldali politikusokról. Hogy jobb lenne a világ, ha „ilyen ügyesen lezuhannának”. Hogy miért mondom ezt? Nagyon egyszerű. Mert egyetlen elhatárolódás, egyetlen cikk, egyetlen Facebook-bejegyzés sem született odaát, ami elutasította volna a CEU gyűlölködő professzorának gondolatait. Sőt. A független-objektív sajtó pont úgy tesz, mint Havas Henrik és Juhász Péter #metoo-gyanús cselekedeteinek napvilágra kerülésekor vagy éppen Bangóné agyonhallgatott patkányozása idején. Egy megveszekedett tiltakozó sort sem bírtak leírni a ballib újságírók. Ellenben sunyin hallgatnak. Egyetértenek.
Ha nem értenének egyet, akkor megírnák: nagyon nincs rendben, hogy egy aktívan politizáló civil Lech Kaczynski halálát szerencsés esetnek nevezi. Ha nem értenének egyet, akkor dörgedelmes cikkek tucatjaiban háborognának, hogy Magyarország miniszterelnökét lehet nem szeretni, lehet elutasítani a politikáját meg az értékrendjét, de egyet nem lehet. A halálát kívánni.

Az egyébként is hírhedt magánegyetem sem határolódott el az Orbán Viktor halálát kívánó professzorától. Ami megint csak nem jelenthet mást, mint hogy egyetértenek Kovács M. Mária posztjával. Nehéz ilyenkor higgadtnak maradni. De nem tehetünk mást. Mi jobbak vagyunk, mint ők. Ők a halálunkat kívánják, mi pedig imádkozunk értük. Értük is.

Apáti Bence - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Titkok és talányok (12) Rejtőzködő magyarország (168) Sport (729) Tv fotel (65) Irodalmi kávéház (537) Mondom a magamét (7501) Történelem (17) Gazdaság (702) Egészség (50) Nagyvilág (1309) Nézőpont (1) Gasztronómia (539) Szépségápolás (15) Alámerült atlantiszom (142) Heti lámpás (310) Flag gondolja (36) Életmód (1) Emberi kapcsolatok (36) Belföld (10) Vetítő (30) Kultúra (6) Jobbegyenes (2778) Autómánia (61) Tereb (146) Mozaik (83) Mozi világ (440) Politika (1582)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>