Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Bayer Zsolt: Csak hogy tudjuk, kik ezek...

Bayer Zsolt: Csak hogy tudjuk, kik ezek...

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Amit most látni fognak, a svéd televízióban történt. 

Erre is szánják rá az időt, csupán hét percet. Megdöbbentő élményben lesz részük, egyszersmind meg fognak erősödni abbéli hitükben, hogy ezeket nem hogy kell, de egyenesen tilos tolerálni. Ezek nem emberek...

Egyszersmind jó lenne hallani valami véleményt a magyarországi iszlám közösség részéről is. Ha már éppen most szólítottak fel mindenkit, hogy emelje fel szavát az "iszlamofóbia" ellen.
 
 
Rendben, majd felemeljük. Ha lesz rá ok. Addig viszont várnánk néhány szót arról, miképpen kell viszonyulni ehhez az állathoz és az általa elmondottakhoz ott a svéd tévében. És mit kell gondolnunk arról, amit az egykori muszlim műsorvezető mond a végén, miszerint: "A fickó, akit az előbb hallottak, a valódi iszlámot testesíti meg. (...) egyértelműen úgy alkalmazza az iszlámot, ahogy az az eredeti szent szövegeiben van."
 
Ha ez igaz, akkor egyetlen egy okot mondjatok, amiért nekünk benneteket kötelességünk tolerálni, eltűrni, elviselni. Csak egy okot!
 
Vagy mondjátok azt, hogy amiről ez az állat beszél, nincs benne az eredeti iszlám szent szövegekben. Vagy, hogy benne van, de ez benneteket nem érdekel és nem tartjátok be. Csak valamit mondjatok, most, konkrétan erre a videóra, és a benne elhangzottakra. Köszönöm...
 
Bayer Zsolt
 
 

Hozzászólások

Béla
2017-06-14 06:07
Tehát, aki nincsen bejelentkezve, nem is lát, ügyes. Nemhogy nincsen már hozzászóló, hanem gyakorlatilag is egyedül vagyok itt. S a kutya sem lát, az átlag a facebook soros vircsaftjában közlekedik... Ügyesek maguk!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Történelem (17) Egészség (50) Vetítő (30) Titkok és talányok (12) Mondom a magamét (7501) Belföld (10) Tereb (146) Gasztronómia (539) Jobbegyenes (2778) Autómánia (61) Politika (1582) Gazdaság (702) Emberi kapcsolatok (36) Flag gondolja (36) Nézőpont (1) Mozi világ (440) Nagyvilág (1309) Szépségápolás (15) Életmód (1) Kultúra (6) Irodalmi kávéház (537) Tv fotel (65) Heti lámpás (310) Sport (729) Rejtőzködő magyarország (168) Alámerült atlantiszom (142) Mozaik (83)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>