Ma 2019 június 18. Arnold, Levente napja van. Holnap Gyárfás napja lesz.
467ee1174284ff0c2b569e8efba21445.jpg

Bayer Zsolt: Rettegés

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

2006 óta nincs válaszunk a világ legegyszerűbb kérdésére: Miért állt tétlenül a Magyar Televízió székháza mögött a Nádor utcában a rohamrendőrség minimum száz tagja, állig felfegyverkezve, miközben irodista kollégáikat és kolléganőiket(!) majdnem meglincselték a főbejáratnál? 

Azért nincs válaszunk erre a kérdésre, mert ha majd lesz válaszunk erre a kérdésre, az a válasz egyben súlyos vádirat is lesz sokak ellen. Mindazok ellen, akik akkor abban reménykedtek, hogy majdcsak meghal egy rendőr a tévé „ostrománál”, és akkor elszabadulhat a pokol. És akkor majd egy rendőrgyilkosságot is a Fidesz nyakába lehet varrni.

És most itt van néhány újabb kérdés, s ezekre éppen úgy nem lesz válasz, csak mismásolás, hazudozás, jóféle titkosszolgálati félrevezetés.

Lássuk tehát ezeket az újabb kérdéseket. Mindegyik egy-egy újabb vádirat…

Miképpen lehetséges, hogy a titkosszolgálat hosszú éveken át megfigyelés alatt tart egy „köztudottan szélsőséges nézeteket valló” állampolgárt, majd nagyjából azzal egy időben, hogy nevezett állampolgár állítólag megvásárolja első fegyverét, amellyel a cigányok meggyilkolására készül, a titkosszolgálat felfüggeszti nevezett megfigyelését? Nem hallgatják le többé a telefonját, nem figyelik kapcsolatait és környezetét – s nevezett állampolgár ezután hat embert gyilkolhat meg anélkül, hogy bárkinek eszébe jutna „utánajárni”. Történik mindez úgy, hogy a regnáló hatalom már az első gyilkosság elkövetése után „rasszista indítékra” gyanakszik. Mégis, még további öt cigány embernek kell meghalnia, hogy a regnáló hatalom illetékes szerveinek ismét „eszébe jusson” a korábban már éveken át „szoros megfigyelés alatt tartott” ember.

Miképpen lehetséges, hogy egy szélsőjobboldali figura – akiről ráadásul „közismert” mindez –, Izraelben vállaljon, vállalhasson munkát? (Jómagam néhány társammal, még az ELTE TFK hallgatójaként felfigyeltem egy hirdetésre, valamikor a nyolcvanas évek vége felé. Úgy 1987 táján. A hirdetésben az izraeli Jaffába toboroztak diákokat nyári munkára, egészen pontosan narancsot szedni. Jelentkeztünk - s akkor derült ki, hogy Izraelben, Jaffában csak zsidó származású diák szedhet nyáron narancsot, s ezt a származást igazolni is kellett. Így aztán itthon maradtunk…)



Miért dolgozhatott tehát a náci nézeteiről „ismert” K. Árpád, az évekig szoros megfigyelés alatt tartott K. István testvére egy kibucban? K. Árpád zsidó? Vagy változtak a munkavállalási feltételek Izraelben 1987 óta? Lehet… De azt egészen egyszerűen nem vagyok hajlandó elhinni, hogy egy évekig megfigyelt magyarországi „nácit”, aki ráadásul a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség vagy mi a bánat tagja, egyszerűen és csak úgy beengednek Izraelbe dolgozni. Itt valami nagyon bűzlik…

Miképpen lehetséges, hogy a másik gyanúsított, bizonyos Cs. István szintén az NBH látókörébe került szélsőséges nézetei miatt, majd mindezek után -mindezek ellenére?- bevonult a hadseregbe? Sőt! A szélsőséges nézetei miatt az NBH látókörébe került Cs. Istvánt aztán a Katonai Biztonsági Hivatal még be is szervezte, és leszereléséig „titkos kapcsolatként” foglalkoztatta! Egy szélsőséges nézeteiről ismert embert? Miért? Vagy éppen ezért? Ezzel zsarolták? S ha igen, akkor vajon miért nem jutott senkinek sem eszébe éppen Cs. István, egészen hat gyilkosság elkövetéséig?

Miképpen lehetséges, hogy a hajdú-bihari NBH-kirendeltség tudomást szerez arról, hogy az évek óta szoros megfigyelés alatt tartott K. István lőfegyver beszerzésére készül, s erről a tényről soron kívül tájékoztatják Laborc Sándort, egyben kérve nevezett személy szoros ellenőrzésének meghosszabbítását. Majd az évek óta szoros ellenőrzés alatt álló férfi további megfigyelését, éppen a lőfegyverbeszerzés információjának pillanatában Laborc Sándor, valamint az NBH szakirányú főosztálya elutasítja - ugyanis nem tartja elég megalapozottnak K. István további megfigyelését (!). Történik mindez 2008. május 12-én, majd 2008. július 21-én végrehajtják az első, tarnabodi támadást...

Önök elhiszik mindezt?

Kezdik már kapiskálni, miképpen függ össze a rendőrség a tévészékház ostromakor tanúsított érthetetlen magatartása a cigányok ellen elkövetett gyilkosságsorozattal?

Önök értik, miképpen tudott hat embert meggyilkolni egy társaság, amelynek egyetlen tagja sem IQ-bajnok?

Értik önök, hogy erre a példátlan bűncselekmény-sorozatra honnan és kitől volt pénzük, illetve megbízatásuk?

Értik-e, hogy miért a gyilkosok elfogása után akar Kolompár Orbán külföldre menekíteni sok ezer cigányt?

Sejtik-e önök, hogy mindaz, ami történt, kinek, kiknek jött éppen kapóra?

Meg tudják önök magyarázni, hogy vajon miért éppen az a távozó Laborc Sándor utolsó intézkedése, hogy nyugdíjba vonultat egy csomó NBH-s szakembert és tisztet?

Ezek a kérdések.

Csupa-csupa vádirat. S ami ezen kérdések mögül felsejlik, az tényleg Sztálin Szovjetuniója – EU-s keretekre szabva.

Ameddig nem látunk mindebben tisztán, nem a cigányoknak kell itt rettegniük. Hanem mindannyiunknak.

Bayer Zsolt, magyarhirlap.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Politika (1571) Egészség (50) Gasztronómia (539) Mozaik (6) Autómánia (61) Emberi kapcsolatok (36) Jobbegyenes (1539) Életmód (1) Tv fotel (65) Rejtőzködő magyarország (171) Belföld (5) Kultúra (4) Sport (727) Mozi világ (440) Nagyvilág (1385) Irodalmi kávéház (463) Gazdaság (611) Heti lámpás (207) Flag gondolja (32) Mondom a magamét (3683) Tereb (125) Vetítő (37) Történelem (4) Alámerült atlantiszom (142) Szépségápolás (15)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>