Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
Bayer Zsolt: Az emberi szabadság karikatúrája

Bayer Zsolt: Az emberi szabadság karikatúrája

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Hát mi kell még, hogy ne tűrjünk tovább?

Kultúrharc: történelmi háttér furcsa flagellánsokkal (3. rész)

„Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet, / jó szóval oktasd, játszani is engedd / szép, komoly fia­dat!” S egy rendes liberális ebből logikusan és kristálytisztán levezeti, hogy József Attila valójában fasiszta volt. Különösen, ha megismertetik vele azt a negyven évig indexen lévő József Attila-versrészletet is, miszerint „Talán dünnyögj egy új mesét, / fasiszta kommunizmusét”.

Na ugye. Valójában mindenki fasiszta. Ugyanis a második világháborút követően kilépett a történelem színpadára egy nemzedék, amelyik annyira gyűlölte a szabadságot, hogy mindennel összekeverte.

S ezt az elviselhetetlen téblábolást nevezte haladásnak, progressziónak, miegyébnek. S akiknek volt valamilyen elképzelésük, határozott képük a világról, akik tudták, mit akarnak, és akik szerették a szabadságot, amely rendet (is) szül, azok lettek a fasiszták.

A második világháború után egy franciaországi nemzedék irányította Európa szellemi-lelki eltévelyedését. Ők voltak Sartre-ék. Jean-Paul Sartre, Simone de Beauvoir, Jorge Semprún, Simone Signoret, Albert Camus. Aztán Camus szembefordult velük, kiátkozták.

Ez a nemzedék a mai napig itt hagyta a keze nyomát Európán, s utódaik, követőik a mai napig képtelenek voltak elvégezni a bűn feldolgozását. A mai napig folyik helyette a bűn megmagyarázása és felmagasztalása.

Ez a nemzedék előbb Sztálinba szeretett bele. Vezércikkek, publicisztikák százait írták arról, hogy a Szovjetunió a létező világok legjobbika, s hogy Sztálinban testesült meg a végső igazság, a humánum felsőfoka, az igazságos és tökéletes társadalom maga.

Aztán előbb a hírek kezdtek szállingózni a szovjet valóságról. Sartre-ék minden egyes alkalommal talpra ugrottak, és ellentmondást nem tűrő hangon megírták, hogy a hírek hozói fasiszták, a hírek fasiszták, a szállingózás fasiszta.

S akiről ők ezt megírták, az rághatta szégyenében az öklét. Aztán elkezdtek szállingózni az emberek, a gulág túlélői, a börtönviseltek, a politikai elítéltek, a megkínzottak, a megnyomorítottak és megalázottak, és elbeszélték, mi van Sztálin Szovjet­uniójában.

Sartre-ék pedig ellentmondást nem tűrő hangon megírták, hogy ezek az emberek egytől egyig fasiszták. Végül aztán befutott Nyikita Hruscsov, és „önkritikát gyakorolt”. Vallott.

S mert Hruscsovot mégsem lehetett mindjárt fasisztának nevezni, hát nem maradt más hátra, keresni kellett egy új bálványt. S az új bálvány hamar meg is érkezett. Úgy hívták: Mao Ce-tung. S Sartre-ék vezércikkek, publicisztikák százait írták arról, hogy Mao Kínája a létező világok legjobbika, s Maóban testesül meg a végső igazság, a humánum felsőfoka, az igazságos és tökéletes társadalom maga.

S szállingóztak a hírek a maói világ valóságáról. A kulturális forradalom hullahegyeiről, a terror felsőfokáról, minden iszonyról. És Sartre-ék talpra ugrottak, és ellentmondást nem tűrő hangon megírták, hogy mindez fasizmus. És a nyugatra megérkező túlélők is fasiszták. S amikor már nem lehetett tovább fenntartani a látszatot, keresni kellett egy új bálványt. S a bálványok felsorakoztak, szépen, egymás után.

Bálvány lett Pol Pot, s persze minden, ami Észak-Vietnam. Bálvány lett minden harmadik világbeli terrorista, s mert franciákról van szó, hát mindenekelőtt az algériai terroristák, bálvány lett az Algériai Nemzeti Felszabadítási Front (FLN), s ha az arabok bombát robbantottak egy békés kávézó teraszán vagy Casablancában (Humphrey Bogart is átkerült már addigra a rossz oldalra), akkor Sartre vezércikkben örvendezett amiatt, hogy „végre megint meghalt egy fehér, egy francia, egy európai”, s ez „kettős öröm s haszon”. Aki pedig másképpen gondolta, az fasiszta.

Charles de Gaulle – fasiszta. Mert a szabadság nem szülhet rendet, a rend ugyanis fasiszta. Ez a ’68-as „forradalom” legfontosabb üzenete. Hogy minden rend eo ipso fasiszta, s a rendbe immáron minden beletartozik.

A család, az iskola, a férfi és a nő, a normális szexuális élet, a kispolgár s a nagypolgár, a felvételi, az egyetem, a számonkérés, a büntetés, a börtön, a templom, a vallás, az Isten és Jézus (valamiért csak a kereszténységgel volt baj már akkor is, Buddha és Allah belefért a toleranciába), beletartozik a rendbe értelemszerűen minden hadsereg, egyenruha, honvédelem, rendőrség, s persze mindenekelőtt és mindenféleképpen beletartozik a haza mint a fasizmus alfája és ómegája, minden bűn és elmaradottság bölcsője.

S megjelenik a színen Daniel Cohn-Bendit is, akit 2011-ben így próbál védeni a Heti Válasz: „Számos alternatív iskolamodell indult akkoriban, amelyek többek között a gyermekkori szexualitásnak is szabadságot követeltek. Szerintük a gyerekek sokkal hamarabb kezdenek el szexuálisan érdeklődni, érni, mint azt a büntetőjog vagy a konzervatív szemlélet számukra megengedné.

A tilalom elfojtáshoz vezet, amely a vulgárfreudizmus egyik kedvenc kifejezése – a megoldás pedig ilyenkor mindig az emancipáció. A hatvan­nyolcas mozgalmak egy része a pedofíliára is úgy tekintett, mint ami a prűd társadalom tilalma, megakadályozva a gyerek és a felnőtt közötti szabad szerelmet.

Fontos hangsúlyozni, hogy amikor a hatvannyolcasok a pedofília mellett érveltek, nem az egyoldalú, erőszakos kapcsolatra gondoltak, hanem arra, amit Vladimir Nabokov a Lolitában örökített meg: amikor mindkét fél voltaképpen nyitott a szexuális vonzalomra, de a társadalom és a büntetőjog normái nem engedik kiélni e vágyakat.

Cohn-Bendit egy frankfurti alternatív óvodában próbált meg »emancipálni« ötéves gyerekeket. 1972-től két évig dolgozott egy ilyen reform­óvodában. A könyv, amelyben élményeiről, tapasztalatairól beszámol, már a hetvenes években jelent meg, de igazából csak 2001-re lett botrány belőle, amikor is a L’Express hetilap elővette ismét az ügyet, és a legpikánsabb részeket újrapublikálta.

Cohn-Bendit szerint a gyerekek sokkal érzékenyebbek és nyitottabbak, mint azt feltételeznénk róluk, és ennek megfelelően kell viszonyulni hozzájuk. Szerinte érezhető volt, ahogy a gyerekek erotikus értelemben is közelíteni akartak a felnőttekhez – mindezt Cohn-Bendit »flörtként« írja le. »Többször is megesett, hogy néhány gyerek lehúzta a sliccemet, és elkezdtek simogatni engem. A körülményektől függően eltérően reagáltam minderre, de a vágyuk mindenképp problémát jelentett számomra.

Miért nem egymással játszotok, miért engem választottak ki, és nem más gyereket? – kérdeztem tőlük. De ha kitartottak, én is visszasimogattam« – írja a zöldpolitikus a Le Grand Basar című könyvben. 1982-ben, egy interjúban tért vissza élményeire: itt elmondta, hogy mennyire élvezte, amikor óvóbácsiként pár hónapos vagy kétéves gyerekek »popóját« moshatta, vagy egymást tapogatták, simogatták a gyerekekkel. »Tudja, ha egy öt, öt és féléves leányka elkezd vetkőzni, az valami fantasztikus. Fantasztikus, mert ez egy játék, egy őrületesen erotikus játék«.”

Nagyjából ennyi az örökség.
A védhetetlen védelmezése, minden terror és eszement társadalmi kísérlet körülrajongása, az „igaz ügy” érdekében összehordott hullahegyek dicsőítése és körültáncolása, minden normalitás nyilvános meglincselése, pederaszták és pedofilok megdicsőülése, a bűn apoteózisa. És soha egyetlen tévedésüket, bűnüket sem ismerték be, soha semmiért nem kértek bocsánatot, mindig mindent megmagyaráztak, és az erényt szólították fel önigazolásra.

Ez a kultúrharc maga. Mao kulturális forradalmának európai változata, az európai ember lelkének gödörbe lövetése sartre-i vezércikkekkel, a többiek vezércikkeivel, a L’Humanité, a The Guardian, a 444 és az összes többi létezésével, az európai szellem és a normalitás koncentrá­ciós táborba hurcolása a „haladás”, a „modernitás”, a „szabadság” kommandósainak és keretlegényeinek segedelmével – ez a kultúrharc.

Amelyet ideje lesz megvívnunk végre. Ideje a normalitás forradalmának, az európai szellem gettólázadásának.

Nem hiszik? Emmanuel Macron Cohn-Benditből akart kultuszminisztert csinálni. Hát mi kell még, hogy ne tűrjünk tovább?

Bayer Zsolt - ]]>www.magyaridok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Jobbegyenes (2778) Titkok és talányok (12) Történelem (17) Gazdaság (702) Nagyvilág (1309) Tereb (146) Belföld (10) Tv fotel (65) Alámerült atlantiszom (142) Politika (1582) Életmód (1) Gasztronómia (539) Irodalmi kávéház (537) Szépségápolás (15) Kultúra (6) Mozaik (83) Nézőpont (1) Rejtőzködő magyarország (168) Mondom a magamét (7501) Egészség (50) Heti lámpás (310) Sport (729) Autómánia (61) Flag gondolja (36) Vetítő (30) Mozi világ (440) Emberi kapcsolatok (36)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>