Ma 2024 augusztus 25. Lajos, Patrícia napja van. Holnap Izsó napja lesz.
lead-cropped-0.jpg

Dobó és Soros

Flag

Szöveg méret

4
Átlag: 4 (1 szavazat)
A haza nem eladó!

Hetek óta ]]>közöljük lapunkban (Magyar Idők) ]]>azokat a hangfelvételeket, amelyek igazolják és bizonyítják: egy Soros nevű, magyar származású, amerikai „üzlet”- és gazember, nemzetközi spekuláns, szélhámos és hamiskártyás egy teljes hálózatot működtet többek között azért, hogy megbuktassa a magyar kormányt. Ez a pénzzel bőven ellátott hálózat valóban ezt a célt tűzte ki maga elé, s persze azt, hogy – miként bárhol a világon – Magyarországon is ennek a nyomorultnak az üzleti érdekeit és céljait valósítsa meg.

Megszólaltak az elmúlt hetekben a saját hangjukon azok a Soros által pénzelt „civil” szervezetek ilyen-olyan vezetői, akik elmondták, hogyan építenek titokban és tiltott módszerekkel adatbázisokat, hogyan „segítik” a migránsokat, miképpen tartják a kapcsolatot egymással, s hogy ez az egész végső soron csupán a pénzről szól.

Elmondják, hogyan akarták a magyar kormányt megzsarolni Soros utasítására annak érdekében, hogy a kormány vonja vissza a civiltörvényt. E cél érdekében attól sem riadtak volna vissza, hogy több tízezer magyar munkahelyet veszélyeztetve felszólítsák a német kormányt, vonja ki Magyarországról az Audit, a Mercedest vagy éppen a Boscht. (Ez nem csupán erkölcsi értelemben hazaárulás, ez a törvény betűje és szelleme szerint is az, remélem, az elkövető gazember[ek] meg is fogják kapni érte méltó büntetésüket!)

Megismerhettük Soros ilyen-olyan külföldi munkatársainak, partnereinek, fizetett ügynökeinek saját elmondásából, hogyan működik a szervezet szerte a világban: miképpen képes akár „forradalmakat” kirobbantani, törvényes kormányokat elmozdítani, majd a saját embereit pozícióba hozva gazdasági érdekeket érvényesíteni, miképpen tették ezt Ukrajnában.

Megtudhattuk Soros pénzügyi alapjának vezetőjétől, hogy ez a nemzetközi gazember csak Magyarországon kétezer főt „állomásoztat”, akiknek semmi más munkájuk nincs, mint a törvényes magyar kormányt ellehetetleníteni, leváltásában segédkezni és a terepet előkészíteni a káosznak, amelyben aztán újra lehet gazdasági-politikai érdekeket érvényesíteni.

Amiért már egy olyan nemzetközi gazember is lehajol, mint Soros.

Immáron mindez nem összeesküvés-elmélet többé. Ugyanis az érintett emberei beszélnek róla a saját hangjukon, olyan természetességgel, mint ha a legújabb spagettireceptet osztanák meg egymással. S ebben sincs semmi csodálnivaló.

George Soros számára az egész világ egy hatalmas tál spagetti, amelybe ő szabadon, bármikor és bárhol belezabálhat. Ezt szokta meg. S ha valahol ellenállásba ütközött, akkor megpróbálta az ellenállást letörni, ha nem sikerült neki, akkor visszavonult, de többnyire csak átmenetileg. Ugyanis a nemzetközi gazemberek többnyire bosszúállók és kitartóak, George Soros is az.

Persze még mindig lehet azt mondani, hogy mindez lázálom csupán. Lehet azt mondani, hogy mindebből semmi sem igaz. S hogy Soros egy „filantróp” csupán, akitől nemhogy félni nem kell, de akit segíteni egyenesen kötelességünk. Lehet ezt mondani, de aki ezt mondja, az vagy Soros fizetett ügynöke – és mint ilyen, egyszerűen hazaáruló –, vagy nem Soros ügynöke, akkor viszont nem normális.

A valóság pedig mindezek felett roppant egyszerű, talán még soha nem volt ennyire egyszerű: ezektől egyszer s mindenkorra meg kell szabadulni. Ugyanis a nemzetállamok elpusztításának és az új világ felépítésének fedőneve „nyílt társadalom”, fegyvere a migráció, csapásmérő hadereje pedig a civil hálózat.

A másik oldalon pedig csak mi állunk és az akarat. Hogy meg akarunk maradni annak, amik voltunk s amik vagyunk. Hogy úgy akarjuk továbbadni ezt az országot az ivadékainknak, ahogy az őseinktől megörököltük. Ebben itt és most nincs alku.

Mert már Dobó István is megmondta: „A haza nem eladó!”.

Bayer Zsolt - ]]>www.magyaridok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Életmód (1) Nézőpont (1) Sport (729) Flag gondolja (36) Alámerült atlantiszom (142) Rejtőzködő magyarország (168) Irodalmi kávéház (537) Belföld (11) Emberi kapcsolatok (36) Autómánia (61) Nagyvilág (1310) Gasztronómia (539) Kultúra (9) Egészség (50) Mozi világ (440) Politika (1582) Mondom a magamét (7778) Heti lámpás (323) Történelem (18) Jobbegyenes (2834) Titkok és talányok (12) Tereb (146) Mozaik (83) Vetítő (30) Szépségápolás (15) Tv fotel (65) Gazdaság (714)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>