Egyre inkább megerősödött bennem a gyanú, hogy valami nem stimmel ezzel az egésszel.

Alig 24 órával a hőstett után a YouTube-on már „Supermuslim” címmel fut a dolog, Hollywoodot idéző filmzenével.

Értem én, úgy kell a pozitívum a migránspárti propagandának, mint egy falat kenyér, bár azt azért szerényen megjegyezném, hogy a migránsbarát propagandisták kifejezetten vallásellenesek, szerintük a vallás magánügy, amiről egyenesen tilos nyilvánosan hitvallást tenni. Különösen igaz ez éppen Franciaországra, ahol köztéri szobrokat is eltüntetnek pusztán azért, mert van rajtuk egy kereszt.

Szóval, ha azt az erkélyről lógó kisfiút történetesen egy keresztény mentette volna meg, egészen biztosan nem az lenne a hőstettről szóló filmecske címe, hogy „Superchristian”. De ezt már megszoktuk. Sajnos.

Kérem, nézzék meg önök is a filmet!

Azt fogják látni, hogy egy artista ügyességű ember felmászik egy ház negyedik emeletére, ahol egy gyerek lóg az erkély szélébe kapaszkodva. Hősünk mászik, majomszerű ügyességgel és fürgeséggel, a gyerek kapaszkodik, aztán a szomszéd lakás erkélyén megjelenik egy másik férfi, kicsit később pedig egy nő. Amikor pedig a mi „szupermuszlimunk” elhagyja a második emeletet, a szomszéd erkélyen álló férfi megfogja a lógó gyereket, és tartja a karjánál fogva.

Minden további nélkül beemelhetné magához az erkélyre, de nem teszi, türelmesen megvárja, ameddig a „szupermuszlim” felér a negyedikre, és beemeli ő, míg az utcáról taps és hangos „Insallah!” kiáltások hallatszanak.

Majd minden átváltozik népmesévé, a „szupermuszlim” Maliból máris bent ül a francia köztársasági elnök rezidenciáján, a szegénylegények XXI. századi öltözékében, és azonnal elnyeri méltó jutalmát, ami esetünkben nem a királykisasszony keze és a fele királyság, hanem állampolgárság és meló a tűzoltóságon.

És akkor néhány kérdés! Megtudhatjuk-e a gyereket egyedül hagyó szülők származását és vallását? Ha netán kiderül, hogy az apa muszlim, akkor ő a „trashmuslim”? Vagy ahhoz kell végképp hozzászoknunk, hogy ha a muszlimok megerőszakolják a fehér és keresztény lányokat, nőket, asszonyokat és öregasszonyokat, ha rabolnak, erőszakoskodnak, ha a puszta létezésük elviselhetetlen, mert képtelenek úgy viselkedni, ahogy egy keresztény, európai kultúrában és társadalomban minimálisan elvárható, ha megkéselnek az utcán vagy bombát tesznek alánk, akkor nem számít, hogy muszlimok és migránsok, akkor olyanok, mint bármelyikünk, hiszen tudjuk, mindnyájunkban ott rejtőzik a gonosz.

Ám ha felmásznak a negyedikre, és megmentenek egy gyereket, akkor mindjárt muszlimmá és migránssá változnak, akkor mindjárt migránsságuk és muszlimságuk lesz a legfőbb attribútumuk, mert lám, a papírok nélküli muszlim migránsok hősök…

Nincsen ez így jól. Ugyanis az a helyzet, hogy a negyedikre felmászó migráns is csak egy ember, olyan, mint bármelyikünk, hiszen bármelyikünkben ott szunnyad a jó és a hős, nem igaz? És van ennek a hétnek egy másik hőse is, egy keresztény, fehér angol, úgy hívják: Tommy Robinson. Ő tudósítani akart egy muszlim banda peréről, ugyanis nevezettek szakmányban erőszakoltak meg fehér gyereklányokat és nőket.

Tommy Robinsont ezért elzárással büntetik, és bevágják egy börtönbe, ahol az elítéltek 70 százalékaa muszlim (vajon miért?). A muszlimok már korábban halálosan megfenyegették Tommy Robinsont, és most örömmel várják, hogy beváltsák a fenyegetést. Ő a másik hős. Keresztény és fehér. Egy eszement, gazember kormányzat és „igaz­ságszolgáltatás” áldozata.

És még papírjai is vannak.

Bayer Zsolt - ]]>www.magyaridok.hu]]>