Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
Bayer Zsolt: Segítsünk Lakatos Márknak!

Bayer Zsolt: Segítsünk Lakatos Márknak!

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Jaj kicsi Márk, eljött a te időd! Nincs kedved szülni?

 

Mindig nagy öröm és nagy szellemi kaland Lakatos Márk stylistot hallgatni. Ő ugyanis egyesít magában mindent, ami korunk hőseire jellemző. 

Vagyis:

 1.: Semmi kötelességtudat, csak a jogok.

2.: Semmi felelősségvállalás semmiért.

3.: Szélesebb a vállnál az arc.

4.: A „szabadság” végletes redukálása – milyen genitáliáim vannak, és miért éppen azok, anyúúúúú! Én másmilyet szeretnék!

5.: Másfél szürke agysejt.

6.: Falig érő liberalizmus.

7.: Mérhetetlen szellemi igénytelenség, laposság, üresség.

8.: És még rosszul is nézek ki.

Nagyjából ebből a nyolc pontból áll össze Lakatos Márk lénye, és ebből következően természetesen mérhetetlenül frusztrált szegény, s mivel frusztrált, hát aljas is és gonosz is. Nos, így fussunk neki Lakatos Márk mondandójának.

Te inkább megfagynál télen vagy szülnél?

Teljesen értelmetlen és értelmezhetetlen idiótaság. Aminek persze nagy hagyománya van ott, ahol a Lakatos Márkok élnek. Nézzük a tényeket! Ez a kormány tíz évvel ezelőtt vezette be a rezsicsökkentést, éppen úgy, ahogy a 2010-es választási kampány során megígérte. Ez önmagában elég nagy különbség a másik politikai (politikai?) oldal szokásrendszeréhez képest, ott ugyanis lassan, tagoltan mondják, hogy „nem lesz gázáremelés”, aztán annyiszor megemelik a gáz és minden egyéb energiahordozó árát, ahányszor csak lehetőségük van rá. Akkor azonban a Lakatos Márk-féle nyomorult, frusztrált kis senkik kussolnak, pofájukat befogják, ha pedig mégis megszólalnak, akkor a hülyék és képességtelenek magabiztosságával elmagyarázzák, ez miért szükségszerű, miért jó, miért fontos, és miért jó nekünk.

Majd jön a jobboldal, és bevezeti a rezsicsökkentést.

És fenntartja teljes egészében, tíz hosszú éven keresztül.

Ezen tíz év alatt a Lakatos Márk-félék naponta, később már csak hetente, a hülyék és képességtelenek magabiztosságával elmondják, hogy a rezsicsökkentés miért ostobaság, miért káros, miért piacellenes (ez a kedvencem!), miért fenntarthatatlan, miért pótcselekvés és miért nagyon, de nagyon rossz nekünk (ez a másik kedvencem!).

Az, hogy valami, ami tíz éven át fennáll, ab ovo nem lehet káros és fenntarthatatlan (a többi marhasággal most hadd ne foglalkozzak), nem érdekli őket. Ezek ugyanis tíz éven át undorodva és orrukat befogva szidták a rezsicsökkentést, miközben használták a rezsicsökkentett energiát. És nagyon-nagyon rossz volt nekik.

Majd tíz év elteltével történt egy kis apróság: kitört az orosz–ukrán háború. A háború következtében pedig egekbe szökött az energiahordozók ára, és ezt az eleve rémes állapotot sikerült tovább rontania az Európai Unió hülyéinek, mégpedig az úgynevezett szankciós politikával, amely még tovább növelte Európában az energia árát, és még inkább elérhetetlenné tette az energiahordozókat. 

Tisztára, mint a Brian életében a Júdeai Nemzeti Front Elit Öngyilkos Alakulata, melynek parancsnoka támadást vezényel, majd a tagok egyszerre szíven szúrják magukat. Na, hát ez ma az EU. 

De vissza a tényekhez: a Lakatos Márk-félék most úgy tesznek, mintha ez az apróság, ez a háború, s minden következménye egész egyszerűen nem is létezne, és az Orbán-kormány puszta jókedvében vagy gonoszságból szigorított volna a rezsicsökkentés szabályain. Nem, nem azért. Hanem azért, mert a háború és az EU idiótasága miatt olyan szinten vannak az árak, hogy most már tényleg nem lehet fenntartani a rezsicsökkentést az eddigi módon. De ez a tény nem zavarja ezeket. Továbbá úgy tesznek, mintha az Orbán kormány tokkal-vonóval eltörölte volna a rezsicsökkentést, vagyis átvette volna a másik politikai (politikai?) oldal szokásrendszerét.

De nem ez történt. Hanem az, hogy az átlagfogyasztás mértékéig maradnak az eddigi rezsicsökkentett árak, s az átlagfogyasztás felett kell piaci árat fizetni, de még itt is számos könnyítés maradt érvényben (nagycsaládosok, lakossági piaci ár stb.).

Tehát a rezsicsökkentés nincs eltörölve, csak szigorították. Úgy is mondhatnám, hogy a Lakatos Márk-félék egyik kedvenc hülyesége vált valóssággá, ezt fújták tíz évig: „Azoknak kedvez a rezsicsökkentés, akik a medencéjüket fűtik.” Hát nekik most sajnos nem marad, mert nem tud maradni. De akkor vajon miért nem örülnek?

Te például, Lakatos Márk, miért nem hallalizol és dobálod a levegőbe a sapidat vagy a szemüvegedet örömödben? Ha egyszer a rezsicsökkentés annyira rossz volt és piacellenes, akkor most mire föl ez a „megfagyok vagy szülök” duma? És egyáltalán: hogy jön ide a szülés?

Ti tényleg annyira hülyék vagytok, hogy teljesen meghaladja képességeiteket a konzekvens hazudozás és következetes aljasság? Még ez is?

Aztán nézzük ezt a „Pintér Sanyi bácsi” dumát.

Középkor lenne átállni minél több helyen a fafűtésre egy olyan szituációban, amikor feltehetőleg egész egyszerűen nem lesz gáz? Tényleg? Te, és mondd Lakatos, üzentél már a nagyon zöld német kormánynak is ugyanígy, ugyanis azok annyira zöldek, hogy inkább bezárják a teljesen tiszta és környezetbarát atomerőműveik maradékát is (a nagyját már régen bezárták, ugyanis szintúgy teljesen hülyék), és helyette a szénerőműveiket indítják újra. És égetnek majd megint jó sok barnaszenet meg lignitet, aminél szennyezőbb nincs is – ehhez mit szólsz, Lakatos Márk bácsi? Az tetszik, mi? Hiszen az olyan felvilágosult meg nyugati, igaz, egyem meg a kicsike szívedet, milyen nagy barom vagy te, aranyoskám…

De hagyjuk is… minek akarok én bármi értelmes dologról beszélni, éppen veled? Inkább maradjunk az eredeti kérdéseknél: hogy a fenébe jön ide a lélegeztetőgép? És hogy jön ide a szülés?

Amúgy lehet, lemaradtál a lényegről: az általad úgy imádott EU határozatba foglalta, miszerint ezentúl a férfiak is szülhetnek.

Jaj kicsi Márk, eljött a te időd! Nincs kedved szülni? Csak szólj, viszek neked egy kis fűtőtestet, meg ne fagyj nekem vajúdás közben! Sőt, még a szemüvegedet is leveszem majd, a döntő pillanatban.

Hogy belenézhessek abba a szép és okos szemedbe…   

Bayer Zsolt - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Életmód (1) Belföld (10) Sport (729) Szépségápolás (15) Heti lámpás (310) Flag gondolja (36) Vetítő (30) Tv fotel (65) Mozaik (83) Kultúra (6) Alámerült atlantiszom (142) Egészség (50) Politika (1582) Rejtőzködő magyarország (168) Emberi kapcsolatok (36) Irodalmi kávéház (537) Titkok és talányok (12) Nagyvilág (1309) Történelem (17) Tereb (146) Gazdaság (702) Gasztronómia (539) Mondom a magamét (7501) Nézőpont (1) Jobbegyenes (2778) Mozi világ (440) Autómánia (61)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>