- 0
Visszatért a hetvenes–nyolcvanas évek szovjet világa, csak most Nyugatra
Nagy lemaradásban vagyunk a demokrácia terén, ezt onnan is lehet tudni, hogy negyedszer kapnak kétharmados felhatalmazást Magyarországon olyan gyanús és kétes politikai formációk, mint Orbán Viktor és a Fidesz–KDNP-pártszövetség.
Ilyen skandalum egy fejlett demokráciában nem fordulhatna elő. Egy fejlett demokráciában eleve nem kaphat erős felhatalmazást senki sem, egy fejlett demokráciában mindenféle, össze nem egyeztethető pártkoalíciók vergődnek „hatalomra” (a hatalom idézőjelben, ugyanis valós hatalmuk nincsen semmire), azok elpacsmagolnak egy darabig, szellemi horizontjuk a felettük uralkodó „liberális” gennysajtó másnapi vezércikkéig terjed, aztán némi szerencsétlenkedés után új választások, új koalíció – és minden marad a régiben. Persze, a fejlett demokráciákat időnként érik komoly kihívások is – például a nép esetleg olyasvalakit választ meg, akit a „liberális” gennysajtó és az azt támogató üzleti körök (Soros például, bár természetesen tudjuk, hogy egy fejlett demokráciában nem lehet leírni a Soros nevű ember nevét, mert az antiszemitizmus) nem akarnak, nem szeretnek, nem támogatnak.
Igen, előfordulhatnak ilyen balesetek, ugyanis a nép, annak ellenére, hogy a fejlett demokráciákban, a fejlett Nyugaton a „liberális” gennysajtó mindent megtesz azért, miszerint semmi más vélemény, világnézet, világmagyarázat, hír és eseménysor ne juthasson el hozzá, kizárólag az, amit a „liberális” gennysajtó az általa felügyelt, ellenőrzött és kurta marhaláncon tartott hatalom jónak lát – mégis… Mégis, az az átkozott nép időről időre átlát a szitán, felébred, megsejti önérdekét, és olyasvalakire szavaz, akire nem lenne szabad. Ilyen esetekben lép életbe a fejlett demokráciák önvédelmi mechanizmusa. Ennek legszebb, legvilágosabb példáját legutóbb az Egyesült Államokban tanulmányozhattuk. S ez azért is tanulságos, mivel az Egyesült Államok mégis csak a „szabad világ” (ah, hol van az már!) mintaállama, ugyebár.
Ezen a ponton muszáj tennünk egy rövid kitérőt. Ugyanis nem tudtam nem észre venni, hogy erre, mifelénk tényleg minden fordítva van, már ami a politikai erők mozgását és szellemi igazodását illeti. Ha a saját életemből indulok ki, kezdetben vala a Kádár-rendszer, a szovjet típusú berendezkedés, a virsliujjú és büdös szájú párttitkárok világa, ami a hatvanas évek elején, születésem idején még kemény és félelmetes volt (akkor Kádárék még javában akasztottak ’56-ért), majd kezdett felpuhulni, míg végül a nyolcvanas évek végére olyan lett éppen, mint a friss tehéntrágya, már ami a keménységét illeti.
Na már most, azokban a bizonyos hatvanas–hetvenes–nyolcvanas években én azt hallottam odahaza a Szabad Európa Rádiót hallgató nagyapámtól meg apámtól meg anyámtól, hogy ez a rendszer egy rohadt, szemét, gyilkos rendszer, s akik csinálják, azok mind rohadt, szemét, becstelen, hazaáruló gyilkosok. S Moszkva meg a Szovjetunió egy borzadály, akik megszállták a hazánkat. Nagyjából ennyi. Ezzel szemben – így az otthoni tanítás – van a Nyugat, a jólét, a szabadság, a demokrácia földje. Ezt hamar megtanulta az ember. Különösen, amikor látta hazajönni a rokonokat NSZK-ból.
És azokban az időkben voltak a rendszer emberei, akik viszont azt hangoztatták fennhangon, hogy a rendszer a létező világok legjobbika, Moszkva az új mennyország, Kádár elvtárs a megváltó, s aki nem hiszi, annak utána járnak. Ezzel szemben a Nyugat – s legfőképpen az Egyesült Államok – a nyomorúság, a gonoszság, az iszony, a háborús uszítás és minden szörnyűség hona és forrása. Így éltünk egészen a rendszerváltásig. Akkor hirtelen mindazok, akik oly kényelmesen berendezkedtek Moszkva és Kádár elvtárs kimeneti nyílásában, felfedezték magukban a liberális demokratát, aki nem hitt soha semmi másban, csak a Nyugatban. Így éldegéltünk egymás mellett egy darabig a rendszerváltást követően.
És most, hogy Brüsszel és Washington kezdi átvenni az egykor volt Moszkva szerepét, most ugyanezek, ugyanazon az ellentmondást nem tűrő hangon ugatnak ki Brüsszel és Washington kimeneti nyílásából, miszerint nincs csodálatosabb a Nyugatnál, „két láb rossz, négy láb jóóóó!”, és a gonoszság, minden bűn és minden iszony színtere Moszkva lett.
Meg a Kelet. De nincs is ezzel semmi baj. Ugyanis van egy halálbiztos igazodási pontunk, ha valaha eltévednénk: nekünk mindig az ellenkezőjét kell tennünk és mondanunk, és mindig az ellenkezőjében kell hinnünk annak, amit ezek tesznek, mondanak s amiben ezek hisznek.
De térjünk vissza a fejlett demokráciákhoz és az Egyesült Államokhoz! Történt tehát, hogy az Egyesült Államokban a nép rossz útra tévedt, és megválasztotta Donald Trumpot elnöknek. De ez még csak hagyján! Úgy nézett ki, a nép képes lesz a végén másodszor is megválasztani ugyanőt! Lássuk be, egy fejlett demokrácia nem engedhetett meg magának még egy ilyen botlást. Így aztán beindult a gépezet. Esetünkben a gépezet természetesen a „liberális” gennysajtót jelenti elsősorban, amely ilyen esetekben teljes erővel nekilát a levadászandó személy levadászásának, s legyen szó bármiről: létező vagy nem létező szexbotrányról (ha nincs, majd csinálnak!), létező vagy nem létező korrupcióról (ha az sincs, azt is csinálnak!), a gennysajtó addig nem nyugszik, ameddig a célszemély meg nem semmisül. S ebben ma már olyan támasza, segítsége van, amilyenről sem Hitler, sem Sztálin nem is álmodhatott: a közösségi média. A közösségi média, ahol az önmagát valakinek és mindenhatónak kinevező, iszonytató tömegember tort ül és ítélkezik a nála különbek, kiválóbbak, tehetségesebbek, nagyobbak, okosabbak, szebbek és gazdagabbak felett.
A közösségi média: a lumpenproletáriátus apoteózisa. Ez és a „liberális” gennysajtó együtt: szinte legyőzhetetlen. Igen ám, de esetünkben adva volt a megsemmisítendő célszemélyen kívül a másik jelölt, bizonyos Joe Biden, aki egyfelől egy demens vén hülye, másfelől mind ő maga, mind pedig családja korrupt, ócska alakok gyülekezete, különös tekintettel drogos és szexfüggő fiára, Hunter Bidenre.
Éppen ezért a „liberális” gennysajtó feladata nem korlátozódott pusztán arra, hogy korrupciós és szexbotrányokat kreáljon Trump körül (emlékeznek még: ahogy közeledett a választás, úgy léptek színre azok a nők, akiket Trump 1841-ben megerőszakolt), de szükség volt arra is, hogy a Biden család korrupciós és szexbotrányait eltüntessék. Ez pedig Hunter Biden miatt nem volt könnyű feladat. Mert ez a nyomorult, képességtelen alak már olyan állapotban van, hogy itt-ott elveszíti a laptopját.
De nézzük a dolgok kezdetét! A dolgok kezdete az úgynevezett Majdan-forradalom, amelynek során az Egyesült Államok végképp bejelentette igényét az Ukrajna nevű latorállam feletti befolyásra.
Maga az Egyesült Államok külügyi illetékese közölte az érintettekkel, miszerint „ötmilliárd dollárt tettünk bele ebbe a forradalomba, csak nem fogjuk veszni hagyni az egészet”. Julian Assange volt szíves ezt a mondatot a világ tudomására hozni a Wikileaksen keresztül. Most majd ki is adják az Egyesült Államoknak, ahol vagy kivégzik, vagy élete végéig börtönben lesz. Éljen a demokrácia és a szabad világ!
Szóval, miután az Egyesült Államok beletette a maga ötmilliárdját az ukrán „forradalomba”, nekilátott a bevételezésnek. Ennek során Barack Obama akkori alelnöke, Biden beültette kisfiát, Huntert a legnagyobb ukrán gázipari tröszt igazgatótanácsába. Majd beszálltak az ukrán gabonakereskedelembe is – miért éppen abba ne szálltak volna bele? (El ne felejtsék mindeközben: Orbán a korrupt!) Igen ám, de ez a Hunter fiú már nem a maga ura, ugyanis végképp szétszedte elméjét a drog. Így aztán mindezt a laptopján tárolta, miképpen drogos orgiáinak felvételeit is. Majd a laptopot otthagyta egy autószerelő-műhelyben. És az azon lévő érdekesebbnél érdekesebb anyagok elkezdtek nyilvánosságra kerülni. És ekkor érkezett a „liberális” gennysajtó. Tudják, az, amelyik szabad!
A CNN például ellentmondást nem tűrő hangon közölte, hogy mindaz, ami Bidenékról megjelenik, az bizony fake news, és semmi köze a valósághoz! És még be sem fejeződött a CNN erről szóló „tudósítása”, amikor idehaza a 444.hu már meg is írta ugyanezt. Tudják, azzal a fölényes, gúnyos mosollyal, a mindent tudók laza cinizmusával kioktatva az olyan „hazugsággyárakat”, mint mondjuk a Fox News vagy éppen a Magyar Nemzet.
Majd jött a közösségi média, és a Facebook „lecsavarta” az erről szóló híreket, magyarul: egyszerűen korlátozta az ilyen tartalmakat. Mert azok fake newsok. Aztán Biden, a láthatatlan ember jó barátja győzött – egyesek szerint azokkal a halottakkal szokott kezet fogni, akik rá szavaztak –, és az Egyesült Államok elindult azon az úton, ahová remélhetőleg nem fogjuk követni sohasem.
És láss csodát: a Facebook tulajdonosa, korunk egyik legocsmányabb, legundorítóbb gazembere, Mark Zuckerberg a minap elmeséli, őt maga az FBI utasította arra, hogy „csavarja le” a Facebookon a Biden család viselt dolgairól szóló híreket.
Indok: „az orosz befolyás”. Nem tudom, értik-e egészen pontosan: az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozó Irodája bement a világ legnagyobb közösségi médiájának tulajához, és utasították, hogy mi jelenhet meg platformján a Biden családról és mi nem. És aztán úgy is lett.
Kérdezem: önök szerint ugyanez az FBI be szokott járni mondjuk a CNN főnökéhez is, ugyanilyen utasításokkal? Biztos nem, ugye…
Tisztára, mint a szovjet időkben: hogy kezdődik a szovjet népmese? – Egyszer volt, hol nem volt… És így végződik: Aki nem hiszi, annak utánajárunk…
Ez lett ma az Egyesült Államokból. És ma ezekért kötelező párás szemmel rajongani. Ja! Hogy el ne felejtsem! Természetesen Orbán korlátozza a sajtószabadságot! Visszatért a hetvenes–nyolcvanas évek szovjet világa. Csak most Nyugatra. Minden ugyanaz. Csak fordítva.
Bayer Zsolt - www.magyarnemzet.hu
