Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
2a28a42cd422554a2875477426329a13.jpg

Bayer Zsolt: Birkózás

Flag

Szöveg méret

2
Átlag: 2 (1 szavazat)

Már Gilgames is birkózott Enkiduval. Tehát már a sumérok is birkóztak. Az ókori Egyiptomban szintúgy. Gondoljunk csak a Beni-Hasszán sírjából előkerült képekre! És hát a görögök, persze, a görögök. S nemcsak az olimpiákon ám – de a mitológiában is. Herakles és Theseus a két legjobb birkózó.

Herakles Poseidon és Gaia fiából, Antaioszból szorította ki a szuszt, míg Theseus Poseidon másik fiát, Kerkiont győzte le. S aztán a két hős egymással is birkózott, de nem tudta egyik sem legyőzni a másikat. Az ókori olimpiákon (Krisztus előtt 776, ugye, de egy lelet tanúsága szerint már Krisztus előtt 1580-ban is rendeztek olimpiát) a pentatlon utolsó száma volt a birkózás. S csak egy bajnokot ismerünk, aki a birkózásban is győzni tudott a másik négy szám mellett: ő volt Eutelidas. És spártai volt, persze hogy spártai!

A versenyzők olajjal kenték be a testüket, majd homokot dörzsöltek rá. A birkózás: tiszta küzdelem. Férfi férfi ellen, minden eszköz nélkül. Sokáig, nagyon sokáig úgy tűnt, van helye az emberi világban az ilyesféle tiszta küzdelmeknek. Mára kiderült, nincs helye a világunkban ennek. Mára kiderült, ez a világ már nem is egészen emberi. Éppen ezért igazából senki sem csodálkozhat, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság úgy döntött, a 2020-as olimpián már nincs helye a birkózásnak. Ennek feltehetőleg így kellett lennie.

Ebben a világban az ókori görögségnek sincs helye, az ókori Egyiptomnak se – és semmiféle elmúlott emberi civilizációnak nincs már itt helye. Az elmúlott emberi civilizációk hordoztak ugyanis magukban valami tisztaságot, valami szépséget, valami nagyszerűt, az elmúlott emberi civilizációknak volt ethoszuk.

Ennek vége.

A jelenlegi emberi civilizációnak nincs ilyesmije.

A jelenlegi emberi civilizációnak pénze van, fogyasztása van, a jelenlegi emberi civilizáció úgy képzeli, mindennek mértéke az ember, méghozzá az ember a rettenetes és pitiáner vágyaival , amelyeket most, ebben a pillanatban ki kell elégíteni.

Szophoklész még meggyőződéssel írhatta:

„Sok van, mi csodálatos,

De az embernél nincs semmi csodálatosabb.

Ő az: ki a szürke

Tengeren átkel,

A téli viharban

Örvénylő habokon,

S Gaiát, a magasztos istennőt,

Zaklatja a meg-megújulót

Évről évre az imbolygó ekevassal,

Fölszántva lovával a földet.”

Amit Szophoklész az emberben látott, az mára tovatűnt. Tovatűnt az idő, a dicsőség, a tisztelet, a tiszta küzdelem. Tovatűnt a birkózás is.

Lesz helyette… Nem is tudom, mi lesz majd helyette. Sokféle cifra és lelketlen és nyomorúságos és ostoba „sportot” űz manapság az emberiség, majd valamelyik lesz helyette. Valamilyen „ball”, ahol szép seggű csajok ugrálnak, és az egész olyan „pörgős” lesz, mert hát, mint mondottam, nincs idő semmire. Pörögni kell. Mindenáron. Ezért nem kell az öttusa és ezért nem kell már a birkózás sem.

S majd amikor elsiratjuk ezt a sportot is, és elsiratjuk vele az egész ókort, és minden letűnt, nagyszerű civilizációt, azért majd gondoljunk egy pillanatra azokra az idiótákra is, akik a birkózást az elmúlt években „megreformálták”. E reformoknak köszönhetően az utóbbi időben már nem volt birkózás a birkózás. Birkózás helyett a bírók sorsoltak, hülye kék meg piros golyókat húzogattak elő a cilinderből, aztán az egyik versenyző négykézláb állt, a másik mögötte pilinszkázott, aztán vége lett az egésznek. Az összes baromállat reformer felelős azért, hogy a birkózásnak vége. Mert tudjátok, a birkózásban az volt a nagyszerű, hogy két férfi minden eszköz nélkül megmérkőzött egymással. Birkózott. Már nem fog. És ezt is megérdemeljük.

Bayer Zsolt - magyarhirlap.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Rejtőzködő magyarország (168) Alámerült atlantiszom (142) Gasztronómia (539) Nagyvilág (1309) Tv fotel (65) Emberi kapcsolatok (36) Flag gondolja (36) Belföld (10) Titkok és talányok (12) Jobbegyenes (2778) Történelem (17) Heti lámpás (310) Autómánia (61) Politika (1582) Mondom a magamét (7501) Kultúra (6) Nézőpont (1) Gazdaság (702) Tereb (146) Egészség (50) Mozaik (83) Sport (729) Mozi világ (440) Irodalmi kávéház (537) Életmód (1) Szépségápolás (15) Vetítő (30)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>