Az úgy volt, hogy Kohn meglátogatta a Buckingham-palotát. Nagyot sétált, meggusztálta a termeket, a rengeteg kincset, olykor csettintett is egyet elismerően, de a végén így szólt: – Szép, szép, de én a helyükben bőrrel is kereskednék egy kicsit.

Na, hát éppen így járt Vona Gábor is.

Ő is elment, hogy megnézze, meggusztálja a politika nagytermét. Járt-kelt, és az egyik sarokban rátalált a „nemzeti radikalizmus” feliratú kincsesládára. Abba aztán beletúrt, alaposan. Húzkodta elő a ládából a kincset, nemzeti radikalizmus gyűrűket húzott az összes ujjára, talált egy nagy turult is, azt is felvarratta magára, aztán egyszer csak leért a láda aljára.

]]>]]>

– Pfih – mondta lekicsinylőleg Vona, mert a láda alján csak egy szemöldökcsipesz, egy macska meg egy havashenrik volt, aki a téntaceruzáját nyálazta épp, hogy írjon egy könyvet őróla. Mármint Vonáról.

Vona hamar kiszedte a szemöldökét, ráfeküdt a macskára, és úgy tett, mintha aludna. Kérdezték is rémülten a nemzeti radikálisok: „Te Vona, akkor te most zsúrpubi vagy?”, mire Vona durcásan azt válaszolta: „Nem, csak hejcegnő!”, és elindult a politika nagytermének másik sarkába.

Ott is talált egy nagy ládát, az volt ráírva, hogy „pártok állami támogatása”. Abba is beléje ugrott, alhasig előbb, majd szügyig, mert olyan bőségláda, mint az a láda, nem akadt másutt. Volt abban a ládában költségvetési támogatás, külön támogatás a pártalapítványnak, meg egy a kampányra, és a sok-sok százmilliócska forintnak mindössze az volt a feltétele, hogy máshonnan, titokban nem szabad elfogadni támogatást.
Vona jól felmarkolta az összes támogatást, a jó sok száz- meg százmilliót, és már éppen indult volna tovább, amikor az egyik sarokban megpillantotta Simicskát. Szőrehullató Simicska volt már az, de nyájasan mosolygott Vonára, és azt mondta neki:

– Te Vona, én most jól megtámogatlak tégedet, mert minden szimpátiám a tiéd, talán még atombombám is van, amit megfelelő pillanatban ledobunk Orbánra, vagy nem, de az biztos, hogy sok száz millióért plakáthelyet adok oda neked, kötünk rá egy színlelt szerződést, hogy majd a választások után minden megint az enyém legyen, de addig tiétek a cucc ingyen.

– Na, ez jó lesz – mondta Vona, s legott plakátkampányba fogott, s már jó egy éve nem is volt más plakát odakünt az észak-koreai diktatúrás utcákon, mint Vona plakátjai, és már az a plakát is le volt gyártva, amelyen Vona magzatpózba kuporodva szopja az ujját Heller ölében, és sír, hogy mennyire megbánta, amiért kiürítette a „nemzeti radikalizmus” feliratú kincsesládikót, de az ÁSZ megvizsgálta a dolgokat, és kiderült, hogy Vona meg Simicska, ugye, hát úgy vannak, és a háttérben tiltott pártfinanszírozás akad.

A törvény meg törvény, ugye, különösen az ilyesféle észak-koreás diktatúrákban, ahol nyolcmillió ember éhezik lassan, és az ÁSZ megbüntette Vonát, hogy csengesse be a kasszába a tiltott pártfinanszírozás összegét. Akkor meg előbb Volner sipákolt, hogy ők egy olyan nagyon szegény párt, fillérjük se nincsen, a templom egere hozzájuk képest egy Puch László.

Többen nem értették persze, ha egyszer ennyire szegények, akkor hogyan csinálták meg az egész országot összelevedző plakátkampányt, de ez mindegy, mert utána jött Vona, hogy ők bizony be sem fizetik, „jöjjön, aminek jönnie kell”.

A kormány meg – észak-koreás diktatúrákhoz illő módon – bejelentette, a választásokig nem kell befizetnie Vonának sem a büntetéseket, meg senki másnak sem, nehogy már az legyen a látszat – amit épp a Vonák akartak láttatni! –, miszerint a kormány íly fondorlatos módon akarja legyőzni a bikateperően erős ellenzékét.

Úgyhogy Vona ráér fizetni a választás után is. Az után a választás után, amit, ha nem nyer meg, le kell mondania. Legalábbis ezt ígérte. Nagyon fogunk figyelni. Már csak azért is, mert a törvény az törvény, még akkor is, ha a Vonák azt hiszik, felette állnak.

Pedig hát, ahogy Vona újsütetű cimborája szokta volt mondani két bérmálkozás között: „Egy lószart, mama!”

Bayer Zsolt - ]]>www.magyaridok.hu]]>