Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
Bayer Zsolt: Itt állunk a III. világháború küszöbén

Bayer Zsolt: Itt állunk a III. világháború küszöbén

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Macron elnök bejelentette, hogy igenis szükség van arra, hogy NATO-csapatok harcoljanak Ukrajnában az oroszok ellen.

Macron elnök bejelentette, hogy igenis szükség van arra, hogy NATO-csapatok harcoljanak Ukrajnában az oroszok ellen. Azt is 

közölte Macron elnök úr, hogy igenis lesznek francia csapatok Ukrajnában, hiszen ő az elnök és azt majd ő fogja eldönteni, miképpen azt is közölte, hogy Franciaországnak is vannak atomfegyverei, úgyhogy jó lesz vigyázni. 

A német kancellár Scholz még egy kicsit huzakodik, de külügyminisztere, a nem mellesleg zöldpárti Annalena Baerbock már héjább a héjánál, és lelkesen támogatja a francia elnök elképzeléseit. Ugyanezt teszi a brüsszelita Donald Tusk, illetve az amerikai Deep state foglya, külügyminisztere, Sikorski is. Vagyis a lengyelek is odaálltak a III. világháború előszobájába, mindjárt a francia elnök keskeny kis vállai mögé. 

Aztán a német oktatási miniszter pedig már egyenesen ott tart, hogy bejelenti: fel kell készíteni a német gyerekeket a közelgő háborúra, hiszen tudniuk kell, hogy milyen veszélyek fenyegetik őket egy háború esetén. 

Putyin elnök mindezeket hallva pedig bejelenti, hogy Oroszország a maga részéről készen áll a nukleáris háborúra. Csodálatos. 

Mindezeket végighallgatva, végigolvasva, és figyelve nem tud az embernek nem eszébe jutni, hogy a háború kitörése, vagyis két év óta azt hallgatjuk, hogy Orbán Viktor kizárólag a belpolitikai céljait követve hangoztatja a háború eszkalálódásának veszélyét, ebből semmi nem igaz, ez mind-mind csak Orbán hazugsága, és ezt így is kell kezelni. 

Nos, drága barátaim, talán itt az idő feltenni a kérdést. Ki is beszél itt hülyeségeket, kinek is ment el teljesen az esze? Ki hazudozik össze-vissza? És nem úgy tűnik véletlenül, mint hogyha a háború eszkalálódásának már nem a veszélyéről kellene beszélni, hanem magáról a tényről? Hiszen itt állunk a III. világháború küszöbén.

 

]]>www.magyarnemzet.hu]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gazdaság (705) Belföld (11) Alámerült atlantiszom (142) Kultúra (7) Politika (1582) Szépségápolás (15) Jobbegyenes (2789) Életmód (1) Vetítő (30) Egészség (50) Irodalmi kávéház (537) Titkok és talányok (12) Mondom a magamét (7549) Nagyvilág (1310) Történelem (18) Tv fotel (65) Heti lámpás (312) Flag gondolja (36) Tereb (146) Sport (729) Mozaik (83) Rejtőzködő magyarország (168) Nézőpont (1) Emberi kapcsolatok (36) Gasztronómia (539) Mozi világ (440) Autómánia (61)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>