„A klinika (eredeti cím: Die Schwarz­waldklinik, szó szerinti magyar cím: A Fekete-erdei kórház) NSZK televíziós filmsorozat, amely Glottertalban játszódott és 28 milliós nézőszámával óriási nézettséget produkált. Készült belőle egy külön rész is, és két egész estés film. A Német Szövetségi Köztársaságban epizódjait – 1985 októbere és 1989 márciusa között – a ZDF ősztől tavaszig, heti 2-3 estén tűzte műsorra. Magyarországon 1988-ban a TV1, 2014–15-ben az M3 sugározta.” (Wikipédia)

Ugye emlékeznek még Brinkmann professzorra (Klausjürgen Wussow), és Bács Ferenc megnyugtató, bársonyos hangjára, amelyen megszólalt esténként a főorvos úr. És Christára (Gaby Dohm), a nővérből lett orvosra, aki aztán a főorvos felesége lesz. S persze a módfelett jóképű Udóra (Sascha Hehn), aki Nagy Gábor (Bob herceg) hangján lopakodott be esténként a lelkekbe.

Egy pillanatra hunyják le a szemüket, és emlékezzenek vissza arra a nyugalomra, békességre, ami a Schwarzwaldklinik világából áradt felénk. Higgyék el, nem csupán Bács Ferenc páratlan orgánuma jelentette azt az egykorvolt nyugalmat. Hanem az a világ, ami akkor, abból a sorozatból visszaköszönt.

A szépen ápolt parkok, a gyep, a kristálytiszta utcák, a halkan surrogó, elegáns autók, gyöngykavics, villák, a teraszokról leomló muskátli, a jövő-menő, munkájukat végző, problémáikat megoldó fehér emberek, európaiak, mint mi, csak sokkal-sokkal gazdagabbak, szerencsésebbek, boldogabbak, szabadabbak, de akkor is ismerősek, s nekünk itt, a falon innen igazodási pontok, s persze vágyaink, álmaink tárgyai, ők, az egykorvolt NSZK polgárai, amilyenek egykoron talán mi is lehetünk, ha másképpen nem, hát úgy, hogy majd „disszidálunk”, és akkor halkan surrogó, elegáns autón érkezünk egyszer mi is vissza, kár, hogy az a „vissza”, az a Haza, és látom a kitelepített rokonságon, hogy egész évben azt a két-három alkalmat várja, amikor végre visszajöhet, hazajöhet.

A mából visszanézve a Schwarzwaldklinik világa egy másik bolygó. Pedig alig telt el harminc év, felebarátaim. De másik bolygó már a Derrick is, Horst Tappert főszereplésével, aki 25 éven át üldözte a bűnt a képernyőn, majd öregségére megtiltották a sorozat vetítését a lelkét és eszét végképp elveszítő Németországban, mert Tappert sorozott katonaként a Waffen SS-ben harcolt a második világháborúban. (Ott harcolt nagyapám bátyja is, Károly bácsi…)

S mennyire másik bolygó a Minden lében két kanál két imádni való csibésze (Roger Moore, magyar hangja Láng József, Tony Curtis, magyar hangja Sztankay István), s a két csibész kedélyes, elegáns, szépséges Angliája. De ma már a talán leginkább realisztikus Maigret felügyelő is másik bolygó, hiszen egy teljes mértékben európai és fehér Franciaországba kalauzolja a nézőt.

Fontos történelem a tévétörténelem, a mentalitástörténet (Le Goff, Duby) legfőbb hordozója, csak értő szemekkel kell nézni. Ezekben az egykorvolt sorozatokban ott van az egykorvolt Európa mentalitása, lelke, az egykorvolt Európáé, amely még nem hadakozott ötvenkétféle nemi identitással, lelki- és elmebeteggé lett, agresszív liberálisokkal, ezerféle, reá uszuló idegenséggel, politikai korrektséggel és safe space-szekkel, iszonytató drogokkal s nyomorokkal, kereszténygyűlölő csordákkal, önmegvalósításnak becézgetett kóklerséggel és gazemberségekkel, nem volt még tele Európa sajtótól rettegő, nyomorult politikusokkal és önmagát mindenek felett állónak képzelő, velejéig rothadt és becstelen sajtóval, nyálcsorgató hülyékkel és kétdimenziós senkikkel, akik szerint a világ saját magukból és az elvont, semmire sem való szabadságból áll.

Az az Európa nincsen többé. Ahová mindig is vágyakoztunk, a fal mögé zárva, az az Európa megszűnt, eltűnt, elsüllyedt. Ami a helyén maradt, nem más, mint a kétdimenziós rémálom, liberális köpőcsésze, egy teljesen elképzelhetetlen Ionescu-darab, a valósággá vált abszurd haláltánca.

És most ez az Európa akar megbüntetni bennünket. Az az Európa, amely önmaga csodálatosságában tetszeleg, miközben fejét magasba tartva, békésen legelészik, a testét pedig félig már felzabálták az ötvenkét nemi identitással egyáltalán nem küszködő vadak. Ez az Európa most jön, ítél, büntet.

Az az Európa teszi ezt, amely Európa semmibe veszi az önmaga hozta törvényeket is. Az eurózóna tagállamainak többsége ma nem lehetne tagja az eurózónának, hiszen 17 tagállam meghaladja a 60 százalékos, GDP-arányos államadóssági küszöböt. S hogy mennyivel? Olaszországban az arány 133, Portugáliában 129, Görögországban 177, Belgiumban 106, Spanyolországban 100, Franciaországban 98, az Egyesült Királyságban 90, de még Németországban is 70 százalék!
Na, ezek jönnek büntetni, számon kérni.

Az abszurd dráma következő felvonása, amikor Brüsszel kitalálja, hogy az uniós tagállamok belső határain ellenőrizni kell az uniós állampolgárok papírjait. Tíz kilométeres sorok álldogálnak a magyar–osztrák, a horvát–magyar, román–magyar stb. határokon, uniós polgárok igazolványait böngészik akkurátusan ideges határőrök és rendőrök, tökéletes értelmetlenségük teljes tudatában, miközben délről (aztán majd a Balkán felől újra!) számolatlanul és ellenőrizetlenül özönlik befelé az ellenséges idegenség, papírok nélkül, ki tudja mivel, milyen eszközökkel a hátizsákban, és milyen ideológiával, szándékkal a fejekben.

Európa elveszítette fajfenntartási és önfenntartási ösztönét. Illetve teljesen és (sajnos, úgy tűnik, visszavonhatatlanul) még csak a nyugati fele. Kelet-Közép-Európa még nem veszítette el, itt még visszafordíthatóak a rettenetes önfeladás és önelveszejtés folyamatai. Éppen ezért kell bármi áron megtörni ezeket az országokat. Bennünket. S ehhez a célhoz bármilyen eszköz bevethető.

Íme, olvassák el a Magyarországot támadó EP-határozat preambulumának i) pontját: „Egy tisztességtelen bírósági eljárás során Ahmed H. szíriai állampolgárt 10 éves börtönbüntetésre ítéltek pusztán azért, mert a feszültség oldása érdekében megafont használt és három tárgyat hajított a határőrökre.”
Nos, hölgyeim és uraim, ez szó, sőt betű szerint vagyon idézve!

És akkor, a miheztartás végett: Brüsszel nem nevezhet tisztességtelennek egyetlen magyarországi bírósági eljárást sem, és nem minősíthet ítéleteket. Továbbá ezek az idióta gazemberek egy alapesetben is csoportosan elkövetett garázdaság minősített esete nevű bűncselekményt támogatnak éppen és emelnek be az „emberi jogok” sáncai mögé, de igazából az, ami Röszkén történt, az bizony terrorizmus, akár tetszik ez az EP farizeus, ostoba és beteg képviselőinek, akár nem. Ezért az izraeli vagy az amerikai határon úgy lövik agyon Ahmed H. szíriai állampolgárt, mint egy kutyát, hogy világos legyen.

Egy szó mint száz: semennyit sem kell foglalkozni ezzel a határozattal, és semennyit sem számít, mit mond Brüsszel. Ahogy a lengyel miniszterelnök (és már a cseh is, és Kurz is Ausztriából) kijelentette, akármit is mond vagy tesz Brüsszel, akkor sem vagyunk hajlandóak elfogadni a kvóta szerinti migránselosztást. Ez az egyetlen mondat legyen irányadó a továbbiakban is! És jó, ha tudjuk: minden szankciót meg fogunk kölcsönösen vétózni; a lengyelek az ellenünk irányuló szankciókat, mi pedig a lengyelek ellen irányuló szankciókat (csehek, szlovákok, osztrákok, horvátok s talán még a románok is ugyanígy).

Éppen ezért a brüsszeli fenyegetések pont ennyit is érnek. A kutya ugat, a karaván halad. S egyetlen igazi veszély van: a migráció. S hogy ugyanoda jutunk, mint a Nyugat. Ébresztő, Hölgyeim és Uraim! A Nyugat jelene ott van Verhofstadt arcában és jellemében, kéretik azt tanulmányozni. És a párizsi külvárosok állapotát, etnikai helyzetét. Igen, a Nyugat saját egykori gyarmatbirodalmával hadakozik. Tegye. Ehhez nekünk semmi közünk.

Az oly sokat emlegetett európai szolidaritás igenis azt jelenti, hogy amikor majd az európai fehér, keresztény emberek elveszítik a csatát a saját múltjukkal szemben, akkor majd mi itt, a mindig lesajnált, megalázott és meggyalázott, elárult és lenézett Keleten szívesen be fogjuk őket fogadni.

Addig viszont nem tűrjük el sem a kioktatást, sem az üres fenyegetőzést. Világos?

Bayer Zsolt - ]]>www.magyaridok.hu]]>