Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Bayer Zsolt: Gelencsér Feri a rettenthetetlen

Bayer Zsolt: Gelencsér Feri a rettenthetetlen

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Határ a csillagos ég, Ferike!

Van ez a Gelencsér Feri, ez a szúnyogcsődör. Először azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy közölte: Nagy Gábor Tamás, volt első kerületi polgármester az éj leple alatt, lezárt kartondobozokban szállított el fontos és titkos iratokat az önkormányzatból.

Aztán kiderült, a volt polgármester a saját könyveit vitte haza – de hát, kicsire nem adunk. Hazudozás, fontoskodás, gátlástalanság, és mindjárt adott a karrier arrafelé. Ezt ismerte fel Gelencsér Feri. És így lett a Momentum (tyűha!) elnöke.

És azóta ontja magából az okosságot.

Például ezt:

„A Momentum első embere sem hagyta szó nélkül Orbán Viktor ]]>Dallasban elmondott nyitóbeszédét]]>Gelencsér Ferenc hivatalos ]]>Facebook-oldalán]]> úgy fogalmazott: 

„Orbán elmondta a sületlenségeit Texasban.”

Meg ezt:

„A kormányfő kétségbeesetten próbálja védeni a barikádokat, miközben a (fülke)forradalom véget ért. Lehet, hogy összetéveszti a barikádot az otthonával, vagy egyszerűen a barikád az otthona.” 

Gelencsér Ferinek minden alapja megvan ehhez. Ugyanis fantasztikus teljesítmény áll mögötte, poétikusan ifjú kora ellenére. Például több tanú egybehangzó beszámolója szerint több alkalommal is elengedett kézzel ült a bilin. És még ennél is többen állítják, hogy látták, amint a harmadik emeleten, áthajolva a korláton, teljesen egyedül megevett egy pilóta kekszet.

Határ a csillagos ég, Ferike!

Forrás: ]]>Bádog - Bayer zsolt blogja]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Rejtőzködő magyarország (168) Flag gondolja (36) Tv fotel (65) Sport (729) Gasztronómia (539) Heti lámpás (310) Mondom a magamét (7501) Irodalmi kávéház (537) Politika (1582) Tereb (146) Egészség (50) Mozi világ (440) Titkok és talányok (12) Emberi kapcsolatok (36) Gazdaság (702) Nagyvilág (1309) Vetítő (30) Életmód (1) Szépségápolás (15) Jobbegyenes (2778) Autómánia (61) Kultúra (6) Történelem (17) Mozaik (83) Belföld (10) Nézőpont (1) Alámerült atlantiszom (142)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>