Az eddig zárt ajtók mögött zajló tárgyalások legvitatottabb pontjairól “meglepő módon” alig egy hét múlva ki is szivárgott 1200 oldalnyi anyag, ami nemcsak új lendületet adott a megrekedt tárgyalásoknak, hanem egyben arra is alkalmas, hogy kipuhatolják az európaiak véleményét és “vörös vonalait”.

(A ]]>Greenpeace]]> alkalmi mobil olvasóterembe Berlinben, ahol Greenpeace német alszervezete által frissen kiszivárogtatott dokumentumok olvashatók.)

A globalizáció jelenlegi szakaszában a gyarmatok piacok újrafelosztása zajlik. Az amerikai és nyugat-európai transznacionális vállalatok feltörekvő riválisaikkal szemben meg akarják őrizni piacvezető pozíciójukat. A tágabb értelemben vett nyugat, amelynek Magyarország is a része, pedig a világgazdaságban elfoglalt helyét szeretné megőrizni. Ennek érdekében kéne összenyitni a 330 milliós USA-t az 500 milliós EU-val, hogy Kanadával, Mexikóval és néhány további ipari országgal közösen egymilliárdos egységes piacot alkossunk. Ez már elég gazdaságos üzemméret lenne ahhoz, hogy a szintén egy-egy milliárdnyi fogyasztót integráló Kínával és Indiával, illetve az ezeknél kisebb gazdasági integrációkkal (mint pl. a 170 milliós orosz Eurázsiai Gazdasági Unióval) a nyugat versenyképes maradjon.

A globalizáció 2.0-nak is nevezett folyamat azonban láthatóan csak az eliteknek kedvez, a transznacionális cégeket és bankokat uraló felső 1% egyre gazdagabb lesz, míg a maradék 99% folyamatosan csúszik le. Az átlagpolgár az eddigi szabadkereskedelmi megállapodásoknak is egyre csak az árnyoldalát látja: Az észak-amerikai NAFTA, vagy az EU eredményeként a centrumból munkahelyek tíz- és százezrei vándoroltak az olcsóbb bérköltségű országokba (éppen Mexikóba, vagy Közép-Kelet-Európába), avagy éppenséggel vendégmunkások százezrei érkeztek onnan a centrumországokba, akik leverik a fizetéseket és családjaikkal konkurenciaként jelennek meg a centrumországok nagyvárosai és agglomerációi lakáspiacán és a szociális ellátórendszerében.

Ezekben a centrumországokban tehát a polgárok nem örülnek felhőtlenül annak, hogy a verseny eztán még élesebb lesz. A periférián sem látunk ünneplő tömegeket, hiszen mi magyarok is láttuk, hogy a tőkeerős multicégek leginkább lefölözhető piacokat keresnek, és nem feltétlenül érdekük a helyi termelési struktúrák fenntartása. A félperiféria életszínvonala csak araszolva közelít a centruméhoz.

A TTIP tehát leginkább egy amerikai elitprojekt, ami az USA gazdaságának kedvez. Ha Európa még inkább nyugat felé fordul, akkor automatikusan eltávolodik a kelettől. Az amerikai tömegáru kiszorítja az ázsiait. Az oroszok helyett a palaolajat és -gázt exportáló USA-tól és arab szövetségeseitől kéne több energiahordozót vásárolnunk. Az euró, rubel és jüan helyett továbbra is dollárban számoljuk el a külkereskedelmet és az energiavásárlásokat, ami konzerválja a dollár nemzetközi tartalékvaluta szerepét.

A mostani “véletlen” kiszivárogtatás pont az utolsó aggályokat hivatott az útból eltakarítani. Az USA az EU legfájóbb pontján, az autóexportnál támad: Ha az EU enged fogyasztóvédelmi és élelmiszerszabványaiból, akkor az USA is enged a környezetvédelmi szigorból, nem kell újabb Volkswagen-botrányoktól tartani. Azt sugallják, hogy inkább alkossunk közös szabályokat, akkor azokat majd könnyebb lesz betartani.

A kiszivárogtatott dokumentumok látszólag az EU-t erősítik, és segítenek a legnagyobb vadhajtások visszavágásában. Így pl. a választott bíróságoknál bevezetnék a fellebbezési lehetőséget. A GMO-t megengednék ugyan, de maradna a szigorú tájékoztatási kötelezettség.

Meg nem tudjuk, hogy végül miben maradnak a legvitatottabb pontokban, sikerül-e a méregfogakat kihúzni? Annyi azonban már most is látszik, hogy Obama elnök és Merkel német kancellár tényleg még az idén tető alá akarják hozni a TTIP megállapodást, “kész tényeket” akarnak teremteni, hogy idén novemberben az amerikai, illetve jövőre a francia és a német szavazók azt már ne írhassák felül a szavazófülkékben.

Kiszelly Zoltán

]]>http://mozgasterblog.hu]]>