- 0
Több mint százhúsz éves hagyománynak véget vetve a helyi önkormányzat a napokban engedélyezte szeszes italok árusítását egy huszonötezer fős angliai településen, közelebbről Birmingham Bournville nevű elővárosban.
Nem is akárhol, hanem egyenesen egy újságárusnál lehet ezentúl bort vagy sört vásárolni.
A jócskán több mint egy évszázados alkoholtilalom a település alapításának idejére nyúlik vissza. A mára takarossá növekedett kisvárost George Cadbury, a világhírű csokoládémárka atyja gründolta a gyárában dolgozó munkások számára. Igen ám, de a jó Cadbury kvéker volt, és vallási megfontolásokból tartózkodott mindennemű alkohol fogyasztásától, és ezt megkövetelte a munkásaitól, akik persze gyaníthatóan nem lelkesedtek az absztinenciáért, de hát valamit valamiért – se kocsma, se italbolt nem nyílt emiatt a városkában.
És ezen a hagyománnyá nemesedett állapoton százhúsz évig nem is változtattak. Most azonban az élelmes újságos, arra hivatkozva, hogy üzletét eddig hiába próbálta fellendíteni zöldség- és gyümölcsárusítással, alkoholárusítási engedélyt kért az önkormányzattól, és legnagyobb meglepetésére – mert a nagy üzletláncokat eddig mindig elutasították – megkapta.
Az élelmes újságárus neve Kamal Sharma. És nem John Smith vagy valami más, angol hangzású név. Ha nomen est omen, ha nem, gyaníthatóan nem tősgyökeres brit a szentem, hanem első-, másod-, de az is lehet, hogy harmadgenerációs bevándorló. A keleti nevekben nem vagyok otthon, de úgy vélem, indiai lehet az úriember, már csak azért is, mert kicsivel északabbra, Edinburgh-ban az összes skót ajándéktárgyat kínáló és emiatt meglehetősen nagy forgalmat lebonyolító üzlet tulajdonosa indiai származású. Persze, ha a keményfejű skótok ezt elnézik, az ő bajuk. Elsőre persze még vicces, hogy a skót szoknyát turbánban árulják, másodjára viszont már nem az, mert a miértre soha nem érkezik épkézláb válasz.
Bournville-hez visszakanyarodva, a piálásra szavazott a helyi lakosság is, ami újfent csak azt bizonyította, hogy az alkoholtilalom hülyeség, betartatni lehetetlen, és nem csak Al Capone szegte meg, kikerülik a skandinávok is, a magyar melósok pedig hosszú időn át legendásan leleményesek voltak kilenc óráig, utána meg már csak szimplán részegek. Nem csoda, hogy a polgári támogatás ellenére egy helyi városi tanácstag, bizonyos Ron Sealey katasztrofálisnak nevezte a döntést, amely szembemegy százhúsz év hagyományával. Ez a vaskalapos siránkozás is megmosolyogtató lehet, pedig van benne ráció. A ráció pedig egy repedés a hagyományok, a sokak által hülyeségnek tartott és lenézett európai hagyományok falán, még ha elsőre úgy is tűnik, csak piti helyi ügyről van szó. Mert egy ilyen repedéssel sok minden elindulhat, egy ilyen repedés, ha nem foltozzák be, továbbterjedhet és sok mindent ledönthet.
A sors fintora, hogy pont Kamal Sharma árulhat alkoholt, pedig valószínűleg tilos számára a fogyasztása. Ilyenkor az ember elmereng, milyen változást hozhatnak majd a zömében illegális bevándorlók Európába. Csak azért érdekel ez, mert mindenki papol az integráció szükségességéről, amely a régebben érkezetteknél is csak nehezen megy. Itthon nem sokáig cikkeztek róla, hogy néhány hete a hazai iszlám közösség haramot, azaz az iszlám jog szerinti tiltást hirdetett többek között a kormánypártok ellen. Pedig magyar állampolgárok ők is, a honlapjukon olvasható információk szerint – kerítés ide vagy oda – ugyan segítik a migránsokat, de nem működnek együtt a kormánnyal.
Másik érdekes olvasmányt kínálnak a haram kihirdetéséről szóló tudósítások, némelyikből csak úgy süt a vallási fanatizmus. És hogy van a sorrend? Haram, fatva, dzsihád? Nem akarom megtapasztalni. Helyette bevallom, a Cadbury csokikért sohasem lelkesedtem, inkább az After Eight, akkor is, ha van némi svájci beütése, és akkor is, ha az igazi kedvenc továbbra is a Balaton szelet.
Nagy Ottó - www.magyarhirlap.hu
Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/flagmagazin
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!
Köszönettel és barátsággal!