Jámbor a beltenyészetből imigyen dörren rám, a saját ülepe alá gyömöszölt posztamenséről, mint fordított oszlopszentjeink egyike, akik onnét, fentről üvöltik egyfolytában, hogy nincsen semmi bizonyosság, nincsen semmi végső igazság, nincsen ómega és alfa, nincsen első elv és végső cél, nincsen első mozgató sem, tehát nincsen Isten és nincsen hagyomány, és rajtuk kívül nincsen érinthetetlen és nincsen szent sem.
Szóval így dörög le Oszlopos Jámborion a magasságból, minden kétség nélkül rám s rajtam keresztül miránk:

„(…) Bayer Zsolt még tartogat pár meglepetést a Népszabadságnak szánt nekrológjában. Jobbikozik, megpróbálja a megyei lapos újságírókat a Népszabadságos kollégákkal szembeállítani, komcsizik, szembeköpi Bächer Ivánt, és persze megtudhatjuk, ő már akkor is ellenálló volt a Népszabadságban, amikor ott dolgozott.

Sajnos nem találták meg még a megfelelő szavakat arra, amit Bayer Zsolt emberi minősége képvisel, de nem a lovagkereszt az.”

Szálazzuk szét, mert sok itt a betű, sok a hangzó, s mind értelem és becsület nélkül.

„Jobbikozok”. Ez jó. Ma ott tartunk, hogy a beltenyészet védi a Jobbikot és szemöldökszedő elnökét, akiről talán a jövő héten fogjuk megtudni azt is, hogy rózsaszín bőrtangát visel, így válik majd szupersztárrá a jámborság felmelegedett köreiben. Ma ott tartunk, hogy Kőszeg Ferenc, a Kádár-rendszer egykorvolt hivatalos ellenzékének emblematikus alakja a Jobbikot ajánlgatja az Élet és Irodalom hasábjain, mármint hogy a Jobbikra kell szavazni Orbán ellenében. Ma ott tartunk, hogy Vona úgy jár be az ATV meg a Hír Tv stúdióiba, mintha csak Pörzséhez menne gárdázni meg nagyon nagy marhaságokat beszélni, akkorákat, amekkorákat csak Pörzsével lehet.

Ma ott tartunk, hogy Jámbor a Jobbikot védi tőlem. Nem győzöm eléggé ismételgetni: Csurkának Jobbik-ügyben is igaza volt… 

Bayer „megpróbálja a megyei lapos újságírókat a Népszabadságos kollégákkal szembeállítani”. Hát persze, mi mást próbálnék… Amúgy, tudod Jámbor, amit a megyei lapok helyzetéről és a megyei lapok újságíróinak fizetéséről és egyéb dolgairól írtam, azt egy megyei lapos kolléga mondta el nekem, és ő keresett meg, nem én őt. Kussolnom kellett volna, csak hogy ne zavarjam a bensőséges tiltakozásotokat, a Népszabadság-ügyben is pár óra alatt összehozott csini összeesküvés-elméleteiteket?

Bayer „komcsizik”. Ja. Komcsizik. Ti meg náciztok. Mást se csináltok. Engedd már meg nekem, Jámborkám, hadd komcsizzak én is kedvemre. Köszi…

Bayer „szembeköpi Bächer Ivánt”.

Az a helyzet, Jámbor, hogy van egy tény. Súlyos, megkerülhetetlen, átugorhatatlan, nagy, böszme, büdös, troglodita tény. Az, hogy a Móricz Zsig­mond Gimnáziumban történelemtanárként dolgozó Bächer Iván személyesen rúgta (rúgatta) ki Petri György fiát, Petri Lukács Ádámot, amiért nevezett diák szamizdatot vitt be az iskolába. Történt mindez a nyolcvanas években, amikor azért ezt el lehetett volna már kerülni. Minimum. Ugye. S ami a legsúlyosabb: mikor az ügy előkerült a rendszerváltás után, akkor Bächer büszkén úgy nyilatkozott, hogy akkori döntését ma is helyesnek tartja, ma is kirúgná a diákot az iskolából, mert az iskolában nincs helye politikának.

Na, hát akkor ezzel mit kell kezdeni, például abban a gigantikus erkölcsi fölényben, amelyben szerintetek ti tenyésztek, mi, Jámbor?

Hol a helye ennek a kis sztorinak tinálatok? Be van téve a spájzba, a „ne beszéljünk róla” feliratú befőtt és a „felejtsük már el” címkéjű kompót közé? Mert hát, azért lássuk be, legalább így, egymás között, nálatok ez van eltéve télire, meg nyárra is, ugye, Jámbor… S szép tavaszokon, valamint elasszonyosodott, festett őszökön is ezt kanalazzátok, mint Odüsszeusz emberei a lótuszt, és nem akartok többé elszakadni az otthonosan berendezett álomvilágotokból. Inkább a valóságot igazítjátok mindig hozzá, történjék bármi is, nem? De…

Mit számít ebben a ti világotokban, hogy Bächer végső soron gazemberként viselkedett ebben a dologban, s utólag még rátett egy lapáttal. Mit számít, hogy volt ott egy MGP is, aki kéjjel írt hosszú jelentéseket legközelebbi kollégáiról, barátairól, mit számít, hogy amikor lebukott, még csak fel sem vette, sőt úgy tűnt, még büszke is kicsit, s mit számít, hogy ezt az MGP-t maga Bächer Iván búcsúztatta mézes-nyúlós nekrológgal, hitet téve a nagy ember nagysága mellett. Mit számít a ti világotokban Heller Ágnes ocsmány kis feljelentő levélkéje a pártfőnöknek Lutter Tiborról –, de minek is soroljam… Teljesen felesleges. Ti ugyanis kizárólag Csurka Istvánt ügynöközitek, azt a Csurkát, akit a kistarcsai internálótáborban szerveztek be úgy, hogy a szomszéd vallatóban az apját verték és kínozták, majd elé tették a beszervezési nyilatkozatot, hogy írja alá, és akkor befejezik. És Csurka aláírta, mert ebben a helyzetben bármelyikünk aláírta volna. És Csurka volt az egyetlen, aki a rendszerváltáskor maga vallotta be, hogy beszervezték, és szégyellte magát, s bocsánatot kért. Az a Csurka, akit aztán az iratok bizonysága szerint azért rúgtak ki a III/III-ból, mert „nem működött együtt”, és senkiről nem írt soha semmit. Tudod, Jámbor, ez a Csurka bocsánatot kért a sem­miért, míg a ti besúgóitok önként és dalolva tettek tönkre embereket, minden kényszer nélkül, meggyőződésből. Utóbb legfeljebb azt mondták, hogy tévedtünk. És kész.

De Csurkát kéjjel besúgóztátok és ügynököztétek, a mai napig. Többek között a Népszabadságban.

Nincsen veletek miről beszélni. A ti emberi minőségetekre ugyanis megvan a megfelelő szó: Szar. Ecce Jámbor. S mind a többiek…

Bayer Zsolt - ]]>www.magyarhirlap.hu]]>