Ma 2024 december 22. Zénó napja van. Holnap Viktória napja lesz.
lead-cropped-0-1.jpg

Bayer Zsolt: Feljelenti Kövér Lászlót az MSZP

Flag

Szöveg méret

1
Átlag: 1 (1 szavazat)

A szocialisták azon akadtak ki, hogy a házelnök Salgótarjában szerintük]]>nyíltan fenyegette a helyieket]]> azzal, hogy ha élhető jövőt szeretnének az unokáiknak, akkor a Fidesz jelöltjére szavazzanak az időközi polgármester-választáson.

MSZP szerint hivatali visszaélés gyanúja forog fenn, ezért fordulnak az ügyészséghez.” (]]>444.hu]]>)

„Dömsödi Kövérnek: Legközelebb számoljon 1990-ig, mielőtt kinyitja a száját

Időközi polgármester-választás jön Salgótarjánban, Kövér László pedig ]]>bedobta a szokásos érvet]]> a fideszes jelölt mellett.

"Ha a salgótarjániak gyermekeik, unokáik számára élhető jövőt szeretnének, nem szabad hibát elkövetniük az időközi választáson" - mondta a házelnök, ami érthető akár a klasszikus

"de szép kis élhető jövő ez itt az unokák számára, kár lenne, ha történne vele valami"

- stílusnak is. Dömsödi Gábor, a Nógrád megyei Pásztó polgármestere, egykori tévés műsorvezető legalábbis mindenképp így értette, ]]>és nyílt levelében azt írta]]>:

Más országban az ilyen mondatok bűncselekménynek számítanak, nálunk meg hallgatjuk tétlenül évek óta.

"Kövér Úr! Kövesse meg a salgótarjániakat a hatalommal való visszaélése miatt. Kövesse meg a magyar demokratákat és legközelebb számoljon legalább 1990-ig mielőtt kinyitja a száját", írja a független polgármester.” (]]>444.hu]]>)

Akkor lássunk neki ennek is.

Amióta nekifogtunk idehaza is szabad választásokat tartani (amiben elévülhetetlen érdemei vannak pl. Kövérnek, szemben a szocialistákkal), azóta ez az egyik legalapvetőbb kampányduma. Ezt elmondja mindenki 1990 óta, sőt, ennél olyanabbakat is.

És lássuk be, nincs is ebben semmi meglepő.

Hiszen bármelyik politikai párt mély meggyőződése, hogy az ő hatalomra kerülése szolgálja a Haza üdvét, míg a másiké a Haza romlását.

„Felelős döntés: MSZP!”

„MSZP: A felelős választás”.

„Mi vagyunk a jövő!”

De, hogy mondjak egy klasszikust a rendszerváltás hajnalából:

„Lábszag és Mucsa, vagy szabaddemokrata többség!”

Annyira elcsépelt, annyira unalmas, igazán belefáradhattunk volna már ennyi év alatt.

De az MSZP meg a Dömsödi nem unt bele.

Hogy a Dömsödi miért, azt nem tudom. Talán hiányzik neki egy kis országos nyilvánosság a Telemázli után.

De az MSZP-t legalább értjük.

Őket különös anyagból gyúrták, és Werber, meg a különös anyag hiperaktív változata, a Gyurcsány szocializálta őket.

Emlékeznek még, ugye?

„Mi csináltuk meg a "köteles akciót" is. Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív, és nem fenyegető. Kövér nem akar akasztani. De amit mond, az - egy kis rossz szándékkal - ellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket (...) És összerakjuk. Fölhozatjuk még aznap reggel az egy szem kazettát, ami van, lejátsszuk a sajtónak. Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az SMS-kampányt, amelynek a vége a köteles tüntetés."

Ezt Gyurcsány meséli el Debreczeninek, a csőgörénynek. (Nem emlékszem, hogy Dömsödi, a vécés bácsi akkoriban tiltakozott volna, hülye nyílt leveleket írogatott volna…)

Na, hát erről szól ez a mostani akció is, a salgótarjáni kampány hajrájában. Meg kell csinálni a „köteles akciót”. Ezért fordul az MSZP az ügyészséghez, Istenem, micsoda szemforgató, kretén gecik ezek.

Hogy a most már Gyurcsányt reklámozó kis geci Lajos szavajárásánál maradjunk…

Bayer Zsolt

Forrás: ]]>Bádog - Bayer Zsolt blogja]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Sport (729) Jobbegyenes (2898) Gasztronómia (539) Rejtőzködő magyarország (168) Politika (1582) Szépségápolás (15) Kultúra (9) Irodalmi kávéház (543) Autómánia (61) Nézőpont (1) Titkok és talányok (12) Életmód (1) Flag gondolja (38) Mondom a magamét (8038) Mozaik (83) Gazdaság (724) Nagyvilág (1310) Alámerült atlantiszom (142) Mozi világ (440) Egészség (50) Vetítő (30) Emberi kapcsolatok (36) Tereb (146) Történelem (18) Heti lámpás (342) Belföld (11) Tv fotel (65)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>