- 0
Most Tomi barátom került sorra a patkánynál.
A képviselő nem mondhat le erről a jogáról, letartóztatni vagy őrizetbe venni csak tettenérés esetén lehet."
Abban az állítólagos (nem is létező, nem is valóságos) tanúvallomásban állítólag tettenérték a képviselőt. Hát akkor?
A többi itt:
Magyar Péter ezúttal Deutsch Tamásba akart beleállni, de csúnyán felsült
Varga Judit volt férjének az állításait nem árt a helyén kezelni.
A bíróság által megalapozatlannak ítélt vallomással találta meg Deutsch Tamást Magyar Péter – mutatott rá a Mandiner . Csütörtöki Facebook-posztjában Varga Judit egykori férje Deutsch Tamásba, a Fidesz EP-listavezetőjébe és veterán politikusába állt bele. A júniusi választásokra készülő újdonsült politikus egy 2015-ös perben készült iratot tett közzé, amiben egy rendőr arról értekezik, hogy Deutschot szerinte bedrogozott állapotban érte tetten két alkalommal is.
Ám mivel képviselőként mentelmi jog illeti meg, a hatóság emberei mindkétszer kimenekítették, nem indult ellene eljárás. A hírportál felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarnak ezt a közlését is érdemes a helyén kezelni.
A tanúvallomás ugyanis abból a perből származik, amit épp Deutsch indított, miután az Együtt volt vezetője, az ismét aktivizálódó Juhász Péter nyilvánosan ledrogosozta
– hangsúlyozta a Mandiner. Juhász ebben a procedúrában csatolta egyéb iratok mellett a Magyar Péter által most posztolt tanúvallomást, amit azonban még az első fokon Juhásznak igazat adó bíróság is figyelmen kívül hagyott a teljes megalapozatlansága miatt.
Az állítólagos írásos vallomást tevő állítólagos rendőr semmilyen formában nem volt hajlandó megjelenni a tárgyaláson, nem reagált a bíróság megkeresésére sem. A jogerős ítéletben aztán a joghatóság mindenkit eltiltott a Juhász által megfogalmazott valótlanságok terjesztésétől, így adott esetben a poszt közléséből még Magyar Péternek is jogi problémája lehet.
Borítókép: Magyar Péter (Forrás: Facebook)