Ma 2024 április 16. Csongor napja van. Holnap Rudolf napja lesz.
lead-cropped-0.jpg

Bayer Zsolt: Egy hír tálalása

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Az alábbi hír a 444 című portálon bukkant elő.
Egy Herczeg Márk nevű „újságíró” jegyzi:

„Egyre több gyereket szülnek diplomás nők

Több gyereket szülnek a diplomás anyák, egyre kevesebb iskolázatlan nő hoz világra gyereket, és emelkedik a házasságon kívül születettek aránya – írja a Magyar Nemzet a Központi Statisztikai Hivatal Népesedési helyzetkép című kiadványára hivatkozva.

Eszerint minél alacsonyabb valakinek az iskolai végzettsége, annál korábban vállal gyereket, és a 8 vagy annál kevesebb osztályt végzetteknél nem tolódott ki a gyerekvállalási életkor. Az alapfokú oktatást be nem fejezők továbbra is 18 éves koruk körül szülnek először gyereket, míg a diplomásoknál 27-ről 31,8 évre nőtt a vállalási életkor.

A kevesebb mint 8 osztályt végzett anyák aránya 4,8-ról 1,9 százalékra, a 8 általánost végzetteké 29-ről 19 százalékra csökkent, a középiskolát végzetteké maradt 32 százalék, a felsőfokú végzettséggel rendelkezőké viszont jelentősen megugrott: a 25 évvel ezelőtti 12-ről 34 százalékra.

A lap szerint az iskolai végzettség emelkedésével csökken a gyerekszám, de ez a kedvezőtlen tendencia a diplomásoknál megszakad, ők több gyereket hoznak világra, mint a csak érettségizettek.

Az egyszerű reprodukcióhoz szükséges gyerekszám egyébként egyedül a 8-nál kevesebb osztályt végzettek körében van meg, a csupán érettségizettek viszont átlagosan alig több mint egy gyereknek adnak csak életet.

Közben, az elmúlt 25 évben, a házasságon kívül született gyerekek aránya 13-ról 48 százalékra emelkedett: 2015-ben világra jött 91 690 gyermek közül 43 868 babának a szülei nem voltak házasok.” (MNO, 444) 

A hír, ugyebár, jó. Mert mégis csak jó és helyes, a jövő szempontjából, hogy úgy mondjam „össztársadalmi szinten” örvendetes, hogy nem csak a faluszéli putrikban születnek gyerekek, hanem a középosztályban is, s ez bizony még a faluszéli putrik szerencsétlen lakóinak is jó hír.

Érzi ezt a 444 nevű portál hercege is, ezért aztán muszáj tennie valamit, hogy a jó hírből valahogy kihozzon valami rosszat, valami égetően cinikusat, romlottat, legalább az asszociáció szintjén muszáj elrontani a dolgot.

Ezért aztán a hírhez címlapjukon odateszik ezt a képet: 

Még nem tudtam egészen pontosan kideríteni, mire is gondolhattak, mire akartak utalni a képpel. Arra, hogy a 8 általánost vagy még azt sem végzettek olyanok, mint Kim Dzsong Un, esetleg a diplomások, akik egyre több gyereket vállalnak, azok lennének hasonlatosak az észak-koreai diktátorhoz?

Vagy semmi gondolat, mindössze egy a cél: Legyünk gecik!

Sikerült gyerekek. A puszta létezésetekkel. Jó lenne belenézni egyszer a fejetekbe, meg a diplomás vagy 8 elemis szüleitekébe is.

Bayer Zsolt

Forrás: ]]>Bádog - Bayer Zsolt blogja]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Életmód (1) Alámerült atlantiszom (142) Politika (1582) Belföld (10) Autómánia (61) Flag gondolja (36) Történelem (18) Gasztronómia (539) Titkok és talányok (12) Tv fotel (65) Gazdaság (704) Emberi kapcsolatok (36) Nagyvilág (1310) Nézőpont (1) Sport (729) Kultúra (7) Szépségápolás (15) Jobbegyenes (2786) Mozaik (83) Irodalmi kávéház (537) Vetítő (30) Mozi világ (440) Mondom a magamét (7536) Tereb (146) Heti lámpás (312) Egészség (50) Rejtőzködő magyarország (168)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>