Ma 2024 december 17. Lázár, Olimpia napja van. Holnap Auguszta napja lesz.
04-bayer-ea.jpg

Bayer Zsolt: Bangóné a parlamentben

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
…az éppen olyan, mint egy rakás szar a bálteremben.

Nézzük előbb a hírt a 888-ról:

„Elgurult a gyógyszer a szoci képviselőnél
Bocsánatkérésre szólította fel Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselőt hétfői parlamenti, csernobili atomkatasztrófát érintő kijelentései miatt Soltész Miklós, a Miniszterelnökség államtitkára.
Soltész kedden egy sajtótájékoztató keretében felidézte, hogy egy nappal korábban Bangóné interpellálta az Országgyűlésben Rétvári Bencét, az Emmi államtitkárát, aki logikus, érthető és a magyar szakmát megvédő választ adott, illetve kitért arra is, hogy az ügyben tett magyar lépés eredményeként tiltották be az érintett gyógyszereket számos uniós országban. A szoci politikus viszontválaszában azonban úgy fogalmazott:
Tudjuk államtitkár úr, ebben az ügyben Önök ugyanúgy sunyítanak, és lapítanak, mint annak idején a csernobili katasztrófa idején".
Soltész úgy fogalmazott, hogy a felszólalást követően nem véletlenül reagált hevesen. "Amit a képviselő mondott az egyrészt hazug, másrészt ízléstelen".
Hazug, hiszen a Fidesz-KDNP-nek Csernobilhoz semmi köze nem volt, de ízléstelen is, hiszen feltépte a túlélők fájdalmát, illetve azokét is, akiknek hozzátartozójuk elhunyt a katasztrófában - mondta a politikus.
Később emlékeztetett, hogy annak idején az MSZP elődpártja, az MSZMP és a többi kommunista párt agyonhallgatta a csernobili atomkatasztrófát, aminek következtében sok tízezer, százezer ember sérült meg, betegedett meg, vagy hunyt el. Felszólította Bangóné Borbély Ildikót, hogy kérjen bocsánatot az áldozatoktól, és a hozzátartozóktól, akiket ezzel a hozzászólásával megbántott, megsértett, és megalázott.
Soltész Miklós úgy fogalmazott: Bangóné Borbély Ildikótól megszokták, hogy szinte minden felszólalása felér egy verbális erőszakkal, s rendszeresen és folyamatosan hazudik különböző témákban, hétfőn azonban végképp elgurult nála a gyógyszer".
Mint ismert, pár hónappal ezelőtt, még a választási kampány kellős közepén Bangóné volt az egyik ellenzéki politikus, aki hitet tett az illegális bevándorlók mellett.”

És akkor kommentáljunk!

A csernobili katasztrófa idején, 1986-ban jómagam például első éves voltam az ELTE Tfk-n. Abból a bizonyos harminchétből, akik a Fideszt alapítottuk, a többiek is főiskolára, egyetemre jártak, és azt hiszem, még egyikünknek sem volt elképzelése arról, hogy Bangóné kibaszott elvtársait valaha is el lehet majd takarítani az ország éléről.

Mert 1986 volt akkoriban.

Bangóné kibaszott elvtársai éppen betiltják Csurka István Vizsgák és fegyelmik című színdarabjának vígszínházi bemutatóját. (Lendvai Ildikó? Valami hozzáfűzni való?)

1986 van, Csurka az Egyesült Államokban előadó körúton van. Mivel beszél 1956-ról is, ezért büntetésből „határozatlan időre” szilenciumra ítélik. (A kibaszott elvtársaid, érted, Bangóné, te szemét gazember!)

1986 van, március 15-én a Lánchídon jól összevernek bennünket a rendőreitek, emlékszel Bangóné, te rohadék?

Aztán április 26-án felrobban a csernobili Lenin Atomerőmű egyik reaktora, és Magyarországon két napig egyetlen szót sem mondanak erről a katasztrófáról, miközben a legközvetlenebbül veszélyezteti a magyar lakosságot is. Először két nap múlva, április 28-án, az esti hírekben mond valamit Csernobilról a Magyar Rádió, de a hivatalos kommunikáció ezt követően is az, hogy nincs itt semmi baj, nincs itt semmi látnivaló, tessék szépen továbbra is jönni-menni, és jó sok zöldséget, gyümölcsöt fogyasztani.

Emberek életét tették kockára a kibaszott elvtársaid, érted, Bangóné, és akkor most bemész a Parlamentbe, és beböfögöd, hogy mi (Fidesz és kormány) sunnyogtunk annak idején Csernobil ügyében?

Szemét, becstelen, mocskos gazember vagy, Bangóné. Takarodj a közéletből és fogd be a pofádat örökre!

Bayer Zsolt

Forrás: ]]>Bádog - Bayer Zsolt blogja]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Belföld (11) Alámerült atlantiszom (142) Titkok és talányok (12) Nézőpont (1) Gazdaság (723) Irodalmi kávéház (543) Tereb (146) Sport (729) Tv fotel (65) Szépségápolás (15) Jobbegyenes (2898) Gasztronómia (539) Rejtőzködő magyarország (168) Politika (1582) Heti lámpás (340) Mozaik (83) Nagyvilág (1310) Mozi világ (440) Egészség (50) Vetítő (30) Kultúra (9) Autómánia (61) Történelem (18) Flag gondolja (38) Mondom a magamét (8030) Emberi kapcsolatok (36) Életmód (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>