- 0
Szélsőséges nézetek közt szlalomozva, rokonszenvre, de hitelességre áhítozó megközelítésben. Közülük szinte könyvismertetésszerűen elemzem C. A. Macartney vaskos művét, amely Magyarország voltaképpeni „Horthy-korszakbeli” történetét taglalja. Az angol történész fő kutatási területe Kelet- és Közép-Európa volt, különös tekintettel hazánkra. Könyve első kiadása 1957-ben jelent meg, modern kori történelmünk parázs időszakában. Gondolják meg! 1956-ban majdnem belebukott a kommunista világhatalom a mindig és minden irányban renitens magyarok (most is azok) fölhorkanásába, s utána a megtorlás következett egészen a gyermekkorúak kivégzéséig. Ordas támadások érték rögvest Macartney-t és művét jobb- és balfelől is, annak ellenére, hogy könyve meg sem jelent magyarul. Sőt! A gondolat-, vélemény- és sajtószabadságot fuvolázó magyar liberálisok alatt sem, mert a 2006-os magyar nyelvű kiadás voltaképpen surranó partizánkiadványnak minősíthető. A hitelességre, tárgyilagosságra törekvés a Horthy-kérdésben egyszerűen elviselhetetlen számukra.
Macartney szerint: a kormányzóról aránytalanul „sokkal kevesebb okos és sokkal több ostoba dolgot írtak össze, mint – a jelen sorok írójának tudomása szerint – bármi másról, ami tárgyunkkal összefügg”. Már két gondolatjel közé szorított megjegyzése is jellemzi tárgyilagosságra törő hozzáállását. Ellentétben „a mások” pernahajder, kötekedő, piszkálódó modorával, ezzel az egyetlen szúrantyújával elintézi a történelemhamisítókat és szigorúan tárgyára összpontosítva jellemez. E néhány sor is elegendő volt arra, hogy Kádár-Apró-Dögei történethamisító vérebei nekirontsanak. Macartney szerint Horthy kormányzóságának évei alatt szokásos „bizánci stílusú hízelgés majdnem ugyanannyira eltér a valóságtól, mint az ellene irányuló gyalázatos mocskolódás az Angliában és Amerikában tartózkodó rosszindulatú, féltékeny emigránsok részéről.”
Korábban írtam arról, hogy a több mint negatív Horthy-képet már 1920-ban megalapozza az a bolsevista emigráció, amely az országot romokban és vérben hátrahagyva kimenekült a számonkérés elől. A „Horthy-korszak” megszűnte után több mint hetven évvel! És a rendszerváltozás huszonhatodik évében! Egyetemi tanár, akadémikus, tévéceleb szófosancok még ma is mindig ott tartanak, ahol ezek az együgyű űrgyűrűfüttyök majd egy évszázaddal ezelőtt.
Koncentráljunk Macartney-re. Bevezetése: „a történelem végül is biztosan helyben fogja hagyni, hogy Horthy Miklósban a szív és a jellem tisztán emberi erényei az átlagosnál erősebbek voltak”. Ritkán ugyan, de személyesen is találkozott Horthyval, s közvetlen benyomásait megerősítették azok a férfiak és nők, akik viszont nagyon sokszor együtt lehettek vele. Azt erősítették meg, hogy személyiségének volt valamiféle vonzó varázsa. Macartney kiemeli: „Horthy egyenes, tiszteletre méltó, udvarias, nemes lelkű, nyíltszívű és gyengéd személyiség. Családi élete minden botránytól mentes. Feleségét (az igen kedves, szeretetre méltó és gyönyörű hölgyet) és gyermekeit odaadóan szerette.” A tökéletesen kívülálló angol empátiájával, beleélő képességével teljes mélységében átérezte azt a tragédiasorozatot, amely Horthyt sújtotta családtagjai sorsával. Furcsa, hogy a „hiperhumanisták” éppen családszeretetéből következtettek államférfiúi alkalmatlanságára.
(Folytatjuk)
Szalay Károly - www.demokrata.hu