Aztán elvinném Villányba, Tiffánék pincéjébe. Azért oda, mert tudom, Szindbád mit keresne. Azt keresné éppen. A sekélyes lelkű emberek, akikből egyre több van sajnos, most nyilván a borra gondolnak. Én meg a jó csöndekre gondolok, amelyek réges-régen elköltöztek Villányba. A csöndre, s a szőlőültetvények sorára. Az ódon pincék bejárataira, s a pincékben lakó illatokra. Arra gondolok, hogy Villányból nézvést valahogyan szebb a világ. Persze a sekélyes lelkű emberek, akik elől az ember Villányba menekül, most megint a borra gondolnak, illetve a bor hatására. Az alkoholra. Csak ezért szólok, hogy bort nem lehet csak úgy inni. Bort inni, csak úgy, barbárság.

Bort inni csak úgy szabad, ahogy Hamvas Béla megírta. Bort készíteni pedig csak úgy szabad, ahogy Tiffán Ede teszi. Hát, ezért vinném Szindbádot őhozzá. Vinném tehozzád, Ede bátyám – mondom ezt így, mert abban a megtiszteltetésben van részem, hogy tegezhetlek, s hogy barátomként tisztelhetlek.

Én már egyre kevesebb dologra vagyok büszke. De erre igen. S talán megbocsátod, ha elmondom, hogy beállítanék hozzád egy napon, Szindbád feltámadásának napján, ővele. Nem is szólnék előre, jönnénk váratlanul. Leülni kicsit a pincéd fölötti „ivóba”. Régi-féle, jó szót hallani, okos szelídségben jobb emberré válni.

Együtt lenni. S ha Szindbád is ott lenne, végképp nem mernék szólni. Akkor is csak ritkán merek, ha veled ülök – mert mondom, én is csak jobb emberré válni megyek. Együtt lenni megyek. Ismerős lelkek közé megyek.

Aztán a borod mindehhez – hát a borod „csak” ráadás. A legkisebb unokád nevét viselő friss csoda indulásnak, s egy palack Carissimae zárásnak. Vagy egy – Istenem, csak suttogva mondom – Grande Selection, megkoronázni a beszédes csöndeket, vagy a régi-ízű adomákat… Vinném Szindbádot, Ede bátyám. Legszívesebben ma vinném, mert ma lettél hetvenesztendős. De nem támadt fel még sajnos. Helyette vagy te is. Én pedig megyek, amint tudok, megyek Szindbád helyett is, áldomást inni terád. S addig kérem a Jóistent, ha kérhetem, hogy ne csak éltessen sokáig, de áldjon is meg, ha lehet, mind a két kezével…