Ma 2020 augusztus 10. Lőrinc napja van. Holnap Zsuzsanna, Tiborc napja lesz.
90efeb3cf58c42f8152c351f297b45d5.jpg

Bayer Zsolt: Tizenegyedik szín I.

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

…és tényleg mindjárt lefő a kávé. S majd a jövő minálunk is feleslegesebb filoszai kikapirgálják tyúkpöreink roncsaiból, hogy miért is kezdtem vajon ezzel a mondattal ezt az írást. S éppen ezt. Amely kivezetés lesz a politikából. 

Még egy utolsó nekiveselkedés – aztán a távozás. A régóta ígért és alaposan kiérdemelt távozás. Utazás a mindennapiság Halott Tengerének partjaitól messzire. Új, távoli partok felé, előkelő lélekkel, könnyűszerkezetes, pillanatok alatt összeállítható elefántcsonttoronnyal, már csak a kötelező modernség végett.

Az új, távoli partok is tartogatnak persze rengeteg csalódást. Az új, távoli partok is csak a mindennapiság Halott Tengerének partjai – azoknak, akiknek ott adatott meg az élet. (Ez a reménység, a cinizmus durva kis szelencéjébe zárva: hogy vannak helyek, ahonnét mások talán ide vágynak. Hahó…)

De most majd mégis el kell menni. Hátrébb a harcoktól. Mert közeleg a nagy harc. Nagy Harc: erőt kell gyűjteni. Úgyis csak mi maradtunk. Utolsó régiek. Hiszen „valami itt korcsosul”. Korcsosul, miközöttünk is. Aztán majd, mielőtt végképp győznének a korcsok, visszatérünk. Visszatérnek az utolsó régiek, s talán-talán lesz még értelme. Valamennyi.
 


Ha más nem, hát annyi, hogy páran észreveszik: nem volt értelme semmi sem. Bizony! Fontosak ám az ilyesféle, legutolsó rádöbbenések! Azokból lesz a végső halál – vagy az új élet.

S van ám olyasféle kilátástalanság, amelyhez képest mindkettő megváltás.

…és tényleg mindjárt lefő a kávé, és maradnak a napsütéses, rettenetes reggelek.

Marad a világ, amit összehoztunk magunknak. Marad a világ, s benne az elpusztított Marcal folyó, amelynek legapróbb meggyilkolt kis élőlénye is ezerszer, milliószor értékesebb minálunk.

Belőlünk ugyanis végzetesen sok van.

Őbelőle meg nincsen már.

A piacgazdaság (Mi Urunk: a Pénz) alapszabálya, íme a valóságban: amiből sok van, olcsó és értéktelen. Amiből kevés, drága és értékes. Amiből egyáltalán nincsen, az a legdrágább.

A világban, amit összehoztunk magunknak, emberből van a legtöbb. S ebben a relációban a mennyiség soha a büdös életben nem csap át minőségbe. Sőt. S mivel ez a tény szinte elviselhetetlen, hát piedesztálra emeljük a középszerűséget. A legalja prolitempót meg egyenesen ajnározzuk. Ennyi maradt a „Szabadság! Egyenlőség! Testvériség!” jelszavából, ami megszületése után nagyjából tizenöt perccel már maga volt a farizeusság, de akkor legalább nekitámasztottak nagy és szent hiteket.

A mai farizeusok kizárólag vagyonokat támasztanak neki.

Régen még „hümmögőn áhítgatott” a nép. Az is rettenetes volt, de legalább – legalább volt. S akkoriban a nép még éppen ilyesmiket áhítgatott: szabadságot, egyenlőséget, testvériséget.

Ugyanaz a nép ma már nem hümmög, csak áhítgat. S hogy mit? Ez a lényeg, felebarátom! Az ördögök rádöbbentek, hogy az áhítgatás tárgyát kell irányítani, és minden másképpen lesz. S másképpen lett. S a nép hiszi, hogy őneki jár, amit áhítgat. S persze, bizonyos szempontból és nagyon messziről szemlélve, az igazság mégis helyrebillent: mert amit megkap, nagyjából azt is érdemli…

Ez persze elitizmus.

De inkább leszek elitista, mint villalakó.

„Zúg az élet tengerárja, / Mindenik hab új világ, / Mit szánod, ha elmerül ez, / Mit félsz, az ha feljebb hág? – / Majd attól félsz, az egyént hogy / Elnyelendi a tömeg, / Majd, hogy kiváló egyes / A milljót semmíti meg. / Rettegsz a költészetért ma, / Holnap a tudás miatt, / S szűk rendszernek mértekébe / Zárod a hullámokat. / S bármint küzdesz, bármint fáradsz, / Nem merítsz mást, mint vizet, / A méltóságos tenger zúg, / Zajg tovább is és nevet. / Hagyd zajongni, majd az élet / Korlátozza önmagát. / Nem vesz el harcában semmi, / Mindig új s mindég a régi. / Halld csak igéző dalát.”

Na ugye.

Volt egyszer egy Madách is.

S ha fölső kameraállásból szemléljük ezt a mostani, szűkkeblű életet, úgy tűnik, teljesen mindegy, hogy volt egyszer egy Madách is. De a jóisten szerelmére – mégsem lehet mindegy! Mégsem lehet mindegy…

Ezek a felkiáltójellel megjelölt mondatok: önigazolások. Önigazolások és önbátorítások.

Mi, akik még olvastuk Madáchot, tudjuk, mi a tizenegyedik szín vége, s azt is, mi jön majd utána.

Nekünk már nehéz lelkesedni.

De feladni sem tudjuk.

Mondogatjuk, hogy „Csak az a vég! – csak azt tudnám feledni!” – és teszünk-veszünk mégis. Komoly arccal, komolykodó arccal. Lennénk cinikusak legszívesebben.

„De hogy ez a csürhe nevessen?” Nekünk azt nem szabad. Azért nem, mert a cinizmus az intellektualizmus pótszere.

Cinikusnak könnyebb lenni, mint igazán végiggondolni.

Röhögni könnyebb, mint sírni.

Az aljasság is egyszerűbb, mint a pátosz.

Ez a tizenegyedik szín…
 

Bayer Zsolt, magyarhirlap.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Politika (1571) Szépségápolás (15) Nagyvilág (1451) Vetítő (37) Jobbegyenes (1816) Gazdaság (652) Egészség (50) Tv fotel (65) Sport (729) Titkok és talányok (12) Kultúra (6) Emberi kapcsolatok (36) Mozaik (83) Mondom a magamét (4713) Mozi világ (440) Gasztronómia (539) Flag gondolja (33) Történelem (14) Irodalmi kávéház (489) Autómánia (61) Belföld (5) Heti lámpás (243) Tereb (140) Életmód (1) Alámerült atlantiszom (142) Rejtőzködő magyarország (171)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>